Zsidók, cigányok, melegek és effélék - Hova tartozás?

2006.04.28. 10:42

Zsidó akarok lenni, vagy cigány, lehetőleg féllábú és leszbikus, de ha máshogy nem megy, legalább igazán ronda, hogy ne kapjam a pofámba, hogy mi közöm hozzá, ha éppen lefikáznak valakit, csak mert nem szögletes. De szingli lennék ám, nem párkapcsolatis, hadd mondhassam, hogy ide lőjetek. Április 30. holokauszt emléknap, május 2. az esélyegyenlőség napja. Tudták?

Nekem aztán ne mondja senki, hogy Magyarországon nincs hátrányos megkülönböztetés, ha valaki nem színmagyar és keresztény vagy afféle...

Mert igenis van, csak olyan baromi immúnisak vagyunk rá, hogy a fülünk botját se mozdítjuk, legfeljebb röhögünk egy jót a cigányvicceken. Persze nem a viccekkel van a gond. Már tényleg ha viccesek. Az még nem a politikai korrektség, ha a vicclap.hu a „roma” címszó alá sorolja a „Megy a skinhead az utcán…” kezdetű pársorosakat. Pedig vannak jó poénok cigányokról is, ahogy a skótokról, a székelyekről, a rendőrökről és szőke nőkről is. A legjobb zsidó vicceket meg épp zsidók mesélik.

És nem is a törvényeinkkel van a baj, mert az Alkotmány is kimondja, hogy"(1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül. (2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti. (3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti." (70/A. §) Na, csak hogy tudjuk. Meg aztán van nekünk hosszúnevű minisztériumunk is, ami főleg azért jó, mert legalább házon belül nem diszkriminálnak senkit.

Mondom, nem ezzel van a gond, hanem azzal, amikor Fábry hányingerközeli állapotban fanyalog a Túl a barátságon történetén, vagy amikor azt hallom, hogy milyen rendes ember, pedig cigány…

Mint pár hete, amikor új lakók költöztek a házunkba a földszintre. Vagy három szomszédtól hallottam: cigányok ám! Rendre mind a három úgy nézett rám, mintha szarvam nőtt volna, vagy nem is tudom, micsodám, mert visszakérdeztem: és??? Meg eszembe jutott egy barátom, aki pár éve hasonlót tapasztalt az oladi lakótelepen. Ment hozzá a szomszéd, hogy „hallotta, egy NÉGER gyütt ide a hetedikre”. Amúgy értelmes kolléganőm a múltkor a „rohadt kínaiakat” szidta nagy hevesen.

A kínai kereskedő speciel oda megy a gagyi cuccokkal, ahol van piaca. Itt pedig van. A vacak minőségi árut megvesszük olcsón, és örülünk neki, mint majom a farkának, hogy micsoda jó vétel volt, az árust (aki csak megélni szeretne valamiből, és amúgy is van elég gondja, sokezer kilométerre a hazájától) meg kiebrudalnánk az országból. Logika, az nem sok van benne.

Szóval az nincs rendben, hogy az emberek fejében nincs rend, mert mindig kell valaki, akit szidni lehet, a kínaiakat (mert tönkre teszik a magyar butikosokat), a románokat (elveszik a munkát a magyarok elől), a zsidókat (a gaz nagytőkések felvásárolják mindenünket) vagy a cigányokat (bármiért). Csak épp arra nem gondol senki, hogy talán mi, magyarok tehetünk róla.

Vagy az rendben van, hogy öles betűkkel hirdetik a bulvárlapok: „XY: nem vagyok homokos!” Mert ha az volna, mi történne. Mégis, mi a fészkes fene történne, ha végre megértenénk, hogy nem betegség, nem deviancia, nem szégyen?

Ahogy ilyen vagy olyan etnikumhoz, néphez vagy valláshoz tartozni sem az. Nekem az a bajom, hogy van olyan „kolléga” – újságíró vagy mi volna –, aki Kertész Imre nevét következetesen csak Imre Kertészként hajlandó leírni. Illetve nem is ez a baj. Írja, ahogy akarja. De az gáz, nagyon gáz, hogy van, aki ezt támogatja, kiadja, vagy épp a szívéhez gyönyörűségében, amikor olvassa. Igaz, amíg – Budapesten mindenféleképp, de Szombathelyen sem ritka – az a fő beszédtéma, hogy ez vagy az a politikus, cégvezető vagy színész zsidó vagy nem zsidó, és ha az, akkor legyintés, hogy ja, persze, akkor azért… addig lesz is közönség az ilyesmire.

Tudom ám, hogy ezzel a cikkel nem váltom meg a világot, ó, hogyne tudnám. De akárhogy is, észre kéne már venni magunkat. Április 30. – holokauszt emléknap, május 2. – az esélyegyenlőség napja. A kettő között meg még rá is érünk…
.