Miskolc: Három év börtönt kapott egy volt rendőr megrontásért és tiltott pornográf felvételek miatt

2010.06.15. 18:53

A Miskolci Városi Bíróság megrontás, illetve 173 rendbeli tiltott pornográf felvétellel visszaélés bűntette miatt első fokon három év börtönre ítélt és három évre eltiltott a közügyektől egy korábban rendőrként dolgozó 43 éves férfit - tájékoztatta Martossy György főügyészségi osztályvezető ügyész, sajtószóvivő kedden az MTI-t.

Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője részben felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett - mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei főügyészség sajtószóvivője.

Martossy György közlése szerint a vádlott 2006 decemberéig dolgozott rendőr zászlósként, majd nyugdíjba vonult. Még aktív rendőri szolgálata alatt létrehozott egy divat- és táncstúdiót, ahol 18 év alatti gyerekek fotózásával és modellkedésre felkészítésükkel foglalkozott.

A szülők beleegyezésével készíthetett egész alakos és portré képeket a kislányokról, kizárólag ruhában, legfeljebb fürdőruhában. Ezt a tevékenységet a saját lakásán végezte. A hozzá érkező 13-17 éves lányokat rendszeresen molesztálta, szexuális tartalmú kijelentéseket tett, illetve szexuális életükről, szokásaikról érdeklődött. "2003 és 2007 között öt lányról készített - beleegyezésükkel - meztelen képeket, amelyek a beállítások és testhelyzetek alapján egyértelműen pornográf tartalmúak voltak. Ezeket számítógépén tárolta, valamint cd-re is kiírta, és másoknak is megmutatta" - ismertette az ügy részleteit a sajtószóvivő.

Hozzátette: olyan eset is volt, amikor arra akarta rávenni a lányokat, hogy pénzért létesítsenek szexuális kapcsolatot férfiakkal. Erre azonban a lányok tiltakozása miatt nem került sor.

A szóvivő elmondta: a nyomozás során tartott házkutatás alkalmával a Miskolci Nyomozó Ügyészség lefoglalta a vádlott számítógépét és egyéb adathordozókat. Ezeken további 168 olyan felvételt találtak, amelyeken kiskorúak láthatók pornográf módon fotózva. Ezeket a férfi töltötte le az internetről.

A vádlott a cselekmények egy részében, így az általa készített fotók esetében beismerte a cselekmények elkövetését. Az internetről letöltést azonban tagadta, állítása szerint más is hozzáférhetett a géphez. A tanúként kihallgatottak - az érintett lányok, szülők - megerősítették a vádban írtakat, illetve cáfolták a férfi vallomásait - közölte Martossy György, hozzátéve, hogy az ügyben informatikai szakértőt is bevontak, aki szintén cáfolta a vádlott védekezését a letöltött képek tekintetében.

A főügyészség szóvivője elmondta, hogy e bűncselekményekre halmazati büntetésként 2-től 12 évig terjedő börtön szabható ki. "Az ügyészség a fellebbezésében kifejti, hogy a törvényi minimumhoz közel álló büntetés nem áll arányban a cselekmény tárgyi súlyával és a vádlottat terhelő súlyosító körülményekkel" - mondta a szóvivő.

A vádlottat korábban rendőrként kétszer is elítélték hivatali visszaélés bűntette, illetve szolgálati visszaélés vétsége miatt - jegyezte meg Martossy György.

.