Bizonyos kor fölött, sok év együttlét után előfordul, hogy már nem megy minden olyan olajozottan, mint régen. A megszokás, a mindennapok leterheltsége és a korunkra oly jellemző stressz rányomhatja bélyegét még a legjobban működő párkapcsolatokra is. Sokszor bizony már a szexualitás sem az öröm, hanem inkább a kudarc és a csalódás forrása lesz. A 36 órás Randevú pályázat célja éppen ezért az, hogy segítséget és bátorítást nyújtson a potenciazavarban szenvedőknek és partnereiknek, lehetőséget teremtve a párkapcsolat harmóniájának visszaállítására.
A szexuális zavarok Magyarországon több mint félmillió férfit érintenek, és mint azt kutatási adatok is alátámasztják, a potenciazavar sokszor súlyosabb betegségek tüneteként is jelentkezhet. Elhanyagolása nem csak az intimitás, hanem az egészség megőrzése érdekében sem megengedhető. Fontos a partnerek bevonása is, akik nem csupán elszenvedői az olyan szexuális problémáknak, mint a merevedési zavar, de a probléma gyógyításában, kezelésben betöltött szerepük sem elhanyagolható. Sőt a hölgyek azok, akik gyakran nyitottabbnak mutatkoznak, ha a potenciazavar kényes kérdésére terelődik a szó.
Az ilyen nehéz, olykor mindkét fél számára válságos időszakok azonban átvészelhetők, mert a házasélet zavara ma már orvosolható, de a tünetek kezelése, a fizikai okok megszüntetése mellett a lelki egyensúly és harmonikus párkapcsolat visszaállítására is törekedni kell!
Ezen indokokat szem előtt tartva indult útjára új kezdeményezésként, a 36 órás Randevú pályázat. A pályázat életrehívása ahhoz a Magyar Szexuális Medicina Munkacsoport elnevezésű szakmai társasághoz köthető, amely a szexuális zavarok terén végzett kutatások támogatását, az érintettek folyamatos tájékoztatását és edukációját tekinti legfőbb feladatának. Ezzel összhangban a pályázat célja, hogy segítséget és bátorítást nyújtson a potenciazavarban szenvedőknek és partnereiknek, illetve felhívja a figyelmet erre a még mindig tabunak tekintett témára és tudatosítsa mindenkiben: ez a probléma nem szégyen és már létezik rá megoldás.
A pályázat részletei
A pályázatra minden 36. életévét betöltött hölgy és férfi jelentkezését várjuk. A pályázók feladata igazán egyszerű: mindössze meg kell fogalmazniuk és papírra kell vetniük az általuk megálmodott tökéletes randevút, melynek még párjuk sem tudna ellenállni! A randevú bárhol játszódhat, egy a lényeg, legyen eredeti és megismételhetetlen.
A pályázatokat levélben a Budapest 1241, pf. 36-os címre, e-mailben a
címre várjuk. Beérkezési határidő 2005. május 15-e, éjfél. Fődíj két hosszú hétvége a férfi és a női kategória első helyezettjeinek. Az első 36 helyezett pályázatát megtekintheti a Nők Lapja Családi Hétvégén, 2005. május 21-22-én a Margitszigeti Nagyréten, illetve a www.potencialis.hu weboldalon. A pályázat nyertesei közönségszavazás útján kerülnek kiválasztásra.
A 36 kiválasztott pályázat beküldőit postai úton értesítjük, hogy személyesen is jelen lehessenek a díjátadó ünnepségen, a 2005. május 21-22-én megrendezésre kerülő Nők Lapja Családi Napon. További részletek a www.potencialis.hu internetoldalon, vagy a 06-40/36-00-00 Potenciális Vonalon.
A pályázat fődíja egy-egy, két személyre szóló belföldi hétvége a siófoki Hotel Azúrban.
Reményeink szerint eme kezdeményezéssel rá tudjuk irányítani a figyelmet a szexuális zavarokkal kapcsolatos nyitottság fontosságára, a potenciazavar veszélyeire, és mind több érintettet tudunk arra motiválni, hogy merjék felvállalni betegségüket és még időben szakorvoshoz forduljanak.