Távozik Martonyi János külügyminiszter

2014.04.08. 18:34

A mostani kormányzati ciklus végén távozik a külügyi tárca éléről Martonyi János.

    A külügyminiszter ezt az Origónak és az InfoRádiónak mondta el egy keddi konferencián.

    "A külügyi szolgálatot a kormány leköszöntével befejezem" - fogalmazott az Origónak a külügyminiszter.

    A 70 éves Martonyi János ezt azzal magyarázta, hogy a két Orbán-kormány tagjaként összesen nyolc évet töltött el ezen a poszton. Erről korábban többször is beszélt Orbán Viktorral, az elmúlt napokban azonban nem folytatott négyszemközti beszélgetést a kormányfővel - közölte.

    Martonyi János azt mondta, nem titok, hogy nem kívánja folytatni, szerinte ezt már lehetett tudni. A miniszter arra utalt, hogy már a ciklus közben is jelentek meg olyan találgatások, hogy 2010-ben csak két évre vállalta el a posztot.

    Az elmúlt hetekben pedig több lap is arról írt, hogy Martonyi János a harmadik Orbán-kormánynak már nem szeretne a tagja lenni - írta az Origo.

    Az InfoRádió honlapján megjelent hír szerint a magyar diplomácia irányítója emlékeztetett arra, hogy már korábban döntött, és megtiszteltetésnek tartja, hogy összesen nyolc évig vezethette a Külügyminisztériumot.

    Az InfoRádiónak elmondta, hogy a következő négy évben a tárca továbbra is kiemelt feladatának tekinti a közép-európai együttműködés erősítését, valamint az uniós bővítés folytatását.

    Martonyi János a Heti Válasznak március közepén adott interjújában arra a kérdésre, hogy a választás előestéjén tölti be 70. életévét, nem fáradt-e bele a vezetői pozícióba, azt mondta: egyáltalán nem fáradt, dolgozik tovább azokért a célokért, értékekért, amelyekért eddig is. "Ezeket azonban nem csak közfunkcióban lehet szolgálni " - tette hozzá.
.