Álomország: Benne a Mátrixban nyakig

2003.11.23. 22:09

Talán csak a szokásos késő őszi hangulati hupka teszi, de mintha egyre riasztóbb képet mutatna a média és a fogyasztás által elvarázsolt társadalom. Az élvezetek habzsolása közben meghökkentően keveseket izgat, hogy az ellenség (vagy ki?) szarrá robbantja az egyik közeli fővárost.

„Keep you doped with religion and sex and tv”
John Lennon: Working Class Hero

Szánom-bánom, bűnöm nagy, de csak el kell mondanom, örömöm nem felhőtlen a tavaszi Nagy Csatlakozás ügyében. Nem mintha megérintettek volna a szélsőjobb dagadó nyaki ütőérrel előadott érvei a gonosz nemzetközi karvalytőkéről. Ez ügyben féljen, akinek van félnivalója, mondhatnám cinikusan, féljen például a gonosz magyar karvalytőke, de nem mondom, mert hülyeség, meg különben sem eszik olyan forrón a kását. Ám ez mellékszál, majd máskor

Az esedékes riadalmat az a felismerés táplálja, hogy a Nagy Beteljesüléshez vezető rögös úton embertársaink tudatának zömét szép csendben beszippantotta egy Mátrix-szerű valami: egy olyan álomvilágban ringatják magukat, pontosabban ringatják őket, ugye, ahol a valóság egyre ködösebb, egyre távolabbi fogalom, hovatovább kiküszöbölendő, zavaró tényező.

Ennek az álomvilágnak elsődleges és legfontosabb forrása a média. A valóságshow-k, a sorozatok, a „szellemi” vetélkedők, a sportközvetítések, a természet-, az akció- vagy pornófilmek már nem arról szólnak, mint akár pár éve – leegyszerűsítve szórakozásról -, hanem sokkal inkább pótvalóságot hoznak a nappaliba vagy a hálószobába, egy simább, élvezettel telibb és szebb valóságot, ami agyunkból lassan kiszorítja az eredetit. Elég egy egyszerű teszt. A Kedves Olvasó fussa végig a kereskedelmi televíziók napi programkínálatát, vagy akár a híradók témait, s kérdezze meg egyesével magától: Mi közöm van nekem ehhez? Feltételezhetően meglelő eredményt kap.

De ne csak a könnyű célpontot nyújtó kertévéken verjül el a por, körbenézhetünk máshol is: a valóságról szól-e a Blikk, a Cosmopolitan vagy akár a Vas Népe? Na ugye.

A valóság ügyes elrejtése, illetve megkettőzése persze nemcsak a média érdeme: közelről nézve majdnem semmi sem az, aminek hisszük és mondjuk. Milyen is a maga a média belülről? Mi is a politika vagy az egyház közelről? Hogyan működik egy iskola vagy egy kórház a valóságban, vagy mi történik a statisztikák kulisszái mögött az úgynevezett reálgazdaságban?

Az igazat bevallva, tényleg kényelmesebb nem tudni, nem beszélni ezekről, meg sok minden más egyéb kellemetlen ügyről. Egyszerűbb struccként fejet a homokba fúrni, elektromos baszinákat nyomkodni otthon, teraszos borozás helyett lemásolni az új Rambo-DVD-t, gyertyafényes vacsora és összebújás helyett emeltdíjas SMS-t küldeni arra a kérdésre, dobja-e le Vivien a bugyit a kamerák előtt (igen!), kispályás sörfoci helyett férfimodellekből álló sztárcsapatokat bámulni az ágyból.

Mindebből persze iszonyú pénzeket keresnek egyesek, azok, akik írják a mi Mátrixunk forgatókönyvét, akik programozzák a tetszhalott agyakat, s akik valószínűleg elég okosak ahhoz, hogy a rendszeren kívül maradjanak. (A valóságshow-k vagy a Nagy Ő kiagyalói például gyanúsan sokat tudnak az emberi lélekről és a pótszerek működési mechanizmusáról.)

Kérdezhetnénk, mi is itt a baj. A fogyasztói társadalom velejárójáról van szó, vannak igények, még ha mesterségen kreáltak is, s azok ki vannak elégítve. Ha valaki álmodni akar, s megfizeti, csak rajta.

Viszont aki álmodik, az alszik, ezért védtelen. Amíg filmbéli Mátrix szinte hibátlan, addig a mi rendszerünk önpusztítóan törékenynek tűnik. A szemünk elé vetített álomképek jobban érdekelnek minket, mint a fenyegető valóság. A minapi isztambuli robbantások, amelyek simán lehettek volna Budapesten vagy Taszáron is, szinte alig hozták lázba a magyar közvéleményt, a kereskedelmi médiában nem kaptak nagyobb nyilvánosságot, mint az napra esedékes szexuális aktivitási felmérés vagy egy szöcskeugrató verseny Üszögpusztán.

Ebbe a világba tartunk hát, sőt valószínűleg már meg is érkeztünk. Ebbe az önelégült, önző, széthullott, kizárólag az anyagiak által vezérelt társadalomba, ahol az egyén az önnön kényelmét fontosabbnak tartja, mint akár a fajfenntartást vagy az önvédelmet.

Van egy elmélet, mely szerint a civilizációk harcában a fejlettségi szinttől függetlenül mindig a dinamikusabb kerekedik felül. Így győzték le a barbárok az Rómát, így sikerült a törököknek meghódítaniuk fél Európát, s ezért esett el másfél évtizede a létező szocializmus.

Ha ez igaz, meggyűlik még a bajunk az olyan tudomásul nem vett valóságokkal, mint az al-Kaida vagy a harmadik világ, némileg jobban befolyásolva majd életünket, mint a belpolitikai PR-ok vagy Michelle Wilde intelligenciája.
.