Sajtóértesülések szerint a megyei közgyűlés polgári szárnya erősen kacérkodik a gondolattal, hogy magánbefektetőket invitál a valaha szebb napokat látott Markusovszky kórházba. Ezek szerint már nincs világvége, ha pénzt kérnek – és kapnak - az egészségért. Mintha a közelmúltban népszavaztunk volna valami hasonlóról. Emlékszik rá valaki? Egyáltalán, emlékszik itt valaki valamire?
A megyei elnök amúgy gyorsan megnyugtatott mindenkit, hogy csak nagyon rendes cég jöhet számításba, olyanok, akiknek zséből is meg szaktudásból is van a táskában, no meg csak akkor lehet szó üzletről, ha viszi az egész hóbelevancot. Ez utóbbi feltétel nem tudjuk, mennyire megnyugtató, viszont arról árulkodik, a megyének annyira kell a kórház, mint búcsúban egy pofon. Mondjuk meg tudjuk érteni.
A nagy túrót nem az. Méghozzá nem is kicsi. Elég, ha csak a gyógyszergyártók extraprofitjára vagy a szomszéd orvos hálapénzből vett új BMW-jére gondolunk. Még hogy nem üzlet! Ezt persze akkor sem hitte senki értelmes emberfia, csak hát egyfelől a jó nép már csak olyan, hogy nem szereti, hogyha másnak van valamije, ami neki speciel nincs - autója, nyaralója, Rotring ceruzája, kórháza -, másrészt meg vannak olyanok, akik ezt a hatalmi játékban kihasználják. Mellesleg mi vagyunk a hülyék, ha elhisszük.
Ha valaki látta mostanában a belülről a megyei kórház bizonyos osztályait, és volt olyan szerencsés, hogy el is hagyta az intézetet, az tudja, hogy olyan állapotok uralkodnak, hogyha a megyei kincstárban tökig járnának a lóvéban, akkor is nehéz lenne kiköhögniük, de erről szó sincs, mert ott maximum néhány templomi egér tanyázik, közös fenntartásban a megyeszékhellyel. Ha rajtuk múlna, száz év múlva is ugyanezek a csorba csempék, huzatos nyílászárók és második világháború utáni műszerek lennének alkalmazásban. A levert vakolatot esetleg valamennyire el lehetne takarni a Fidesz népszavazási plakátjaival.
A megye természetesen jól teszi, hogy magánzsebekre kacsintgat, nem mintha azon múlna, hogy állami vagy privát, mindkettőre van jó és rossz példa rogyásig, de ebben a jelenlegi szituációban – hogyha dől a kórház fala, még a dúcokat sem tudják megvenni, az állam meg az ötszázadik lépéssel sem ér ide - nem igen akad más lehetőség.
Sokkal bosszantóbb az, hogy ezt nyílván már öt hónappal ezelőtt is tudták, mégis bólintottak a központi demagóg kampányra, vagy legalábbis csendben lapultak, egyrészt párfegyelemből, ez legyen az ő problémájuk, másrészt abban a hitben, hogy mire aktuális lesz a biznisz, már nem nagyon emlékszünk rá, hogy volt, mint volt. Ez viszont a mi problémánk.
Mert tényleg nem szoktunk emlékezni, ki és mit mond, mit ígér és miért, és ha véletlenül emlékezünk, akkor sem kérjük számon. Aztán meg csodálkozunk, és fel vagyunk piszkosul háborodva, hogy megint átdobtak a palánkon. Át is fognak. Egészen addig, amíg nem húzzuk alá az elmondottakat, nem tesszük el a választási szórólapokat, és főleg nem csinálunk úgy, mintha nem hallottunk volna azt, amit. Cavintont mindenkinek!
További cikkek
Vélemény
Szerkesztőségi körkérdés: Szerintetek melyek a legjobb magyar filmek?
Vélemény