Valami bűzlik Dániában, meg máshol is

2006.02.13. 14:56

A túrónak izmozik a muszlimokkal Európa, ha egyszer az utóbbi időben elbliccelte a tesiórákat. Más szavakkal: hiába van a bringásnak elsőbbsége a kereszteződésben, ha a kamionos más véleményen van. Mert ha komolyra fordul a játék, és egymilliárd muzulmán bojkottálja a termékeinket, miközben atombombát barkácsol a sufniban, meglehetősen gyenge fegyvernek tűnnek a brüsszeli okmányhegyek és a szakmányban gyártott kommunikáció szakos diákok. Mecseki parázik.

Néhány évvel ezelőtt anyám – egy szerencsés családi meghívó folytán – végigutazta Egyiptomot egy főként amerikaiakból álló csoporttal. Kairó, piramisok, sivatag, tevegelés, luxushajó a Níluson - úgy ahogy illik bizonyos körökben. Tekintsünk el attól, hogy hogyan is érezte magát a hajdani műtősasszisztens, most vidéki magyar átlagnyugdíjas az ötcsillagos szállodákban, és koncentráljunk arra a méretes zavarodottságra, amit a kéthetes utazás okozott számára, s ami miatt hónapokig émelygett aztán otthon a konyhában.

Ugyanis mikor hazajött, és szerény kis kertes házában felkapcsolta a villanyt, megengedte a vízcsapot, belenézett a hűtőbe, elhűlve konstatálta, hogy ő bizony gazdag, rohadt gazdag, és ez jó. Az viszont nem igazán, hogy akihez képest rohadt gazdag, azok meg rohadt szegények.

Egyiptom ugyanis – az ő szemével legalábbis - úgy nézett ki, hogy vannak a turisták számára szögesdrótokkal és fegyveresekkel leválasztott mesterséges szigetek, amiken kívül burjánzik a nyomor, milliószámra kolduló gyerekekkel, kunyhókkal, állatokkal, betegséggel, szeméttel, kosszal. A legerősebb érzés – mondta – nem is a sajnálat volt, hanem a félelem, hogy ennek nem lesz jó vége, ezek a fazonok nem biztos, hogy a világ végéig türelemmel viselik sorsukat, hogy fegyverrel hessegetik el őket saját történelmi emlékeiktől, a tiszta utcáktól, a tömött hűtőszekrénytől és a csapból folyó ivóvíztől. Ezek az emberek bizony előbb-utóbb durcásak lesznek, iszonyúan útra kelnek, és elveszik tőlünk azt, ami – szerintük – nekik jár.

A kedves dán újság mérsékelten humoros próféta-karikatúrái leginkább az ostoba melléknévvel jellemezhetők. Ostobák egyrészt azért, mert az általuk fennen hangoztatott sajtószabadság meglehetősen kifordított értelmezése az, ha arra használjuk, hogy embercsoportokat gúnyoljunk ki vele puszta balhéból, legyenek azok magyarok, zsidók, cigányok, dánok, szőke hajú nők, homoszexuális férfiak, katolikusok vagy ne adj isten mohamedánok. És hogy félreértés ne essék, itt nem a fenenagy és fenedivatos politikai korrektségről van szó, hanem mert simán tahóság.

De legalább ekkora dőreség ráncigálni egy ismeretlen oroszlán bajszát. Amíg az előbbi esetben többnyire laza hétköznapi sötétségről van szó, ami csak elvétve torkollik gázkamrákba, addig a bajuszráncigálásnál jó esélyünk van arra, hogy a fent nevezett élőlény jól leharapja a fejünket, ami általában fájni szokott és egyéb más kellemetlen következményei is vannak.

Az oroszlán ráadásul mintha egyre harapósabb kedvében lenne, és minden alibi kapóra jön neki a harapdáláshoz. Jó, az iszlám nagy részét marhára nem érdekli ez az egész Mohamed-ügy, sőt olyan nagy baja sincs a sajtószabadsággal és a demokratikus alapértékekkel, mint olyannal, ehhez elég mondjuk beleolvasni a hírhedt Al-Dzsazíra internetes kiadásába" target="_blank. Viszont ugyanezen oldalt böngészve azt is láthatjuk, hogy rohadtul más elképzeléseik vannak a világ helyes folyásáról, különös tekintettel az úgynevezett nyugat – beleértve viharvert hazánkat - közel-keleti jelenlétére, ami szűrőn keresztül aztán minden megváltozik, ami nekünk egyenes, azt ők görbének látják, ami nekünk négyzet, az nekik kör, és így tovább. Egy hangos kisebbségnek meg éppenséggel annyira más elképzeléseik vannak, hogy egy kanál vízbe is belefojtana mindannyiunkat, Allah dicsőségére.

Hogy itt kultúrák és gondolkodásmód gigantikus összeütközéséről lenne szó – ahogyan azt sokan vélik -, az persze nem zárható ki, de mindenesetre nem árt azon a prózai adalékon is elmerengeni, hogy ott tűnnek legharciasabbak a muszlimok, ahol a legszegényebbek, azaz Afganisztánban, Irakban, Palesztinában, Jemenben, és mintha jóval kevésbé izgatná őket a prófétát és a vallást ért iszonyú sérelem Katarban, Dubaiban és Kuvaitban. Biztos arrafelé kevésbé jó muzulmánok laknak.

Szóval roppantul úgy néz ki, hogy a vallás – ahogy már annyiszor a történelem folyamán – csak álcaháló, amely spirituális mázzal önti le azt a nagyon is materialista óhajt, hogy teccik tudni, akkor osszuk fel újra a világot, mert nem jól van ez így, hogy mi itt vagyunk szegények sokan, ti meg ott gazdagok kevesen, mi nyomulósak vagyunk, ti meg löttyedtek. Oszt mégis ti viszitek el a seggünk alól az olajat, nekünk meg csak a reszli és a próféta marad, hát ideje, hogy elhúzzatok haza, vagy éppen mindenhonnan, mert most mi jövünk, és ha ebben Allah besegít, akkor őt hívjuk segítségül.

A leginkább vészjósló az egészben, hogy a fogyasztás és az individualitás világába zuhant nyugati világ jó részének fingja sincs a veszélyről, akinek meg van, az meg nem tudja, mi a túrót is lehetne itt csinálni. Az USA rambós, lövöldözős cowboy-attitűdje éppúgy kudarcot látszik vallani, mint Európa tétova kompromisszum-keresése. Irán jelenleg olyan atombombát fabrikál a sufniban, amivel néhány év alatt elérheti a kontinensünk innenső részét, de egy békésebb forgatókönyv is meglepő eredményekhez vezethet, ha mondjuk egymilliárd muszlim gazdaságilag bojkottálja a nyugatot. Főként mivel Európa a versenyképesség helyett leginkább a kétszáz nyelvre lefordított elvi kiáltványok megfogalmazásával, a brüsszeli bizottsági helyekkel és a nyolc példányos pályázati űrlapok kérdésével van elfoglalva.

Hogy az aktahegyekkel, a kommunikáció szakos hallgatókkal és a televíziós valóságshow-kkal hogyan fogjuk megvédeni a nagybetűs Sajtószabadságot, azt nem lehet tudni, az viszont erősen szimbolikus, hogy a karikatúrák készítői jelenleg bujkálnak saját kontinensükön.

Ha az így megy tovább - és miért ne menne így - Európában a mecsetépítő biztos és megbecsült szakma lesz a jövőben.
.