Egyszer érném meg, hogy nőnapi cikkből ki tudnám hagyni a pasikat. De nem tudom, értelemszerűen, hiszen nincsen nőnap férfi nélkül, hiszen tőlük várják a nők ilyenkor az aktatáskából előhúzott kissé gyűrött hóvirágcsokrot, melyet szemérmesen nyújtanak át, épp akkor, amikor fut a tej, túlfő a nokedli, a legjobban visít a gyerek vagy mindez együtt, megspékelve mobilcsörgéssel, hogy hol van már az a nőnapi anyag?
Még mielőtt végképp kifogynánk a nőnapokból, idézzük fel, milyen is volt ez anno? A munkahelyi kollektívában illett az uraknak legszebb ingjükben megjelenni, így a nő napja kezdődött vasalással. Folytatódott az előző nap megsütött pogácsák (valamivel illik köszönteni a köszöntőket) becsomagolásával, a hajcsavarók kicsomagolásával. A munkahelyen feszült várakozásban telt az idő, vajon újabb kávéskészlettel, konyharuhaszettel vagy kisebb jénaival lepik-e meg a szaktársnőket a szaktársak. (Az ajándéksor háromévente ciklikusan ismétlődött.) A cucchoz természetesen járt még egy szál piros szegfű, sose más, erre kínosan ügyelt a szakszervezeti főbizalmi.
Jobb helyeken a konyak és borok mellé zenekar is dukált. A tivornya helyszínét általában a nők hagyták el előbb, nekik még volt egy kis dolguk otthon, az urak folytatták, már nem a munka-, hanem a szivornyázóhelyeken. Melynek következtében az otthonra szánt szegfű fejét estére már csak a kötöződrót tartotta, már annak, amelyik egyáltalán hazaért, számos asszonyka kapott egy szál gondosan összetekert selyempapírt a piaszagú puszi mellé.
Ahogy a nő, úgy a nőnap helyzete is egyre komolyabb vitákat vált ki társadalmunkban. Például van, aki tartja, van, aki nem. Ez leginkább akkor gáz, ha egy családban fordul elő a két eset egyszerre. Mert így egy más napokon egészen tűrhető pasi válik márc. nyolcadikán reggelre érzéketlen vaddisznóvá, aki még ezen az egy napon se, pedig egész évben mosom, főzöm, teszem, veszem, viszem…Vagy a máskor kedves, türelmes, a focimeccsek alatt laposkúszásban közlekedő nő lényegül át pártállami csökevénnyé, akit – köztudomású – csak egy férfizakón fennakadt női hajszál választ el a házisárkánytól.
Személy szerint én nem tartom a nőnapot. Mert nekem már nincsenek illúzióim. Tudom, hogy ez a nap is csak a férfiakról szól. Például ezen a napon kínálkozik jó alkalmuk arra, hogy virágot hozzanak, szemben más napokkal, amikor minden vágyuk, hogy ezt tegyék, csak hát alkalom nincs rá. Mégse lehet, csak úgy beállítani egy csokrétával…
Őszintén szólva nem akarom, hogy ez a napom is a férfiakról szóljon, merthogy a többi is arról szól. Benne vannak ők a bevásárlószatyor alatt térdig nyúló karomban, a gyerek matek kettesében (ötösében pláne), az atombiztos mosóporos dobozban, a bejárat nélküli teáscelofánban, a kombináltfogóval nyitható szörpösüvegben (mennyivel könnyebb egy sört kinyitni), a ruhaszárítóban, ami vagy összecsuklik vagy becsípi az ujjamat, vagy mind a kettőt egyszerre.
Én legföljebb félrecsúszott nyakkendőkben vagyok. De abban nagyon.
További cikkek
Vélemény
Szerkesztőségi körkérdés: Szerintetek melyek a legjobb magyar filmek?
Vélemény