Megkezdődött a Hévízt elkerülő út építése

2010.11.30. 07:44

Két főútvonalat is érintve megkezdődött a több mint 14 milliárd forintos beruházással készülő elkerülő út építése Hévíz térségében - tájékoztatta a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. az MTI-t.

A 71-es főút Keszthelyt elkerülő szakaszának korszerűsítése és a 76-os főút 11,5 tonnás terhelésre vonatkozó megerősítése mellett kezdődött meg a kivitelezése a részben új nyomvonalon épülő útszakasznak, amely tehermentesíti az átmenő forgalom alól Hévíz belvárosát. Az elkerülő út összesen 11 kilométer hosszú lesz, a projekt négy tervezési szakaszból áll, kivitelezése azonban egyben történik.

Az elkerülő út első szakasza a tőzeges altalaj miatt jelentősen deformálódott 75-ös főúttal azonos, az átépítendő szakasz közel 2 kilométer hosszan húzódik Keszthely és Alsópáhok között. A főutat teljes elbontással korszerűsítik.

A következő két útszakasz, az Alsópáhok–Felsőpáhok településeket és Hévízt elkerülő út új nyomvonalon épül meg 7 kilométeren, és a Zalaköszvényes térségében tervezett külön szintű csomópontig tart.

A negyedik szakasz a meglévő alsóbbrendű út nyomvonalát felhasználva, annak korrekciójával és felújításával a meglévő 76-os főútig, az alsómándpusztai csomópontig tart mintegy 2 kilométer hosszan.

A NIF közölte: a beruházás keretében több csomópontot, továbbá a területek megközelítésére több kilométer hosszan szervizutat is ki kell építenie a kivitelezőknek. A beruházás keretében jelenleg a két teljesen új nyomvonalon megépítendő útszakasz építési területein folyik az erdőirtás, humuszolás és más földmunkák.

Az elkerülő út műszaki átadásának határideje a tervek szerint 2011. november 30. A kétszer egy sávosra, illetve mintegy 3,5 kilométer hosszan a kapaszkodósávok és a csomóponti sávok miatt kétszer két sávosra tervezett úton a megengedett legnagyobb sebesség óránként 90 kilométer lesz.

A beruházó pályázat keretében a Hévíz ’09 Konzorciumot választotta ki kivitelezőnek. A projekt a Közlekedési Operatív Program (KÖZOP) részeként valósul meg az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) társfinanszírozásával, amelyhez a megítélt támogatás bruttó 14,2 milliárd forint. Ebből 15 százalék az operatív programon belüli hazai forrás, 85 százalék pedig az európai alapból származik.
 

.