Megjelent a 8-as főút Székesfehérvár nyugati elkerülő III. szakasz tendere

2013.07.02. 18:21

 A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben közzétette a 8-as főút Székesfehérvár nyugati elkerülő III. szakasza kivitelezésének nyílt közbeszerzési felhívását, a becsült ellenérték nettó 15,5 milliárd forint.

    A kétszer két forgalmi sávos út hossza 7 kilométer, két különszíntű csomóponttal. A kivitelezés ideje 32 hónap.

    Ajánlatot az tehet, akinek az utóbbi három évben a közútépítésből származó összeas bevétele elérte a nettó 10 milliárd forintot. Emellett be kell mutatni egy legalább 5 kilométeres kétszer két forgalmi sávos gyorsforgalmi út építését mint referenciát.

    Az ajánlattételi határidő augusztus 22. A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást kínáló cég lesz a nyertes.
.