Kórházba került egy asszony, akit két nő vert meg Lentiben

2013.02.05. 09:41

Őrizetbe vettek a rendőrök egy nőt, aki társával olyan súlyosan bántalmazott egy asszonyt Lentiben, hogy kórházba kellett szállítani - közölte honlapján kedden a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

    Fényes nappal, az utcán támadták meg vasárnap Lentiben a 43 éves nőt. A bántalmazásról a sértett fia tett bejelentést. Elmondása szerint édesanyját két másik nő támadta meg, elvették a táskáját és többször meg is ütötték.

    A sértettet olyan súlyosan bántalmazták, hogy nyolc napon túl gyógyuló sérüléssel vitték a mentők a zalaegerszegi kórházba.

    A rendőrök egy órán belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 27 éves O. Ferencnét és a 40 éves O. Lászlónét. A két csömödéri nő ellen rablás, súlyos testi sértés, valamint - a sértett iratainak eltulajdonításával összefüggésben - közokirattal való visszaélés miatt indítottak büntetőeljárást. A rendőrség az ügyészségnél kezdeményezte az idősebb nő előzetes letartóztatását is.
.