Színészképzés Szombathelyen: Kirakat és valóság

Állítólag a szombathelyi színészképzést övező bizonytalanságok és zavarok is hozzájárultak ahhoz, hogy az illetékesek úgy döntsenek, hogy a képzésben résztvevő elsőéves hallgatók mesterségvizsgája nyilvános lesz, hogy mindenki – drukkerek és ellendrukkerek – is meggyőződhessenek róla, hova is jutott az osztály félév alatt.

Nos, az érdeklődésben nincs is hiány, hétfőn délután 4 órakor a BDF Géfin utcai Liszt-terme majdnem teljesen tele, ami cirka száz embert jelent. A többséget a diáktársak és az oktatók teszik ki, de a média-érdeklődés sem csekély. Akár szimbolikusnak tekinthető, hogy a város szellemi-művészeti elitjéből (ha van ilyen egyáltalán) senkit nem látunk, ellenben az esemény fényét emeli Ipkovich György polgármester és Gadányi Károly, a főiskola rektora. Erre még visszatérünk.

A mintegy egyórás vizsga alatt az öt hallgató - három fiú és két lány – egyre bonyolultabb helyzetgyakorlatokat, dalokat, jeleneteket ad elő. Az első sorban helyet foglaló Gór Nagy Mária láthatóan elégedett a látottakkal, és a közönségnek is tetszik, amit az előadás végén egy nagy vastapssal juttat kifejezésre.

Nos, háromhónapnyi tanulás még egy gyári betanított munkára sem elég, nemhogy a színészetre, meg azt sem tudjuk, honnan indultak, így csak annyit jegyzünk meg, hogy az öt fiatal nem látszik teljesen híján a tehetségnek és szakmai tudásnak. Ennek következtében egész élvezhető az előadás, s elkönyvelhetjük, hogy nem múlt el hasztalan a képzésben elöltött idő.

Még a vizsga előtt kerestük meg a BDF színészképzésért felelős munkatársát, Németh Pétert, aki elmondta, hogy a hároméves képzés végén majd a MASZK Országos Színészegyesület által kijelölt vizsgabizottság fogja levizsgáztatni az öt fiatalt. A hallgatók egy része BDF-hallgató, így a képzés illeszkedik a főiskolai képzés egészéhez. Összesen heti 12 órában tanít az osztályban Zsurzs Kati színésznő és Walla Ervin zeneszerző-rendező a Gór Nagy Mária Színitanodából. A hallgatók lelkesedése dicséretes, és az oktatók is maximálisan elégedettek a diákok munkájával. A képzés amúgy rentábilis a főiskola számára.

Láthatóan minden rendben van tehát, gondolnánk. És az is lenne, ha helyén kezelnénk a dolgokat. Ha kimondanánk, hogy ezzel a középfokú színészképzéssel a főiskola egyszerűen új utakat kíván kipróbálni, színesíteni akarja palettáját, mert túl kell élni az elkövetkezendő évtizedet. A Színitanodának nem hangzik rosszul a neve, így az sem lehetetlen, hogy az itt tanulóknak van esélyük, hogy segédszínészként elhelyezkedjenek a környező vidéki színházaknál, és egy tanárnak sem hátrány, ha van ilyen plusz képesítése, legalább rá lehet bízni az iskolai színjátszó kört és az ünnepeket.

Az viszont erősen disszonáns, hogy egy középfokú képzésre egy külön tanszéket hoznak létre, amelyet mellesleg történelmi lépésnek jelentett be tavaly ilyenkor Gadányi Károly. Még akkor is megmosolyogtató, ha akkor még nem sejtették, hogy a meghirdetett 25 főnek csak töredéke jön össze.

De nemcsak a főiskola vezetése, hanem a helyi politika is megpróbál tőkét kovácsolni az öt színjátszó fiatalból, úgy csűrve-csavarva a szót, mintha ők helyettesítői vagy legalábbis csírái lennének a jövőben megvalósuló szombathelyi színháznak. Ennyi erővel a főiskola filmspeckola is bőven tekinthető a rendezői Oscar-díj előszobájának, nem is beszélve a rajz tanszékről, ahol diplomát is adnak.

Tessék elhinni, hogyha valami igazán keresztbe tud tenni a szombathelyi színészképzésnek, az a további mellébeszélés és a valódi kulturális tevékenységet helyettesítő kirakatósdi.