Lignitmeccs: Hé, srácok, lefújta a bíró!

2005.04.25. 20:43

Mielőtt a következő hetek ismét azzal telnének, hogy naponta három-négy politikus jelenti be örvendezve, hogy nem lesz lignitbánya, valaki szólhatna nekik, hogy fájront. Ennyi volt. A bíró lefújta a meccset, nincs tovább, a labdát pedig tessék visszaadni. Hazaáruló lelkem mellesleg azt súgja, a mérkőzésnek amúgy sem volt nagy tétje, a csapatok leginkább a közönségnek játszottak.

„A Nógrádszén Kft.-nek csak akkor van esélye a győzelemre, ha cirka akkora érdekérvényesítő képességekkel rendelkezik, mint a Microsoft” – írtuk egy későnyári napon 2003-ban, miután lelkesen kibuszoztunk a legendás lignitellenes tüntetésre, ahol kiderült, a salgótarjáni cégen kívül iszonyúan nem akar itt senki lignitbányát.

Mert rendben, sok minden előfordulhat a rokonoktól és a pártközeli káeftéktől hemzsegő magyar ugaron, bankok, szőlők, üdülők és vidéki napilapok simán cserélhetnek gazdát csibészben, az azonban finoman szólva nehezen elképzelhető, hogy egy maximum közepes méretűnek számító magyar vállalat zsebre vágja egy régió teljes lakosságát, beleértve egy megyeszékhelyet, úgy, hogy politikai támogatottsága kizárólag mínuszos értékeket mutat: Mind a hatalmon levő magyar kormány, mind a politikai pártok ritkán látott egyetértésben elleneznek mindenféle nardai bányanyitást.

Ha élesre fordulna, fordult volna a játék, nyilván jókora cirkuszt csaptak volna a Zengő-ügyön bemelegített környezetvédők, arról nem is beszélve, hogy a sógorok a határ túloldalán irtóztató pénzeket fektettek az ottani bor- és wellness-turizmusba, aminek eredményei most kezdenek beérni. A minden garast fogukhoz verő burgenlandiak majd pont egy salgóltarjáni káeftét és egy hülye magyar lignitbányát hagynak belecsinálni ventillátorba.

Szóval - minden bírósági csűrés-csavarástól függetlenül - elejétől fogva nagyjából annyira lefutott meccsnek tűnt ez a bányanyitás, mint egy brazil-magyar. Azt nem vitatom, hogy jogilag be kell riglizni az ilyen agyament terveket lehetővé kiskapukat, lehetőleg légmentesen, már csak azért is, mert – ahogy anyu is mondta - rend a lelke mindennek. De az egy kicsit mókás, amikor csillogó szemű politikusok, egymásra licitálva, naponta jelentik be, hol balról, hol jobbról, hogy őrizzük meg hidegvérünket, mert csak a testükön keresztül. Bizony, bizony, szólna az üzenetük, nemhiába vesszük fel az a sok pénzt, megdolgozunk mi azért: most például milyen frankón elintéztük ezt a lignitbánya dolgot.

Bár Hende Csaba szerint „elég jelentős medvék mozognak a málnásban”, részünkről semmi medvét nem érzékeltünk, még bocsot sem, a sokszori áttételekkel megemlítődött német energetikai óriás szerintem erről a málnásról nem is tud, sokkal inkább úgy tűnik, hogy a szóban forgó politikusok verebet láttak abban a málnásban, amire aztán válogatás nélkül lőttek, csúzlival, U-szögessel, ágyúval és légvédelmi rakétaüteggel.

Lényeg, hogy minél nagyobb zajt keltsenek, hadd hallja mindenki, hogy harc van, a legények kint a gáton, a mieink nem adják olcsón a bőrüket, és amikor majd hazatérnek a győztes csatából, megsimogatjuk a kis buksijukat, érdemrendeket tűzünk mellükre, büszkék leszünk rájuk. A számítás persze annyiban is fals, hogy a népet nem érdekli a posztháborús műsor, annyira nem mindig hülye, mint amilyennek látszik.

No persze – teszem hozzá csendben, zárójelben - még mindig ezerszer hasznosabb ez a fajta a verébkergetés, mint amikor tehetetlenségükben egymásra vadásznak vagy esetleg a közös spájzot dézsmálják.

De ha annyira belejöttek az illetékesek ebbe a környezetvédelmiségesdibe, meg még kéznél is vannak a puskák, ezennel javasoljuk a harc folytatását: Tessenek például kitiltani a Szombathely történelmi belvárosából az autókat, ez nem lehet gond egy ekkora küzdelemben harcedzett zöld Rambóknak. Meg az olyan apróságokat is szívesen vennénk, hogy ha a kerékpárutak nem néhány, a málladozó járdára húzott göcsörtös vonalat jelentenének, vagy ha városszéli kirándulóhelyek nem elvadult szemétdombként funkcionálnának.

Aki magát még ennél is merészebb terepen akarja kipróbálni magát, az kéretőzzön be általános és középiskolai osztályfőnöki órákra, és próbálja elmagyarázni a diákoknak, hogy milyen világ lesz, amikor elfogy a kőolaj, nem lesz ivóvíz, az esőerdők nem termelnek elég oxigént, az ózonlyuk eléri Jákot és már a Zadar-táblánál tökig ér a tengervíz. Ezeknek ugyanis minimum akkora az esélyük, mint a nardai lignitbánya-nyitásnak.

Igaz, ezekkel a történetekkel egy hangyányival nehézkesebb politikai tőkét kovácsolni.
.