2014.02.18
Feleannyi volt január végén a munkanélküli Győr-Moson-Sopron megyében, mint egy évvel korábban, de számuk meghaladta a decemberi, történelmi mélypontét - derül ki a kormányhivatal munkaügyi központja által az MTI-hez kedden eljuttatott adatsorból.
2014.02.18
2014.02.18
2014.02.18
A vádlott féltékenysége miatt 2013 elejétől a házastársak között rendszeressé váltak a veszekedések, majd amikor a sértett bevallotta egy másik férfi iránti vonzalmát, a vádlott erősen inni kezdett. A veszekedések során egy alkalommal a férj megütötte, fojtogatta feleségét, majd fenyegetésként elővette a 14,5 centiméteres pengéjű díszbajonettjét.
2014.02.18
A múlt heti árhullámnál is magasabb vízszintekre számítanak.
2014.02.18
2014.02.18
Közel 100 millió forintos költségvetéssel az egészségturisztika szereplőit összefogó projektekbe fognak a Hévíz-Balaton Thermal Airport Fejlesztési Klaszter nyertes pályázatának keretében.
2014.02.18
2014.02.18
Idén 36,3 milliárd forintból gazdálkodik Győr önkormányzata - jelentette be Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester a városvezetők keddi sajtótájékoztatóján.
2014.02.17