2014.02.27
2014.02.27
Rajongók ezreinek kitartó kérésére visszatér a VOLT Fesztiválra az utóbbi évek egyik legsikeresebb bandája, a Thirty Seconds to Mars. A legfrissebb hírek szerint érkezik továbbá az egyedülálló brit rockbanda, a You Me at Six, az elbûvõlõ, fiatal “istennõ”, Birdy, és élõ produkcióval lép fel Netsky és Excision. A szervezõk a Facebookon jelentették be, hogy idén egy nappal hosszabb lesz a VOLT, de részleteket csak késõbb árulnak el.
2014.02.27
Bemutató előtt áll ismét a Soproni Petőfi Színház társulata. Március 1-jén lesz a premierje Szabó Magda egyik ritkán játszott művének, a Kígyómarásnak. Rendezője Pataki András, a soproni színház igazgatója.
2014.02.26
2014.02.26
Több mint száz zalai település mintegy egymilliárd forint állami támogatáshoz juthat. Azok, amelyek adósság nélkül gazdálkodtak, ezért nem vettek részt az adósságkonszolidációban - mondta el a Zala Megyei Közgyűlés elnöke Zalaegerszegen tartott szerdai sajtótájékoztatóján.
2014.02.27
Vélhetően a Simon-ügy hatására a januári 24 százalékról 18 százalékra csökkent a baloldali pártokkal szimpatizálók aránya a teljes népességen belül.
2014.02.27
2014.02.26
2014.02.26
A Demokratikus Koalíció (DK) vizsgálatra szólítja fel a Belügyminisztériumot, hogy kiderüljön, "Orbán Viktor és fideszes vezetőtársai" milyen konkrét feladatot és szerepet vállaltak a 2006. őszi zavargások előkészítésében. Ezt Vadai Ágnes, a DK alelnöke jelentette be szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
2014.02.26