Megújult a járda a szombathelyi Károlyi Antal utcában

2012.11.28. 12:52

Szerdán avatták ünnepélyesen.

Lazáry Viktor, Szombathely Megyei Jogú Város fejlesztésért felelős alpolgármestere és Lendvai Ferenc, a Városfejlesztési, - Üzemeltetési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke, aki egyben a körzet képviselője, ma délelőtt a Károlyi Antal utcában felavatta a felújított járdát. A beruházás 4,5 millió forintba került. A 365 méter hosszú járda teljes felújítása során 600 négyzetméternyi aszfaltot terítettek le.

Lazáry Viktor elmondta: a Joskar –Ola lakótelepen élők régi kérése teljesült azáltal, hogy az öreg, elhasználódott járdát felújították, így a Károlyi Antal utcában élők ezentúl biztonságosan és kényelmesen közlekedhetnek.

A Károlyi Antal utcában most felavatott új járda része annak a tavaly elkezdett út - és járdafelújítási programnak, amely a Vasivíz Zrt. beruházásában valósul meg.

A program egy másik, fontos eleme a Király Sportlétesítménynél megépülő buszforduló. Ahhoz, hogy a régóta várt buszforduló megépülhessen, a Temesvár utca egy szakaszát is fel kellett újítani. A rekonstrukció a napokban befejeződött, a buszforduló várhatóan a jövő év elején készül el.

Forrás: Szombathelyi Városháza
.