Nem is rossz hely a néhány hónapja üzemelő Jövő Háza, ha pedig afelől közelítjük, hogy múzeum, akkor kifejezetten üdítő. Különösen a technika iránt fogékony iskolások találják meg számításukat, de a felnőttek sem halnak meg az unalomtól. Budapesten jártunkban mi is bekukkantottunk a helyszínre, és felvettük az ajánlott helyek listájára, habár a digitális otthonnak álcázott Microsoft-reklám azért annyira nem jött be.
A helyszínről
Mikor tavaly késő ősszel – még az Orbán-kormány által kiglancolt – Millenáris Parkban jártunk, még csak a Váci útról átköltözött Csodák Palotája üzemelt a park végén levő, enyhén futurisztikus épületkomplexumban, ám a múlt év decemberében beüzemelték az IHM által gründolt Jövő Házát is.
Így most a két létesítmény tulajdonképpen egy, amit nemcsak a közös bejárat és az összekötő folyosók, hanem a kombinált belépőjegy is jelez. Ugyanakkor - mint később kiderül – a két létesítmény minden átfedés ellenére különbözik. Az évek során kissé megkopott újdonságú Csodák Palotájának az iskolai fizikakísérletekre emlékeztető eszközparkjával szemben a Jövő Háza már alaposan a 21. század, és a megcélzott gyerekkorosztály is pár évvel idősebb.
A szórakoztató múzeum
A bejáratnál a karszalag mellé egy testesebb mágneskártyát kapunk, ami elvileg sok mindenre jó, ám a gyakorlatban meglehetősen funkciótlannak tűnik, mivel legközelebb a kijáratnál vesszük elő, ahol le kell adni a forgóajtónál.
A szórólap szerint a kiállítás megtekintéséhez cirka három óra szükséges, ez azonban tapasztalataink szerint igencsak tájékoztató időszükséglet. Elvileg félóra alatt is át lehet robogni a két és fél szinten, de ha valaki csak egy kicsit is érdeklődik a technika és a tudomány iránt – ami valószínű, ha már idejött – akkor az említett három óra biztos, hogy elmegy, de ha a gyerek az átlagosnál kíváncsibb, vígan lehet számolni a fél nappal is.
A Holnap Háza gyakorlatilag egy múzeum, ami két jelentős alaptulajdonságban különbözik hagyományos társaitól: egyrészt az okosítás mellett bevallottan szórakoztatni akar, másrészt nagyon sok interaktív szerkezettel rendelkezik. A kiállítás kétségkívül látványos, helyenként impresszív.
Változó érdeklődés
A bejárat után egy hatalmas fekete falon 30 plazmatévé nyomja szinkronban a jelen és a jövő megfilmesített utópiáit, megadva az alaphangulatot és a lehetőséget egy filmes vetélkedőre, ha társasággal vagyunk.
A huszonkét további helyszín részletes leírásától nagyvonalúan eltekintenénk, már csak azért is, mert érdeklődési kör függvényében igencsak nagy lehet a szórás, hogy melyik részen fut át zergemódra a látogató, és melyiknél ragad le órákra.
Minket leginkább a mesterséges intelligencia, az agy és a szív képei készítettek erőteljes lelassulásra. Az előbbi két témakör kapcsán az agy működésének furcsaságait lehet saját magunkon letesztelni, míg az utóbbi egy módfelett terjedelmes és szerteágazó kiállítás, amely magába foglal egy erősebb idegzetűeknek ajánlott műtőt, ahol egy szívműtétet tekinthetünk meg, meglehetően naturális kiszerelésben.
A múzeum egyik legnagyobb attrakciója, a Mars Expedíció éppen üzemen kívül volt karbantartás miatt, így aztán a regisztrációt igénylő helyszínek közül a Microsoft-féle jövő otthonát néztük meg közelebbről. A kiállítási tér egyik hangsúlyos pontján levő üvegfalú otthon kívülről többet ígért, mint valójában mutatott. Az ujjlenyomat felismerő zártól kezdve a HDTV-n át a nagyon okos szoftverekig ma már minden létezik, még ha nem is ekkora koncentrációban. A reklám lólábja ott lóg ki a legjobban, hogy a nappali leghangsúlyosabb tárgya egy Xbox, aminek előnyös tulajdonságait szép hosszan ecseteli az idegenvezető.
Érdekes, de a hétköznapi, valódi jövő nem annyira a Microsoft-házban, hanem a Café Future-ban köszönt ránk. A dizájn olyan, amilyen - a StarTrek-sorozat Kirk kapitánya biztosan otthon érezné magát benne -, ami igazán figyelemre méltó, az az asztalhoz kapcsolt apró monitor, amiről először azt hisszük, csak dekoráció, ám később kiderül, elvileg étlap és itallap, mi több, a pincér kiiktatásával lehet vele rendelni a pulttól. De csak elvileg, mert a kezdeti tizenhétből már csak három üzemel, a többi bemondta az unalmast. Szóval mégsem egészen a jövő, hanem a jelen idejű magyar rögvalóság, ugye.
Nem mondhatja meg
Kis külön bejáratú intermezzo fűződik a hostess-robotokhoz. A három emberszabású szerkezetről ez olvasó a szórólapon: „A Jövő Háza részére kifejlesztett kedves robotok értik, mint mondunk nekik, és készségesen kísérnek bennünket egyik helyszínről a másikra.”
Nosza, ki is próbáljuk nyomban. Érti is a drága, lelkesen válaszolgat az először a primitív „Hogy hívnak?”, „Mióta vagy itt?” kérdésekre, majd egyre bonyolultabbakat kérdezünk, de a roboton nem lehet kifogni. Már elsétálunk, amikor felmerül bennem a gyanú: „Ember, gondolkozz, ilyen okos robot nincs, esetleg egy tokiói kutatólaboratórium titkos félhomályában.” Így felmerül a rettenetes gyanú, hogy kedves robotok azért értik, amit mondunk, mert valahol a közelben kedves fülhallgatós-mikrofonos humanoidok ücsörögnek valahol. Így visszamegyek, és szúrós szemekkel a gép kamerájának szegezem a kérdést: „Milyen beszédfelismerő program van benned, Ametiszt?” – „Azt nem mondhatom meg” – jön a válasz a masinából.