Vélemény

Putriország télen virágzik

2006.01.16. 16:27

A gazdaság szárnyal, az infláció történelmi mélységekben, a reálkeresetek masszívan nőnek – nyomják agyunkba a kincstári szlogeneket, melyeket számokkal is alátámasztanak. Elvontan. Ha viszont valaki nem elvontan, hanem konkrétan télen utazik a Szombathely-Pécs vonaton, az menten sírva fakad az ország látványán. Télen ugyanis nem takarnak a fák.

Néhány évvel ezelőtt az egyik Szombathelyen megtelepedett multinacionális cég német vezetőjét arról faggattuk informálisan, hogy amikor országunkba érkezett, negatív tapasztalatai közül mi volt a legmegrázóbb. A derék német egy másodpercig sem mélázott el a válaszon, köntörfalazás nélkül rávágta, hogy a falusi házak. Azt mondta, akkora kulturális sokkot okozott a határon inneni látvány, hogy közel halálfélelme volt, ami csak a városokba érve enyhült jelentősen. No meg később arra is rájött, hogy a magyar házak belsejére nem lehet mindig a külcsín alapján következtetni.

A német fickó – mert azok már csak ilyenek - persze alaposan eltúlozta a dolgot. Meghalni nem feltétlenül kell a látványtól, de hogy a magyar falvakkal - és rajtuk keresztül az egész országgal - nagy bibi van, az biztos. És nem kell németnek lenni ahhoz, hogy szemünk legyen ehhez: elég egy-két hetet valamely Lajtán túli országban töltenünk, aztán a határt átlépve győzzünk hüledezni a különbségeken.

A helyzet pontosabb szemrevételezésére – frissiben begyűjtött tapasztalatom szerint - remek alkalom egy Szombathely-Pécs téli vasúti kirándulás is. A hagyományos személyvonatok mára – hála a MÁV és a mindenkori kormányok áldásos ténykedésének – az utca embere számára használhatatlanok lettek, így marad a Bécs-Pécs IC, amely ugyan messze nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, késik is, ráadásul visszafelé valami elektromos hiba miatt pótjegyünkért töksötétben ücsörgjük végig az egész utat, de legalább nem érezzük magunkat a harmadik világban. Hacsak nem nézünk ki az ablakon.

Ha viszont kinézünk, a vidéki Magyarország minden búbánata elénk tárul. Nyáron megtévesztő a kép. Akkor erdők, mezők, folyók váltják egymást, a fák zöldje mögött barátságos kis házak hózódnak, előttük virágoskert, mellettük tyúkok kapirgálnak. A városszéli kiskertekben békésen dolgoznak a családok, a kertkapunál öreg, napfénytetős Wartburg áll, mely körül gyerekek kergetőznek a napsugárban. Békebeli idill, mintha csak a Kádár-korszak sosem volt harmóniája köszönne vissza több évtizedes messzeségből.

Télen viszont kiderül, mindez csak álca: ami nyáron idillnek tűnik, az valójában szívbemarkoló szegénység. Ha országúton megyünk, megint más, a főutcán levő házak, boltok és kocsmák mindig szebbek, mint a maradék. A vasút mellett viszont soha nem a jómódúak építkeztek.

Vas, és részben Zala megye még úgy ahogy tartja magát, de Somogy és Baranya a sínek mellől nézve egy gigantikus szegényház, amely nemhogy fejlődött volna a rendszerváltás óta, hanem visszazuhant az azt megelőző évtizedekbe. Az állomások körüli, egykor szebb napokat látott gazdasági épületek zömére mára lakat került, ablakaik beverve, tetejük és udvaruk gazzal felverve, körülöttük hasznavehetetlen, rozsdás gépek és egykori alkatrészek hevernek szerteszét, már ahonnan el nem lopták a mozdíthatókat.

A vidéki életszínvonal növekedését a lakóházakon lehet lemérni. A jótékony tavaszi és nyári zöld lombok hiányában a táj annak látszik, ami valójában, nem takarva el egy beteg ország megannyi nyomorát: Kis alapterületű, egymás hegyére épített, a nedvességtől málló falú házikók sorakoznak, amelyek apró nyílászáróin télen alig áramlik be fény. Az épültek körül megannyi putriszerű képződmény, deszkákból, bádogból, építési törmelékből és minden egyébből eszkábált műhely, ól, kamra, tároló, amire éppen szükség van, vagy éppen amire nincs. A düledező, korhadó építmények több évtizedesek, a tulajdonosoknak láthatóan sem pénzük, sem kedvük nincs bontani, átépíteni, felújítani, netán újat építeni. Az életképet láncra kötött kutyák és a sárban fetrengő baromfik teszik teljessé.

És ez így néz ki gyakorlatilag minden faluban, több száz kilométer hosszan. Hogy még lehangolóbb legyen a látvány, télen a városszéli kiskertek is riasztóak, a szükség és a szegénység nyomott levegőjét árasztják, kunyhókkal, tákolt szerszámoskamrákkal, lógó csatornákkal, kidőlő kerítésekkel és bitófaként meredező, összegányolt kerti tusolókkal. És akkor ez csak a Dunántúl, állítólag az ország szerencsésebb fele.

Az elkövetkezendő hónapokban megannyi okos politikai beszéd hangzik majd arról, hogy melyik kormányzati korszak miért is volt jó, mikor is volt topon a gazdaság fejlődése, mikor is volt a legjobb az istenáldotta népnek. Ám ha valaki egzaktul és objektíven szeretné látni a vidékfejlesztésben bekövetkezett másfél évtizedes eredményeket, nem kell elmélyülni a KSH-adatokban vagy a pártok gazdasági elemzéseiben, egyszerűbb, ha tesz egy vidéki vasúti kirándulást így télvíz idején. Aztán lehet káromkodni vagy fütyörészni.

További cikkek

Vélemény

Szerkesztőségi körkérdés: Szerintetek melyek a legjobb magyar filmek?

Vélemény

Termékpárbaj: HVG kontra Heti Válasz

Ajánló

Ez is érdekes lehet



.