A magyar élelmiszerek, köszönhetően a rendszeres ellenőrzéseknek, biztonságosak, ugyanakkor a környezettel, a közintézmények mellékhelyiségeivel már nincs minden rendben. Az utazó szemével is jól látható, hogy a nagy, illetve a szegény településéken több az utcán a szemét.
A Marketing Centrum két évvel ezelőtt készült felmérése szerint a fővárosiak elégedetlenebbek a környezetükkel, az utcák tisztaságával, mint a vidéki városokban élők. De piszkosak a vonatok, a vasútállomások mellékhelyiségeiben nincs WC-papír, kéztörlő. Hasonló a helyzet az egészségügyi intézmények mellékhelyiségeiben is. Az Oktatási Minisztérium adatai szerint a hazai iskolák csaknem felében a higiéniai feltételek nem kielégítőek.
A GfK Piackutató Intézet Consumer Tracking vizsgálata szerint évente egy átlagos magyar háztartás 35 ezer forintot költ tisztító- és tisztálkodási szerekre. A családok 20 százaléka viszont egyáltalán nem vásárol tisztító-, 10 százalékuk pedig mosószert sem.
Míg alkoholra, édességre, cigarettára személyenként évente 12 ezer forintot költünk, addig például fogtisztító eszközökre csak 2000-2500 forintot. Évente fejenként két és fél tubus fogkrémet és alig több mint fél fogkefét használunk el a kívánatos hat fogkrém és négy fogkefe helyett. A magyar lakosság - 7-8 százaléka - önbevallása szerint soha nem, vagy csak alkalmanként mos fogat. Az emberek ötöde naponta csak egyszer, a fele pedig kétszer vesz a kezébe fogkefét. (nol.hu)