A szombathelyi MSZP-SZTKE Frakció közleményben tiltakozik a megyei vagyon állami kézbe kerülése ellen.
A szombathelyi MSZP-SZTKE Frakció közleményben tiltakozik a megyei vagyon állami kézbe kerülése ellen.
Nesze semmi, fogd meg jól!
A Vas Megyei Közgyűlés, és a Vas megyei fideszes országgyűlési képviselők büszkék lehetnek arra, hogy az évtizedek alatt megmentett és jó állapotban megőrzött értékeinket Orbán Viktor kezére adták. Ha Kovács Ferencnek, Puskás Tivadarnak vagy éppen Ágh Péternek nem az elkövetkezendő két évben a semmiért járó fizetése lett volna a legfontosabb, akkor megakadályozták volna Vas megye vagyonának államosítását. A Fidesz képviselői elárulták a választópolgárokat, a júdáspénzt pedig az Azori-szigeteken mulatta el a megyei közgyűlés elnöke titkárnőjével feleségével. Tettük nem szimpla hazugság, ennél jóval több, hazaárulás. Annyi esze nem akadt a megyei képviselőtestületnek, hogy a megyeháza épületét mentse valahogy.
Persze miért is csodálkozunk, kérdezhetik azok:
- akiknek Orbán Viktor azt ígérte, jobban járnak az új adórendszerrel, majd csökkent a fizetésük;
- akiknek a Fidesz ellopta magánnyugdíj-megtakarításait, majd eltőzsdézte, felélte, elherdálta;
- akik hittek az államadósság elleni harcban, és most látják, hogy az államadósság nemhogy csökkent volna, hanem még nő is;
- akik Ausztriába járnak át tankolni, vásárolni;
- a pedagógusok, akiknek pedagógus-életpálya modell helyett iskolabezárás jutott;
- a rendvédelmi dolgozók, akiknek elvették a szolgálati nyugdíj jogosultságát;
- a tanulók akik fizethetnek a felsőoktatásért…
És a sort a végtelenségig folytathatnánk, hiszen Orbánnak és csatlósainak semmi nem szent: demokrácia, sajtószabadság, jogbiztonság…
Kovács Ferenc megyei közgyűlési elnök, nyugodtan lecserélhetné a honlapján található Kölcsey idézetet: „hass, alkoss, gyarapíts” helyett „hazudj, csalj, tékozolj” –ra. A megyei közgyűlés igennel szavazó tagjai ugyanis támogatták, hogy az állam elvegye és eltékozolja szabadon Vas megye vagyonát.
Csak egy dologtól retteg minden diktatúra. Meg lehet szüntetni a bíróságok függetlenségét, és politikai ellenfeleit bebörtönözheti a Fidesz, de mindenki tudni fogja, hogy koncepciós perek áldozatai ülnek a börtönökben. Le lehet silányítani pártszolgálattá a közszolgálati televíziót és rádiókat, de a valóságot nem lehet kiretusálni. A diktatúra napjai meg vannak számlálva, mert a népet nem lehet leváltani. Ettől retteghetnek minden nap, most már a Vas megyei fideszesek is…
Dr. Czeglédy Csaba
frakcióvezető
MSZP-SZTKE Frakció