Képviselői honlapmustra: Rövidgatyák, borok, receptek

2004.07.09. 15:50

Megvallva az őszintét, úgy álltunk neki ennek a cikknek, hogy majd jól megfikázzuk a politikusaink által működtetett weboldalakat, meglepetésünkre azonban több igazán színvonalas portálra is bukkantunk.

Dr Kökény Mihály: A flash intro mögött szép, világos elrendezésű, használható és friss honlapot találunk. A miniszter fogadóórái, publikációi és a munkájával kapcsolatos sajtóválogatás mellett a kapcsolatfelvétel lehetősége is adott. www.kokenymihaly.hu" target="_blank

Dr Katona Béla: Az MSZP frakcióvezető helyettes honlapja már kissé más hangnemet üt meg. A képviselő rövidgatyás gyermekkori fotóitól a komoly képviselői munkáig minden időszakból megtekinthetünk illusztrációkat. Az oldal első felületes látásra mintegy hat éve nem frissült. De a látszat csal. A politikus beszédei időrendi sorrendben kerültek elhelyezésre az oldalon, így a legfrissebb dokumentum legalulra került. Mondjuk, az is már több mint egy éves. www.katonabela.hu" target="_blank

Vári Gyula: Érdekes ez az ember. Pilóta, internetes magazin főszerkesztő (www.jetfly.hu), oldala tartalmas, kellemes, ötletes grafikai megoldásokkal. Itt megtudhatjuk, hogy a vadászrepülő még sohasem veszített légiharcban, igaz azt is, hogy munkájának 99%-a irodai tevékenységből áll. www.varigyula.hu" target="_blank

Herényi Károly: Hopp, itt egy profi honlap. Szép, ízléses design, rendszeres frissítés. Az oldal gyakorlatilag amolyan hírújságként működik, folyamatosan közli a politikust érintő eseményeket. Szép munka. www.herenyi.hu" target="_blank

Demeter Ervin: Márciusi frissítés, szép grafika, kis borászati beütéssel, ravasz módon a Demetervin címszó alatt . Jópofa, érdemes megnézni! www.demeterervin.hu" target="_blank

Eörsi Mátyás: Elfogadható design és tartalom, világos, egyszerű menüszerkezet, szép grafikai megoldások várják a látogatót. Politikai napló címszó alatt a politikus munkájával kapcsolatos eseményeket szedi időrendbe. A témáknál hozzászólási lehetőség is adott esetenként több száz(!) igen érdekes hozzászólással. www.eorsi.hu" target="_blank

Selmeczi Gabriella: Szép design, friss, karban tartott honlap, világos használható menürendszerrel A honlapon lehetőség van regisztrációra, de az nem derül ki, hogy ugyan mi lenne a szerepe ennek. www.selmeczigabi.hu" target="_blank

Fodor Gábor: Elfogadható design, viszont elhanyagolt tartalom fogadott minket. 2001 novembere óta nincs frissítve. Csalódás. www.fodor-gabor.hu" target="_blank

Hankó Faragó Miklós: A honlapon 2002. november 27-i felszólalás az utolsó bejegyzés, az aktuális információk azóta is feltöltés alatt állnak. A sajtószemle utolsó anyagai szintén 2002 novemberi keltezésűek. Amúgy elfogadható a design és a felépítés is. www.hanko.farago.qm.hu" target="_blank

Dávid Ibolya: Rendszeresen frissített webhely, gazdag tartalommal, portálos felépítésben. A weblap nemcsak a politikust, hanem a magánembert, a családanyát is igyekszik bemutatni. Az oldalon a szokásos bemutatkozás, beszédek és írások mellett a bevált receptek címszó alatt megtudhatjuk, hogy a hőség ellen a réteges pamut viselet javallott, és azt is, hogy milyen a fehérbor pisztáciával fogyasztva. A honlapon fotóalbum, vendégkönyv és fórum is helyet kapott. www.davidibolya.hu" target="_blank

Medgyessy Péter: Nehéz lenne belekötni, korrekt forma, szép, letisztult design, friss tartalom. Kormányfőhöz illő. www.medgyessy.hu" target="_blank

Orbán Viktor: Pártvezéri, szinten ez már kijár. Szép külső, friss tartalom. Itt is csak dicsérni lehet. www.orbanviktor.hu" target="_blank

Demszky Gábor: A választások óta nincs frissítve, ráadásul minimál a grafika is. Van Demszky blog, ami ugyan egy hónapja nem frissült, viszont kitűnő felületet biztosít a főpolgármesternek a személyes megnyilatkozásokra. Kitűnő ötlet, dicséret érte.www.demszky.hu" target="_blank

Németh Zsolt oldalán is tetszetős külsővel találkozunk. A vasi MDF-es képviselő honlapján a legutolsó bejegyzés a Lakitelek munkacsoportról szóló közlemény. www.nemethzsolt.hu" target="_blank

Ipkovich György: Végül rákattintottunk polgármesterünk honlapjára is. Itt meglepően szép, ízlésesen összeállított design fogadott, azonban tartalmában a honlap kissé elavult. A fórumra kattintva Critical Error hibaüzenet várja a látogatót. www.ipkovich.hu" target="_blank


.