Megyei turisztikai szövetség alakult Vasban

2014.03.17. 17:48

Az országban elsőként.

2013 márciusában a megye turisztikai fejlesztésében érintett szervezetek képviselői elhatározták, hogy a találkozást rendszeressé, az együttműködést a megye gazdasága, turisztikai teljesítménye és lakossága érdekében is lényegesen szorosabbá és állandóvá kell tenni.

Ennek eredményeként létrejött a Vas Megyei Turisztikai Egyeztető Fórum.

A Fórum egyik kiemelt prioritása a megyei turizmus fejlesztésének előmozdítsa, ajánlások megfogalmazása a készülő Vas Megyei Területfejlesztési Koncepcióhoz.

A rendszeres konzultációk során világossá vált, hogy a tevékenység hatékonyságának növelése érdekében mindenekelőtt szükség van egy, a megyei turisztikai szereplők részvételével létrehozott – a megye turizmusát átfogó – megyei turizmus szövetségre.

A Vas Megyei Turizmus Szövetség ennek eredményeként 2014. március 17-én tartotta alakuló ülését.

Az országban elsőként és egyedüliként létrejött szövetség célja:
  • Vas megye turisztikai fejlesztése, fejlesztési irányainak meghatározása és menedzselése, folyamatos aktualizálása kompetens turisztikai szervezetek és szakemberek összefogásával az alábbiak szerint:
  • A turisztikai- és vidékfejlesztési kezdeményezések, fejlesztések összehangolása
  • Részvétel Vas megye és a régió turisztikai fejlesztési stratégiájának kialakításában
  • A tervezési folyamatokba való bekapcsolódás a turizmust és vidékfejlesztést illetően
  • A szövetség által elfogadott, helyesnek tartott fejlesztésekhez a forrásteremtés elősegítése
  • Folyamatos információáramlás megteremtése a turisztikai szereplők között
  • A turisztikai szereplők érdekképviselete
  • Turizmust elősegítő nemzetközi/határon átnyúló együttműködések, fejlesztések generálása, összehangolása

A Szövetség feladatai:
  • A Vas Megyei Turisztikai Egyeztető Fórum működtetése
  • A Szövetség tagjai marketingtevékenységének koordinációja, aktív segítése
  • Térségi termékfejlesztés, márkaépítés
  • Értékesítést elősegítő tevékenység
  • Informatikai fejlesztések koordinációja, megyei turisztikai CRM-rendszer működtetése
  • A szakemberképzés elősegítése, szakmai kompetenciák fejlesztése
  • Partnerségi projektek generálása, fejlesztése, megvalósítása, menedzselése
  • Kutatás, tanácsadás, elemzések és egyéb szakmai háttéranyagok összeállítása
  • Térségeken átívelő vonzerők és szolgáltatások fejlesztése, üzemeltetése

Ez a turisztikai szervezet képes lesz nem csak a fejlesztések koordinálására, így a párhuzamosságok kiiktatására, hanem segíthet a megyei turisztikai fejlesztéseket előkészíteni, szakmailag megalapozni, menedzselni, egyben piacra vinni, amely tevékenységek a turizmusból származó bevételek növelésén túl jelentős költségmegtakarítást és további, nagyobb ívű fejlesztéseket is eredményezhetnek, a megye egész lakossága javára.

A Szövetség ma megválasztotta három tagú elnökségét, az elnöki teendőket Balogh Károly Zsolt, a  VMKIK főtitkára látja el. Az elnökség mellett felállt a három tagú felügyelő bizottság is.

A szövetséget 12, a megye turizmusában szerepet vállaló szervezet és Vas Megye Önkormányzata alapította.
.