A Lurotex elégedett a magyar munkaerővel
A tavalyi 80 után most újabb 100 dolgozójától válik meg a szentgotthárdi Lurotex Kft. Az ügy akár besorolható is lenne a szokványos „keletebbre vonulnak a multik” című sorozatba, de a helyzet nem ez. Sőt. Éppen a fordítottja. A száz százalékban olasz tulajdonban lévő textilipari cég hosszas kálváriája ellenére is itt akar maradni. Elégedett ugyanis a magyar munkaerővel, egyedül a hazai közbeszerzési eljárások visszásságait nem tolerálja.
Milliárdokat fektettek be
A szentgotthárdi székhelyű Lurotex Kft-t 1992-ben hozta létre az egykori Magyar Selyemipari Vállalat Szentgotthárdi Szövőgyárának felvásárlásával az olasz Radici Group. A cég törzstőkéje 2 milliárd 690 millió forint.
Az olasz anyacég nagy reményeket látott a szentgotthárdi üzemben. Az elmúlt tíz évben a legmodernebb számítógép vezérlésű gépekre cserélték le az elavult berendezéseket, és a kedvezőtlen helyzet ellenére még 10 év múltán is félmilliárdot költöttek felújításra és beruházásra. A 2002-es év mérlege azonban csaknem 150 milliós veszteséget mutatott.
Ez oda vezetett, hogy éppen egy éve megrendelés híján le kellett állnia a termelésnek, július végén egyhónapos kényszerszabadságra küldték a hajdani 2500-ból megmaradt 270 dolgozót, a géppark 60 százaléka pedig már évek óta áll.
Most kísértetiesen megismétlődött a helyzet: augusztusban kényszerleállás, most pedig újabb 100 fő elbocsátása.
A magyar közbeszerzés furcsaságai: Feleannyiért is gyártottak volna
Baranyai Ferencné szakszervezeti vezető, az ügyvezető Alessandro Pagnini teljes jogú hazai megbízottja (ez vajon mennyire jellemző a multiknál?) szerint nemcsak a természetes gazdasági folyamatok miatt kerültek ebbe a helyzetbe, hiszen a cégvezetés tudomásul vette, hogy a recesszió miatt az amerikai piacról kikerültek. Ezért döntöttek úgy, hogy elindulnak több hazai közbeszerzési pályázaton. Az elmúlt 4-5 évben azonban alig sikerült ily módon megrendeléshez jutniuk.
Baranyainé szerint itt is működik a „kisnyúl szindróma”: ha van sapkája azért, ha nincs, azért nem nyernek. Véleménye szerint a hazai könnyűipari közbeszerzés be van betonozva: mindig ugyanazok nyernek, holott a Lurotex – bizonyítottan magyar munkaerővel - feléért gyártott volna alapanyagot több esetben is. (Ezzel szemben több közbeszerzést elnyertek például Olaszországban, ahol egyedüli gyártóként vehettek részt katonai felszerelések gyártásában.)
Pert nyertek a belügyminisztérium és a posta ellen
Tavaly november elején a Lurotex utolsó esélyként részt vett a Közép-Európai Védelmi és Repülési Szakkiállításon, ahol azonban az olasz hadsereg számára készített egyenruhái nem keltették fel a Honvédelmi Minisztérium érdeklődését. Ezzel megszűnt minden esély az újabb megrendelésre.
A cég nem egyszer fordult jogorvoslatért a Közbeszerzések Tanácsa Közbeszerzési Döntőbizottságához, nem törvényszerű pályázati kiírás címen pert is nyertek a Belügyminisztérium és a Magyar Posta ellen. Három illetve egymillió forintos bírságot szabott ki a döntőbizottság az érintett cégekre, a helyzet azonban változatlan maradt.
Baranyainé szerint ideje volna felülvizsgálni a közbeszerzési törvényt, hiszen az nem veszi figyelembe az alapanyag-gyártókat, a tendert ugyanis konfekciócégeknek adják ki, amelyek viszont külföldről hozzák be az alapanyagot, ráadásul dupla áron, mint ahogyan a magyar munkaerő megtermeli. Azon tíz pályázat három győztese, melyen a Lurotex indult, szlovén, osztrák és német alapanyaggal dolgozik.
Maradnának, ha hagynák őket
Ami a legérdekesebb az ügyben: az olasz tulajdonos határozottan kijelentette, hogy nem akarja elvinni a gyártást keletre: elégedett a magyar munkaerővel, mindössze tiszta helyzetet szeretne teremteni. Ezt mondta tavaly januárban, amikor 50 embert bocsátottak el megrendelés híján, majd augusztusban, amikor nyolcvanat, és ezt mondja most is, amikor a megmaradt 200 dolgozó felétől meg kell válniuk.
Lehet, hogy nem ők az egyetlenek, akik maradnának, ha hagynák őket?