Lovas majális volt Szombathelyen (képgalériával)

2013.05.01. 21:34

Nekünk tetszett, és a gyerekeknek is biztos. Képek.

Nekünk tetszett, és a gyerekeknek is biztos. Képek.

A szombathelyi Szent István parkban a III. Magyar Lovas Történelmi Nap várta az érdeklődőket. A Május 1. söröző előtti területen és a domboldalon hagyományőrző csoportok tartottak bemutatókat, megidézve a történelmi korokat a honfoglalástól egészen a lovagkoron át a huszárokig.

Képgaléria.

Tömeg nem volt szerda délután, de nem is unatkoztak a kitelepült egyesületek, mivel kíváncsiskodó gyerekekben nem volt hiány.

Magyar Lovas Történelmi Nap


Van, aki azt mondja, ilyesmit már sokszor láttunk, ami igaz is, persze, de mindig jönnek kissrácok, akik akkor ülnek először lóháton, először vesznek a kezükbe reflexíjat… és apukák, akik nem először, de ugyanakkora lelkesedéssel (ez itt egy szmájli helye).

Magyar Lovas Történelmi Nap


A Magor Íjász és Hagyományőrző Egyesület, a Nyugati Gyepük Pajzsa Haditorna Egyesület, a Vas Vármegye Lovagjai, a Vasi Honvéd Bajtársi Egyesület Fekete Sereg, a Batthyány Lovas Bandérium és a Szombathelyi 11-es Huszár Hagyományőrző Egyesület táborhelyein kívül lehetett lovagolni (szőrén megülve a paripát) és lovaskocsizni is. A legnagyobb sikere a shetlandi póninak volt, aki méretét (mint egy nagyobbacska kutya) meghazudtolva maga is kocsit húzott.

Magyar Lovas Történelmi Nap


Ami szimpatikussá és családbaráttá tette a rendezvényt, az az volt, hogy a gyerekek (és persze a felnőttek is) minden kipróbálhattak, a középkori hajítófegyverektől az íjászkodásig. A hangszórókból hol a székely himnusz, hol a katonanóták szólták, a fák árnyékában kifejezetten élvezhető nyári időt élvezhettek a szombathelyiek. Kevés autót láttunk a környéken, annál több biciklit, de még rollert is. Ilyen alkalmakkor egészen az a benyomás, hogy minden rendben van.

Magyar Lovas Történelmi Nap


A nap nevét viselő Május 1. egyébként ünnepel: az előtte felállított tábla tanúsága szerint idén 30 éves a népszerű sörkert.

Ugrás a képgalériára!

.