Ázsia Kereskedőház: Új városszimbólum?

2003.10.09. 09:05

Érdekes színfolttal gazdagodott Szombathely történelmi belvárosa. A közelmúltban megnyílt, kínaiak által üzemeltetett Ázsia Kereskedőházzal igazából nem is az a baj, ami első látásra tűnik.

Ázsia Kereskedőház

Sok városlakó alaposan meghökkent, amikor az Iseum és a Városháza közötti telken, a volt Murányi Kereskedőház helyén háromszintes kínai áruház nyitotta meg kapuit.

Különös pikantériát ad a helyszínnek, hogy a város stratégiai tervei közé tartozik egy történeti városrész, a Ferences-kert és a majdan felújított Iseum között egy második városközpont kialakítása, sétálóutcával, kávézókkal, üzletekkel. Ha megvalósul, ezt a területet fogja határolni a „kínai pláza”.

Horváth Tamásné, a Polgármesteri Hivatal kereskedelmi ügyintézője aggodalmaikra reagálva elmondta, hogy mások is jelezték már fenntartásaikat az Ázsia Kereskedőházzal kapcsolatban, de a hivatalnak a hatályos jogszabályok szerint kell eljárnia, azok alapján pedig meg kellett adni az engedélyt. Annak idején a Műemlékvédelmi Felügyelet bólintott a Murányi Kereskedőházra, s az épület külseje pedig nem változott a profilváltással. Így lényegileg nincs hatással a kialakítandó történeti városrészre.

Hiába nem tetszik sokaknak az épület új funkciója, láthatólag mások örülnek neki. Ott jártunkkor mind a három szinten vásárlók tömegei válogattak a nagyon versenyképes árú ruhák, cipők, játékok, egyéb műszaki cikkek között.

Mivel szabad verseny van, igazából nincs okunk megkérdőjelezni a szaporodó kínai üzletek életképességét és jogosságát.

Az Ázsia Üzletház létesítése azért felvet néhány kérdést. Először is azt, hogy meddig szabad a verseny, s mikor kell az államnak beavatkoznia. Kell-e valamit tenni, ha a történelmi belvárosban valami nagyon oda nem illő kereskedelmi tevékenység indul el. Ha igen, elégségesek-e a mai jogszabályok, vagy esetleg át kell tekinteni a helyi szabályozást.

Másodszor. Nyilvánvaló, hogy a helyi belvárosi kereskedők sem örülnek a hirtelen jött konkurenciának. Először a városszéli bevásárlóközpontok, majd a kínaiak szorítják őket keményen. Nos, a szabad verseny az szabad verseny, de az önkormányzat mellett nekik is el kellene azon gondolkodniuk, hogy jól csináltak-e mindent az elmúlt másfél évtizedben, beleértve az árképzést és az esetlegesen elmarad fejlesztéseket.

És végül, ami talán a legérdekesebb. Hiába vagyunk hajlamosak rózsás képet festeni Szombathely gazdasági helyzetéről, a tények tények maradnak. A Murányi Kereskedőházat, a város egyik legfrekventáltabb helyén levő impozáns épületet, a cég csődbe mente után, - a tulajdonosok képtelenek voltak értékesíteni, nem akadt rá vevő. Sőt, nem akadt bérbevevő sem. Pontosabban most akadt: a kínaiak. Úgy néz ki, ebben a pillanatban csak ők képesek arra, hogy gazdaságosan üzemeltessék az épületet.

Elgondolkodtató.
.