A vár oldalában megrendezett ütközetből a mieink keverednek ki győztesen - hülyén is vette volna ki magát, ha a törökök aratnak diadalt. Képgaléria.
A vár oldalában megrendezett ütközetből a mieink keverednek ki győztesen - hülyén is vette volna ki magát, ha a törökök aratnak diadalt. Képgaléria.
Ostromra gyűlnek épp a magyar s török seregek, amikor szombaton megérkezünk a sárvári vár tövébe. A tűző nap ellenére is szép számú közönség figyeli a fejleményeket. A vár oldalában megrendezett ütközetből a mieink keverednek ki győztesen - hülyén is vette volna ki magát, ha a törökök aratnak diadalt -, az ágyú hangos, a jelmezek szépek, a lelátó hiányzik, a hangulat rendben van.
A vár körül felállított sátrakban törökök, várvédő vitézek huszárok, ősmagyarok a legnagyobb barátságban, miért is ne. Íjat 300-ért vehetsz kézbe, három próbálkozás, nyugi, a céltábla közel van, el is találjuk a próbálkozások kicsit több mint 66 százalékában. A körbejáró pónikra 600-ért ültethetnénk fel a gyereket, ha lenne, és ha nem sokallnánk az összeget. Persze a póni attól még egy jó kis állat.
Szőkéék a külső várudvaron főznek. Bede Róbert megidézi Keith Floyd szellemét, aki az mondta, az ételben is csak olyan bort szabad tenni, amit meg is innánk. Floyd abba halt bele, hogy túl sokat főzött, vonja le a konzekvenciát Bede, bort önt a húst, majd nagyot húzta üvegből. Szőke Andrásról szakad a víz, a nézőkről szakad a víz, Szőke kezében fakanál, a nézőkében fényképezőgép, szájukban összefutva a nyál. A hírek szerint készülnek fokhagymás békacombbal is, de vagy máskor, vagy nagyon megtermett békákat használnak.
Az egyik sátornál törökgulyás 690-ért: tökéletes választás kísérletező kedvűeknek, benne a hagyományos összetevőkön túl savanyúkáposzta és gersli húzza meg magát, és a megszokott fűszerezés mellé diszkréten egy kevés fahéj és szegfűszeg is bekacsint.
A kirakodóvásárban a megszokott holmik, mézeskalácstól a mázas kerámián át az ólomkatonáig. A postásoktól veszünk csak képeslapot: erre lehet kérni alkalmi bélyegzést. 70 forintot fizetünk, alighanem az egyik legolcsóbb vásárfia a világon.
A belső várudvar belépős történet, szombaton a melegnél is melegebb van, a néptánccsoportot sajnálkozással vegyes ámulattal nézzük déli tizenkettőkor, és bemenekülünk a várba, ahol az állandó kiállítás tőszomszédságában pénteken nyílt egy időszaki, a Homo Novus, azaz a dinasztiák születése, amely a Nádasdyak, a Batthyányak és az Esterházyak történetének kezdeteire világít rá. Ennél érdekesebbnek találjuk azonban a fa csigalépcsőt, ami a vártoronyba vezet fel. (Hogy nem esett ez még szét?)
A délutáni totális kánikula elől a szerző a fürdőbe menekül, hogy csak az esti koncertre térjen vissza. Nyolc után a várudvaron török különítmény pózol háremhölgyekkel körítve, néha elmegy mellettünk egy bakó a pallosával. A nap lassan elhagyja a fesztiválközönséget, könnyeket senki nem ejt érte, csak szúnyogok ne jöjjenek.
És a Vágtázó Csodaszarvas belevág. Újra meg újra a felismerés: Grandpierre Attila maga a vágtázó csoda, egy ösztönlény, egy ősállat. Vele együtt kiabálni lenne jó meg ugrálni, de nem ittunk annyit. Hont elfoglaló rock and roll hegedűre, hard sámándob, egyenest bele az éjszakába. Kell.
Korábban: