Ne becsüljük le azt, amink van, hangzott el a . Lehet ezt a mondatot többféleképp is értelmezni, és bár ez nem szép dolog tőlem, én ezt meg is kísérlem.
Ne becsüljük le azt, amink van, hangzott el a . Lehet ezt a mondatot többféleképp is értelmezni, és bár ez nem szép dolog tőlem, én ezt meg is kísérlem.
Ne becsüljük le azt, amink van, hangzott el a . Lehet ezt a mondatot többféleképp is értelmezni, és bár ez nem szép dolog tőlem, én ezt meg is kísérlem.
Ne becsüljük le azt, amink van. Van termálvizünk. Ám a fanyalgások már megkezdődtek csütörtökön a közgyűlésben, olyan savanyú a szőlő jelleggel.
Mondván, hogy valami van, de nem az igazi. Mert az igazi az lett vón, amit ők találtak ki anno, hogy legyen feredőváros: Savaria Grandióza, benne Csótó, termál, tófürdő (a szökőkút legújabb terve is kábé ekkor jött szobrostul), növeljük a vizes élőhelyek számát Szombathelyen, ami alapvetően nem is rossz plánum, mellé is állt mindenki.
Ám befürödtek vele, sőt elúszott mindjárt húsz-huszonötmillió a tervre, merthogy akkor már szécsényiék úgy gondolták, sok lesz a jóból, és nem támogatták az écát. De lehet, hogy már nem volt miből, vagy az épp városló urak voltak kicsit megkésve, akkortájt jutott eszükbe a Viziváros ötlete, amikor tudatosult bennük, lassan cserélni kéne a vízforgatót a termálba. Sajna épp a ciklus és a Széchenyi terv végén. Most meg kifogásolják, mért nem az a terv? Mért pont egy újabb terv?
Hát egy egyszerű háziasszony szerény szellemi képességeivel megáldva csak egy logikus magyarázatot látnék erre: aki fizet, az rendel. Ezt most a vízicég fizette. (Fizeti.)
Ne becsüljük le azt, amink van. Hát ne. Mert ha lebecsüljük, alulértékeljük, akkor saját magunkat becsüljük le. Próbáljunk meg örülni már neki (meg magunknak is) egy kicsit. Még ha kicsi is.
Mert az. Mert mi az az egy medence, mondják rögvest a már fanyalgásra szociálizált potenciális strandolók. Mi az az egy-két római oszloputánzat, amikor csúszda csak mikroméretű, és csak hat év alattiaknak.
Szerintem pont elég. Nem tudom, hogy lesz tovább, szegényes fantáziámmal nem igazán érem föl, miképp lesz itt akkora méretű vízisport-turizmus, hogy megérje a beruházást, hacsak nem turbózzuk fel a Gyöngyöst raftingolás céljára, meg nem alakítunk ki evezőspályát a Csótón, pisztrángfüstölővel a partján. De mindegy ez nem az én gondom. Én elégedett vagyok. Egyrészt örülök minden újnak, jónak, szépnek , zöldnek, melegnek, tisztának az én kis városomban, főleg ha még platános is.
Meg örülök azért is, mert nekem is lett hová mennem áztatni magamat. Jókor jött, épp most kívántam rá ilyesmire. Szép a Tófürdő, tényleg az, csak hát a magamfajtának, aki a pözsgést igazán már csak pohárnyi Törleyben élvezi (pláne, ha egy fess úszómester hozná ki a medence szélére, na de ne álmodozzunk, ez már nem az a kategória, de tényleg miért is nem?), szóval nekem a népszerű vízikomplexum az már kicsit tömény. Akárcsak Sárvár, meg Bük.
Én már csak az ilyen kis decens helyeket kedvelem. És jól esik, hogy most az egyszer rám is gondoltak az én kis városomban, nem csak a vízituristákra. Hát ne becsüljük le azt, amink van.