Vélemény

Költségvetés és Pató Pál urak Szombathelyen

2005.02.28. 18:56

Minden fideszes hiszti és szabaddemokrata durci ellenére Ipkovich György lazán lenyomta az idei költségvetést a városatyák torkán. Ebből az következik, hogy a polgármester nagy játékos, csak az a kérdés, hogy ez rajta kívül kinek jó? Most az van, hogy felveszünk egy valagnyi hitelt, kicsit kozmetikázzuk a számokat, és reménykedünk. Így épült a szocializmus is anno, és elég sokáig húzta. Igaz, aztán csúnyán végezte.

Roskadófélben van a ház,

Hámlik le a vakolat,
S a szél egy darab födéllel
Már tudj’ isten hol szalad;
Javítsuk ki, mert maholnap
Pallásról néz be az ég...
Közbevágott Pató Pál úr:
„Ej, ráérünk arra még!”
(Petőfi Sándor, 1847)

Az ellenzék gigantikussá nőtt apokaliptikus látomásai, a szabaddemokrata kirohanások és bősz sajtónyitkozatok ellenére a közgyűlés egy csütörtöki, unalmas, latyakos délután, mintegy félálomban, elfogadta a város idei költségvetését.

Az előjátékból ugyan az következett, hogy a jobboldal tűzzel és vassal próbálja megakadályozni a várost biztos pusztításba taszajtó ördögi tervezetet, ha kell, hozzáláncolják magukat a polgármesteri pulpitushoz és azonnali éhségsztrájkba kezdenek, amíg a szocialisták nem méltóztatnak a város nyakától eltakarodni a véres késsel. Ehelyett, amikor eljött a nap, megadóan morogtak erről-arról, elhanyagolt temetőkről, a külvárosi kultúrházak és a bekötőutak fontosságáról, majd jót kacagtak a végén, amikor MDF-es társuk véletlenül igent mondott a tervezetre.

Ennél is feltűnőbb és értelmezhetetlenebb a szabaddemokraták határozott igenje. A múlt hónapban még kimondottan értelmes álláspontot képviseltek a radikális, valódi tennivalók szükségességéről, amit a nem szavazatokkal és a bizottsági helyek visszaadásával is nyomatékosítottak. Most viszont csak ködös magyarázatokra és igenekre futotta erejükből. Másra nem tudunk gondolni e 179 fokos fordulat láttán, minthogy vagy megígérték nekik, hogyha jók lesznek, ők vihetik az őrsi zászlót a kiránduláson, vagy ellenkezőleg, bevésték nekik az osztályfőnöki intőt. Így vagy úgy, de hülyén vette ki magát az akció.

Szóval jó kis költségvetési vita volt, amelyben a legkevesebb meglepetést megint csak a szocialisták okozták. Megbízhatóan mormolták a demostaztánmárténylegám, ezígynemmehettovább, újkoncepció és reformkell mantrákat, hogy aztán rutinosan hozzák az évek óta begyakorlott szerepüket, a kézszéttárós, elodázós, megszavazós figurát. Ebben verhetetlenek, ez a gyakorlat valószínűleg kötelező elem a párt felvételi vizsgáján.

Kényszerűségből történt persze egy kis kiadáscsökkentés, de a lényeget tekintve semmi különös, inkább olyan kirakatszerű, lássák, hogy mi ilyent is tudunk. Ám a városháza továbbra is nyeli a suskát, és gyakorlatilag érintetlen maradt az összes pazarló és pénzzabáló rendszer, élen a számtalan sebtől vérző oktatással és az irracionális kulturális intézményhálózattal. Ezekhez nem lehet nyúlni, ugye, ebből még baj lenne, megharagudnának az ott dolgozó cimbik, meg hát a fenének hiányoznak az ellenzék által felcukkolt, utcákon masírozó szülők, főként nem a választások előtti évben.

Az aggodalom annyiban érthetetlen, hogy a jelen állapot szerint a szocialistáknak fikarcnyi esélyük sincs Szombathelyen 2006-ban, a jobboldal akkor is nyer, ha a főtéri újságosbódét indítja polgármesterjelöltnek, ami mellesleg – egyes felröppent neveket hallva – talán nem is lenne rossz választás.

Mielőtt krokodilkönnyeket ejtenénk bármely derék csapatért, inkább afelől gondolkodjunk el, hogy lassan megint eltelt egy ciklus, és az ígértek a levegőben maradtak. Szombathely továbbra sem találja helyét, se irány, se koncepció, csak sodródás, egyik napról a másikra történő vegetálás, amelyet csak néha szakít meg egy-egy reménysugár, hogy aztán annál nagyobb legyen ismét a csalódás.

Az elkövetkezendő időszak nemcsak azért nyugtalanító, mert politikai patópáljaink nem hajlandók megjavítani fejünk felett a tetőt, hanem azért is, mert a bizonytalanságban és a gyámoltalanságban felélik a jövőt, mindannyiunk jövőjét. Már látjuk, hogy nem lesz itt semmiféle csőd, összedőlés, ironikusan azt mondanánk: ahhoz is bátorság kellene. Sőt most már azt is elhisszük, mindig is lesz költségvetése a városnak; nem olyan nagy dolog ez, annak idején is voltak ötéves tervek, amelyek papíron mindig teljesítve lettek, az más kérdés, hogy közben kicsit szétrohadt az ország, a vége meg főként csúfondárosra sikeredett, igaz, sokan jól jöttek ki abból is.

Legszívesebben csatlakoznánk a városi döntéshozókhoz, és legyintenénk az egészre, csak valahogy iszonyúan zavar a felgyülemlett, lassan nyakig érő szar, aminek akkor is érezzük a szagát, ha nem nézünk oda.

Tisztelt patópálok, nem vagyunk naivak, tisztában vagyunk vele, hogy nem azért akartak önök politikusok lenni, hogy megjavítsák a tetőt, azért meg főleg nem, hogy holmi szippantós kocsival járják a környéket, de ha elolvassák a munkaköri leírásukban az apró betűt, bizony marhára benne vannak ezek is melók is. Neki lehet zuhanni! – mondta annak idején Gergely hadnagy Nagyatádon, aki egyébként költőiségben jóval alatta volt Petőfinek.

További cikkek

Vélemény

Szerkesztőségi körkérdés: Szerintetek melyek a legjobb magyar filmek?

Vélemény

Termékpárbaj: HVG kontra Heti Válasz

Ajánló

Ez is érdekes lehet



.