Szombathely: Puha költségvetés, kemény ellenzék

2004.07.01. 22:22

A szombathelyi költségvetés módosítása kapcsán kiderült, Molnár Miklós (Pro Savaria) 600 milliós takarékossági javaslata zátonyra futott, mivel a városvezetés továbbra is halogatja az érdemi gazdasági reformokat. Az is nyilvánvaló, hogy Gyimesi József ringbe szállásával a Fidesz a konfrontációs politika mellett tette le a garast. Mindez így együtt nem sok jóval kecsegtet. Kommentálunk.

Rekordnyi előterjesztésről döntöttek a város képviselői a szerdai maratoni közgyűlésen. Az indulatok leginkább a költségvetés módosítása, illetve az ezzel összefüggő sportcsarnok-beruházás körül szabadultak el. Ellenzéki kérésre a képviselők név szerint szavaztak a polgármester és helyetteseinek jutalmazásáról: az érintettek 1,1 illetve 1 millió forintnyi nettó összeget vehetnek fel. A különböző politikai erők csütörtök délelőtt sajtótájékoztatók keretében értékelték és kommentálták az előző nap történteket.

Pro Savaria: A takarékosság pártján

A költségvetési vitában igen aktív és kezdeményező szerepet vállaló Pro Savaria Egyesület nevében dr. Prugberger Emil és Molnár Miklós felhívta a sajtó figyelmét az ügyrendi visszásságokra. Szerintük rendkívül rosszul volt előkészítve a közgyűlés, így nem csoda, hogy nem tudták befejezni azt éjjel sem, s hogy a zárt ülés – többek között a reptér kérdése is – a jövő hétre maradt. Éles szavakkal illeték a jegyző munkáját, kiemelve azt a tényt, hogy a közgyűlés többször leszavazta a különböző kérdésekre adott válaszait. Úgy vélik, a jegyzőnek el kellene gondolkodnia arról, hogy valami nincs rendben.

Ami a költségvetést illeti – mondták -, az csak a „megvásárolt” független képviselők miatt ment át, akik néhány millió körzetükre fordítható forint ellenében támogatták azt. Pedig aki ezt a költségvetést elfogadta, az Szombathely jövője ellen szavazott. Nem valósult meg az éppen Molnár Miklós által jegyzett javaslat a 600 milliós működési költség megtakarításról, sőt újabb kiadások jöttek hozzá. A hiány így vagyonfelélésből lesz finanszírozva. A két politikus a börtöntelket, illetve Vízöntő és Szent Márton utcai telkek eladását nevezte meg ez ügyben. A költségvetésből hiányolták a prioritások megfogalmazását, s szerintük már az is előrelépés lenne, ha lépcsőzetesen kerülne bevezetésre a takarékossági csomag.

A sportcsarnok kapcsán elmondták, hogy „zuhanunk a sötétbe”, mivel komoly problémák vannak a finanszírozással. A létesítményre szüksége van a városnak, de ha nem érkezik kormányzati segítség, el kellene halasztani a megvalósítást. Nemcsak az alábecsült beruházási keret jelenti a problémát, hanem a bizonytalanságok a működtető személye, a működési kiadások és a működési tartalom körül.

A baloldal az előremozdulást hagsúlyozza

Ipkovich György polgármester szerint nincs szó vagyonfelélésről, csak átstrukturálásról, hiszen az a pénz a városban marad. Megköszönte a függetlenek támogatását, ugyanakkor úgy véli, új stílust hirdetett meg az újjáalakult Fidesz-frakció, amelynek lényege, hogy nem szavaznak meg semmit. Ennek értelmében nem szavaztak meg olyan kardinális kérdéseket, mint a sportcsarnok, a költségvetés vagy az útfelújítások. A tisztségviselők jutalmazásáról úgy fogalmazott: „megdolgoztunk érte”. A sportcsarnok építése júliusban elindul, és a közművek cseréjével a Savaria Karnevál után megkezdődik a Fő tér rekonstrukciója.

Csermelyi András alpolgármester újságírói kérdésre elmondta, hogy elkészült a Molnár Miklós-féle takarékossági csomag, de az összetettsége miatt alaposabb előkészítést és vizsgálatot igényel. Azt is felvetette, hogy az ellenzék állandóan a 600 milliós megtakarítást kéri számon, ugyanakkor újabb és újabb többletigényt szavaztatnának meg.

Az MSZP részéről Szücs Gábor frakcióvezető örömének adott hangot, hogy jelentős döntések születtek a közgyűlésben, s végre sikerült elmozdulni a holtpontról. A kitűzött időben állni fog a sportcsarnok, s a közbeszerzés meggyorsítása miatt a Perint-híd építése is elindulhat augusztusban, így a gépkocsik talán már az ősszel igénybe vehetik azt. A polgármesteri jutalom kérdésében folytatott név szerint szavazást megalázó procedúrának tartja, s kezdeményezni fogja a frakcióvezetőkkel való egyeztetést a közgyűlés hangneme ügyében.

Több frontot nyitott a Fidesz

A Fidesz frakciója négy fővel vett részt a sajtótájékoztatón. Rettegi Attila frakcióvezető úgy vélte, a várost irányító koalíció stílusa a választási eredmények ellenére nem változott meg, nem volt hajlandó például megtárgyalni a bizottsági helyek újra elosztását. Hiányolta a városvezetés hosszú távú elképzeléseit és a 600 milliós megtakarítást. Mint mondta, a vagyoneladás és a hitelfelvétel rendkívül veszélyes a jövőre nézve.

Gyimesi József mint a 7-es számú választókörzet új képviselője elmondta, először vesz részt ilyen jellegű sajtótájékoztatón. Ő is a bizottságok törvénytelen működésére hívta fel a figyelmet, mivel döntően nem a választott tisztségviselők, hanem szakértők látják el a bizottsági feladatokat. Többek között ez a magyarázata, hogy a Fidesz a Közigazgatási Hivatalhoz fordul a polgármesteri jutalom kérdésében, hiszen, mint véli, azt szintén egy törvénytelen testület, az Ügyrendi Bizottság terjesztette elő. Gyimesi szeretné, ha a Közigazgatási Hivatal megsemmisíteni a döntést. A polgármesteri jutalom kapcsán annak jogosságát az alapján is megkérdőjelezte, hogy a választók a közelmúltban nemet mondtak a városvezetés munkájára. Ő maga – mint a kerület képviselője – igennel szavazott a sportcsarnokra, de a jobboldal a pénzügyi aggályok miatt nem szavazta meg azt. Mindenképpen a központi költségvetés segítségét kell kérni a megvalósításhoz.

Horváth Zsolt úgy fogalmazott, hogy „a költségvetés katasztrofális állapotban van”. Annak 800 milliós hiányát tetézi az utóbbi időben felvett 2 milliárdos, majd a sportcsarnok miatt szükséges 1,5 milliárdos kölcsön. 2006-ra, amikor meg kell kezdeni visszafizetni a kölcsönöket, csődközeli helyzet alakul ki, ráadásul mindez a következő önkormányzat nyakába szakad. A városvezetésre jellemző – mint mondta – a Stromfeld-lakótelepi Lidl-telek ügye. Az ingatlant érthetetlen módon eleve a piaci ár egyharmadáért adták oda a multinacionális cégnek, pénz azóta sem folyt be, s a megkötött rossz szerződés miatt nem is lehet tenni semmit ez ügyben.

Vigh Gábor a városvezetési válságra hívta fel a figyelmet, mely szerinte megfigyelhető volt akkor, amikor Csermelyi András alpolgármester és Szücs Gábor frakcióvezető ellentétesen szavazott a Vagyonhasznosító Rt. felállítása kapcsán. (Ebbe a vagyongazdálkodási ügybe, bármilyen fontos is, szándékosan nem bonyolódnánk most be, majd visszatérünk rá, ha több konkrétum lát napvilágot – a szerk.)

Az egyszemélyes MDF

Böröcz Miklós, a Marton Zsolt távozása miatt az egyszemélyesre olvadt MDF-frakció (?) nevében szintén aggodalmát fejezte ki a sportcsarnok és az elszaladt költségvetése nyomán. Mint mondta, a Vas megyei képviselőknek közösen kellene lobbiznia az országgyűlésben, hogy a központi költségvetés legalább félmilliárd forinttal járuljon hozzá a beruházáshoz. Aggodalommal tölti el az eladósodás, város az utóbbi időben több hitelt vett fel, mint az azt megelőző három ciklusban, azaz 1990-2002 között összesen. Szerda este ugyan nem volt jelen az ominózus szavazáson. Korábban ő eddig mindig megszavazta a jutalmakat, de most kétségei vannak.

Gombás Endre, a Szövetség Szombathelyért (SZÖSZO) elnöke nem jelent meg a sajtótájékoztatón.




ALON-kommentár: A sajtótájékoztatók folyamán csak megerősítést nyert a közgyűlés alatt szerzett benyomás, hogy abban kétségtelenül igaza van az ellenzéknek, komoly gondok vannak a város költségvetésével. Különösen meggyőzőnek találtuk Molnár Miklós racionális érveléseit. Ő a Fidesz képviselőivel ellentétben nemcsak általánosságokat, hanem konkrét javaslatokat és lehetséges irányokat is megfogalmazott.

A szocialisták láthatóan sodródnak az eseményekkel, s várható balhék miatt nem mernek nekigyürkőzni a város gazdaságának rendbetételének. Kibújnak a kellemetlen feladat alól. Pedig ez az ő dolguk lenne: amikor hatalmat és fizetést kaptak, egyben azt is vállalták, hogy nehéz helyzetekben is tudnak dönteni; s ilyenkor nem illik az ellenzék felelősségét firtatni. Biztos nem könnyű. Helyzetük kicsit hasonlatos az Irakba szerződött magyar katonákhoz: Vonzónak tűnt a kaland és a zsold, de mint később kiderült, egyáltalán nem kockázatmentes a misszió.

Horváth Zsolt abbéli aggodalmával egyetértünk, hogy nem szép dolog 2006-ra, a következő önkormányzat terhére bevállalni ezeket a terheket, viszont a Fidesznek a jutalmak körüli hisztériakeltése és a Közigazgatási Hivatalhoz fordulása túlzásnak tűnik. Majd a választó eldönti két év múlva, mit is gondol az egészről, mert az igaz, hogy a júniusi választáson a szombathelyi választók elégedetlenségüknek adtak hangot, de azt se felejtsük el, ugyanezen választók két évvel ezelőtt is döntöttek valahogy, ami a törvény szerint négy évre szól.

A képviselők számára viszont kötelező pályaalkalmassági vizsgát vezetnénk be. Csak akkor tehetnék le az esküt, ha - tekintettel a római gyökerekre - a Caesar 3 nevű városépítő stratégiai játékkal el tudnának jutni az ötödik pályáig. Sok mindent megértenének.
.