Olyan sokat hallunk Önökről, de igazából nem nagyon tudjuk, mi is folyik az Európa-tanulmányok Intézetében.
Az intézet magába foglal egy egyetemi tanszéket, egy dokumentációs központot, egy akadémiai kutatócsoportot és egy doktori iskolát, ahol az itt végzett diákok rögtön folytathatják a tanulmányokat, valamint egy nyári egyetemet is.
Mire végeznek, a hallgatóknak két nyelvből kell vizsgát tenniük, és erősen bátorítjuk őket egy harmadik nyelvvizsgára is. Egy olyan tudásanyagot hordoznak az itt végzett diákok, amellyel nagyon sok külföldi egyetemen tovább lehet aztán tanulni, akár egy újabb mesterfokozatú diplomát szerezni egy év alatt, akár részt venni egy doktori programban. El tudnak helyezkedni nemzetközi civil szervezeteknél vagy – és erre is van már példa – a brüsszeli intézmények egyikénél. A jobban teljesítő diákok előtt áll a lehetőség, hogy a cserekapcsolatainkat kihasználva valamely nyugati egyetemen ösztöndíjat kapjanak. Az igazi nagy lehetőség az európai nemzetközi körforgásba való gyors és korai bekerülés.
Ez nem tömegképzés, így a tehetségesebb, ambiciózusabb diákokkal személyesen is tudunk foglalkozni. Ezt egy nagyobb intézmény nem teheti meg. Diákjaink nyerik a legtöbb EU-val kapcsolatos tanulmányi versenyt, publikálnak és ösztöndíjakat nyernek el.
Kapcsolatban állunk egy amerikai college network-kel, amely segítségével ösztöndíjasaink - a megélhetésen kívüli - minden költségét fedezik, és ezt a kapcsolatrendszert is fejleszteni szeretnénk.
Mire használható az itt megszerzett tudás?
Magyarországon igen kevés a kritikusan gondolkodó értelmiségi, akinek a műveltsége és a tudása is megvan ahhoz, hogy értően szóljon hozzá olyan problémákhoz, mint az amerikai-európai kapcsolatok alakulása és jövője. Elég provinciális a magyar értelmiség. Bizonyos kérdésekkel hagyományosan nem foglalkozik, ezért nagyon gyakran ostoba közhelyeket mond, akár az unióról, akár az Egyesült Államokról. Nagyon lassan kapcsol. De ha megnézzük az újságírók teljesítményét, hasonló mondható el.
Azt gondolom, hogy szükség volna arra, hogy Magyarországot a legkülönbözőbb szinteken, és nemcsak a nagypolitika világában, olyan emberek képviseljék akár Európában, akár Európán kívül, akik saját, autonóm, érett, kritikai látásmóddal és ismeretekkel rendelkeznek a világról.
A magyar ember nem nagyon tudja elképzelni, hogy beleszólhat a világ dolgaiba, ezért vagy nem foglal állást, vagy nagyon általános dolgokat mond, hogy „velünk megint jól kiszúrtak”, vagy „mi is jókor léptünk be az EU-ba”. Itt látok egy olyan hiányt, amit egy ilyen szak a maga szerény eszközeivel talán be tud tömni.
Tulajdonképpen a misszió az, hogy ne csak felzárkózzunk az európai átlaghoz a nemzetközi kapcsolatok és az európai tanulmányok terén, hanem egyfajta olyan iskola is jöjjön létre, amely egy új gondolkodást is létrehoz.
Milyen állásokra pályáznak az itt végzett hallgatók?
Óriási probléma, hogy a második, harmadik, negyedik vonala a magyar adminisztrációnak és apparátusnak majdnem analfabéta a világ dolgait illetően, ezért álkérdésekkel foglakozik, problémákat gyárt, majd ezeket nem oldja meg, és mindig ezekre hivatkozik. Nem tud együttműködni, sőt nem is akar együttműködni, mert kiderül esetleg, hogy létszámfeleslegről van szó. Minisztériumok párhuzamos projekteket folytatnak, pénzek eltűnnek, illetve zátonyra futnak, egy borzasztó rossz periódusa ez a magyar átalakulásnak, mert hiszen úgy tűnt már, hogy a csatlakozással ezek a kérdések megoldódtak, miközben a felszín alatt megmaradtak a problémák.
Ha magabiztos, nyelveket beszélő, sokoldalú ismeretekkel rendelkező, az európai ügyekben otthonosan mozgó fiatalemberek kerülnének be főosztályvezetői, osztályvezetői pozíciókba, akik ráadásul még kapcsolatokkal is rendelkeznek, ez azt is jelenthetné – némi idealizmussal mondom ezt -, hogy talán három-négyszer hatékonyabb és gyorsabb lenne az ügyintézésünk.
Hogyan illeszkedik a jelenlegi képzésbe a Kőszegen ősszel induló angol nyelvű képzés?
Szervesen, hiszen az első perctől kezdve, mikor megfogalmaztuk és eldöntöttük kollégáimmal és támogatóinkkal, hogy ilyenbe fogunk, akkor felmerült, hogy ezt természetesen nem lehet magyar nyelven csinálni.
Ma még mindig dominál a magyar diákot magyar tanár tanít helyzet. Ez a lehetőség, amit egy uniós pályázat biztosít számunkra, szeptembertől két akadémiai éven keresztül, nem más, minthogy teljesen nemzetközi diák, illetve professzori gárdával, maximum 50 százalékos magyar aránnyal. Ha ez az oktatás beindul, egy igazi nemzetközi európai környezet létrejöttét jelentheti, létrejöhet egy új „iskola a határon”.
Az EU válsága érezhető-e a tanszéken, illetve az intézet munkájában?
A tudomány számára egy ilyen éppen hogy élénkülést hoz, és több mindent ki mernek mondani már az óvatosabb kollegák is. Ha csak a tudományt nézzük, arra pezsdítő hatással volt.
Hogy látja az unió jövőjét?
Szerintem az EU-nak nagyon kellett egy ilyen pofon. Évek óta mindenki hajtogatta, hogy nagy változásra van szükség, de semmi nem történt. Aztán most az alkotmány kapcsán kiderült, hogy nem sikerült elérni, hogy az emberek magukénak érezzék ezt az alkotmányozási folyamatot, mint ahogy a csatlakozási folyamatot sem érezték annak.
A nyugat-európai társadalmak nem értették meg, hogy miért kell nekik ez a nagy keleti bővítés, a kelet-európaiak meg nem értették meg, hogy mi is ez az új játékterep, hogy itt nem történik magától minden, ki kell harcolni, ki kell lobbizni, meg kell győzni, ha nem sikerül, újra kell kezdeni.
Ebből fakad ez a válság. Ugyanakkor az EU étvágya is megnőtt, ellensúlyt akart képviselni az USA-val szemben, eközben nem figyeltek a belső problémákra.
Ma nem csak az EU és államai, hanem minden hozzájuk kapcsolódó intézmény új helyzetben van, újra kell értelmezni mindent, például a demokráciát is.
Ha nálunk lenne népszavazás, vajon megszavaznánk-e az alkotmányt?
Szerintem igen. Azt gondolom, Magyarországon az emberek jelentős része érti, hogy számunkra ez egy olyan felemelkedési lehetőség, ami nagyon régen nem volt. Az Európai Unió a béke szigete, még akkor is, ha most a terrorizmus kapcsán előjöhetnek a félelmeink. De ha megnézzük az uniós külpolitikát, nem agresszív, hanem tárgyalásos külpolitika, ami azt jelenti, hogy nem én mondom meg, hogy mit csináljatok, de ha bizonyos szabályokat betartotok, akkor bekerülhettek a „klubba”, aminek azért egy óriási fegyelmező hatása van: vegyük példának csak Törökország példáját.
Az unió nem azt mondja, hogy mi lerohanunk benneteket és letartóztatunk minden börtönőrt, aki részt vett a kínzásokban, hanem megfogalmaz egy feltételrendszert, és aki ennek megfelel, annak lehetőséget biztosít a csatlakozásra. Ebben teljesen ellentéte az Egyesült Államoknak.
A magyar társadalomban a stabilitás vágya nagyobb, mint a francia vagy holland nép esetében, amelyek régi erős demokráciák; ők magukban is jól érzik magukat. A magyarok szoronganak, és én azt gondolom, talán jobban éreznénk magunkat, ha lenne egy alkotmányos szerződés, ami mégiscsak a közöset hangsúlyozza.
Szerintem ez a kelet-európai csatlakozás azért egy kicsit elhamarkodott volt, az unió azt hitte, hogy ezt gyorsan meg lehet úszni, lesznek feszültségek, de majd aztán túl leszünk rajta és túl nagy lett az étvágy hirtelen néhány vezető politikusnak, és ez most visszaüt.
25 tagállam nem fog mindenben együttműködni, de bizonyos országcsoportok tudnak. Ha az újonnan csatlakozott országok rájönnének az ízére az együttműködésnek, ha bizonyos kérdésekben meg tudnának egy nagyobb egységet jeleníteni, például egy közép-európai álláspontot, és otthon is végeznének munkát, egymás között, régi sérelmeket, rossz hagyományokat félretéve, felgyorsíthatnák az együttműködést.
Itt az új kapcsolatrendszer kialakítása és mozgatása a kulcs, de erre nem jöttünk még rá, a gyakorlatban ezen a területen nem sok minden történt. Vegyük például a határon átnyúló régiók kérdését. Sok olyan hagyomány van, amit új körülmények között lehetne Közép-Európában működtetni.