Kovács Ferenc országgyűlési képviselő Bajnai Gordon Vas megyei látogatásáról

2013.05.28. 12:11

Kovács Ferenc Vas megyei országgyűlési képviselő kedden az alábbi sajtóközleményt juttatta el szerkesztőségünknek.

Bajnai Gordon és az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért Szövetség politikusai országjáró körútjukon teljesíthetetlen ígéretekkel igyekeznek megtéveszteni a választópolgárokat.  Ezekkel egyetlen céljuk van: a hatalom megszerzése. Amennyiben ez sikerülne nekik, akkor ott folytatnák ahol annak idején a Bajnai-Gyurcsány kormányok abbahagyták.  Bajnai Gordon kormányra kerülése a minimálbérek csökkentését, az adók drasztikus növelését, munkahelyek sorának megszűnését. eredményezné.  Ahogy korábbi miniszterelnöksége idején, a bankok és a multi cégek helyett újra az állampolgárok vállára helyezné az ország terheit.  A Hajdú-Bét ügy pedig bebizonyította azt, hogy egy vállalkozást sem tud megfelelően irányítani, nem pedig egy országot.  Kérem, ne hagyják magukat megtéveszteni Bajnai Gordon és baráti körének kampány nyilatkozataitól!

Sárvár, 2013. május 28.
Kovács Ferenc
országgyűlési képviselő
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Vas Megyei Választmány elnöke
Vas megyei 02.számú választókerület elnöke

.