Koncentrikus körök az utópia körül - Konrád György a főiskolán

Konrád György előtt az asztalon az „átkosban” még szamizdatként létező műve fekszik, immáron az azt megillető formában: „Van-e még álom Közép-Európáról?” Prof. dr. Miszlivetz Ferenc, még hozzáteszi, hogy Konrád volt a legismertebb szamizdat-szerző. Felütésként.

Utópia általában és a 89-es gyakorlat


Érdemes-e álmodozni? Lehet-e utópiánk? – szól az előkérdés. Ma estéről érdemes egy szerelmespárnak például, érkezik a válasz. De ha már utópia, akkor Orwell és Huxley antiutópiáit is meg kell említeni. Ez utóbbiak a tévé miatt elveszítették az erejüket, sok kellene ma már ahhoz, hogy zavarba hozzanak bárkit is, mint hajdanán Amerikában, pl.: Orson Welles rádiós UFO-támadása. Az utópia ábránd és ésszerűség között jön létre, binaritáson alapszik, mint minden egyéb, tudjuk meg. Mesterséges ajtók hiányában az egyéni választások fontossága kerül előtérbe, máskülönben az ország „összegányolása”.

Hangsúlyozza akár egy teremnyi ember fontosságát is, tíz embernek, sőt háromnak szintúgy érdemes szamizdatban kiadni valamit, mint ezreknek. A legjobb viszony az író és az olvasó között a négyszemközti volna. „Hajdani, fragmentált, kisszerű álom”, utópia: egy megbuktatható és korlátozható Parlament, ami nélkül nem mondhatjuk magunkat európainak. Anekdota: 1988, Nagy Imre és más kivégzettek újratemetése, ami hasonlatos a görög tragédiákhoz, lásd Antigoné. A rá következő egy év az „érlelődés, erjedés, dialógus”. 150 ezer ember, az egész tér fogja egymás kezét, ami akár utópikus pillantnak is számítható.

A keletiek közé keveredett utópia


Vannak nagy és kis utópiák. „Hatalmi kiterjedéssel” gyakorta tragédiákba fulladnak (nácizmus, kommunizmus), de most már működő viszony jött létre. Talán még a kétfajta utópia között is. Konrád önmagát nem a túl harcos természetek közé sorolja, mindig is volt benne valami gyanú a nagy utópiákkal szemben, amihez a helyes út a személyes önérzet erősödése, és csak utána a közös önmagunké. Anekdota megint (tőmondatokban): Kundera idevágó esszéje, az 1988-as világirodalmi összejövetel Lisszabonban, emigráns és „otthonmaradó” oroszok egymás közötti jó viszonya, Magyarország Európában kelet vagy közép?

Az Európai Unió, ami a nyugat-németek és a franciák nyomására jött létre. Ebbe látszólag nem illenek bele a keleti országok, akik máskülönben jól megértik egymást (pl.: összenevetési képesség), habár ez a kötelék már lazul. Ami a kulturális viszonylatokban is megmutatkozik a túlzott amerikanizálódásban, a közép-európai öntudat halványodását vonja maga után. Itt felmerül a kérdés, hogy miért nincs elég vonzerő egymás felé? Miért ez a nagy nem tudás egymásról, amihez még a káröröm is társul? Válaszul jön a kooperáció hiánya, a rövidlátás, a rendszerváltás utáni hangulatváltás stb.

Szóba kerül Miszlivetz részéről a főiskola egyetemmé válása, a cserediákság intézménye, Konrád válasza azonban alig kapcsolódik hozzá. Valahogy mégis elkeverednek egy vicchez az Európai ismeretek tárgy kapcsán, aminek ez a csattanója: „Nem kell zsidónak lenni, hogy az ember több nyelvet tudjon.”

Az utópiákat néha újra kell értékelni, ha megvalósultak, ha nem. Persze 1989 utánról csak a nagyon naivak gondolhatták azt, hogy minden gyökerestől megváltozik, aztán reggelre ugyanabban az ágyba ébredtek fel, amibe lefeküdtek. Bár a hevesebb szívverés a határátlépéskor még egy ideig megmaradt.

Könnyűdrogok, optimizmus, elbeszélés egymás mellett


Kérdésként egy jelenlévő felemlíti Konrádnak a könnyűdrogok liberalizációját sürgető cikkét 1996-ból. Mire ő arról az elemi alapjogról kezd beszélni, hogy mindenki azzal árt magának, amivel akar, akár öngyilkos is lehet, de csak akkor, „ha másnak nem árt vele”. Szíve joga és magánügye mindenkinek a fogyasztás. Nem jogi és orvosi ügy a füves cigaretta, bár jó sok minden ellen, a rák és az AIDS esetén például meghosszabbítja az életet. Liberalizáció helyett pedig helyesebb volna dekriminalizációról beszélni. Svájcot és Hollandiát említi, mindkét helyen alacsony a keménydrog-fogyasztás. Különben is, sokak fejében nincs különbségtétel a kemény- és a lágydrogok között. A specifikáció fontosságát hangsúlyozza végül ki, a különbségtételt egyes drogfajták között.

Egy másik kérdező Hankiss válaszát pedzi, aki a domináns érzéseként Magyarországról a zavarát nevezi meg. Ezzel szemben Konrád bölcs, lemondó, rezignált könyvei megnyugtatják. Az is igaz persze, hogy csak ideig-óráig, mert amint leteszi, más világot talál maga körül. Konrád ezt viccel üti el. Kicsit jobban jár az a hölgy, aki a 2015-ös Magyarországról várna optimizmustól kicsattanó választ: kicsit jobb lesz, nagyon nem. Kánaán helyett egy olyan világ lesz az is, ahol „a vacsorát, hogy legyen, meg kell főzni”. Kicsi célok, rövid távú elképzeléseket kell kitűzni magunk elé. Adott napra, estére, de akár, mint többen az ismerősi köréből, egy-egy hétvégére viszonylag olcsón el lehet ruccanni Európa bármely pontjára.

Zárásul, még mielőtt nagyon belefolynának a kölcsönös tiszteletadásokba, és Kőszegre vinnék Konrádot vacsorázni, még akad egy érdemleges téma. A magyar viszonyok egyik sajátosságáról. A felvetődő, felvetett kritikus kérdések általában nem kerülnek kibeszélésre, a szembenálló felek, igaz, elmondják a magukét, de kommunikáció nem jön létre, lepereg a másikról és vice versa.