Rosszul megy a bécsi állatkereskedéseknek

2006.05.28. 21:54

A tulajdonosok szerint az új állatvédelmi törvény Is hozzájárult ahhoz, hogy öt év alatt nyolcvan állatkereskedésnek kellett bezárnia Bécsben, a maradéknak pedig jelentősen visszaesett a forgalma.

A bécsi állatkereskedők képviselője, Karl Lipski szerint a 2005. január 1-jén életbe lépett állatvédelmi törvény is jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az elmúlt öt évben kétszázról százhúszra csökkent az állatkereskedések száma az osztrák fővárosban, a túlélőknek pedig 20%-os forgalomcsökkenést kellett elkönyvelniük.

Az új törvény megtiltja ugyanis, hogy a kereskedők a bolt utcai kirakatában helyezzék el élő „portékájukat“. Ugyanígy tilos kutyát vagy cicát tartani illetve árusítani a kereskedésekben.

Az új szabályozás szerint 14 éven aluliaknak csak írásos szülői beleegyezéssel szabad kisállatot eladni, ezt azonban – mint az egy tavalyi felmérésből kiderült – a kereskedőknek csupán fele tartja be. 46-ból 21 helyen kérdezés nélkül adták el a kiválasztott nyuszit, díszmadarat vagy patkányt a 12 éves vásárlónak.

A bécsi állatvédelmi ombudsman, Hermann Gsandtner ellenben kizártnak tartja, hogy az új törvény lenne a ludas. Egy komoly állatkereskedőnek ugyanis ennyi megszorítástól még nem kell bezárnia a boltot.

.