Sajtódíj átadó, sajtó nélkül

Akik ott voltak, és akik nem

Negyedszer adták át az Éhen Gyula Kör, a Szövetség Szombathelyért Egyesület és a Magyar Újságírók Közössége által alapított, Bertalan Lajosról elnevezett regionális sajtódíjat. A nívós rendezvényen - melynek fényét Újvári Tímea és tegnap este épp városunkban vendégszereplő, a rendezvényen több mint hanyag eleganciával megjelenő Kamarás Iván színművész emelte - ott volt a város színe java.

A rendezvény támogatóit Szabados György (Savaria Takarékszövetkezet), Pungor János és Wiktora Antal (TIT), a megyei önkormányzatot Markó Pétert elnök, a várost Feiszt György alpolgármester képviselte, de a meghívottakkal zsúfolt sorokban Szombathely rendőrkapitányát, Hollósi Gábort is felfedeztük. Akik nem voltak ott (a Nyugat rádió két munkatársa, a Vas Népe, az alon.hu tudósítja és a Szombathelyi Televízió operatőre kivételével), azok épp a sajtó képviselői.

Arctalan sajtó

Pedig Kósa Csaba, a MUK elnöke Gombás Endre köszöntője után épp róluk beszélt: Ma már nem ugyanaz az újságírás, mint volt, elsivárosodott, az újságírótanoncokat sem az érdekli, hogyan lehet jó riportot írni, inkább az, hogyan lehet minél gyorsabban érvényesülni. Ezért nem is születnek riportok, tárcák, kritikák, a sajtóvilág csak a politikáról ad hírt. Eltűnőben van a sajtóból az emberi sorsok megrajzolása. Ezen nélkül pedig nem látják az olvasók azokat a változásokat, amelyek a rendszerváltozás óta zajlanak, például a vasi kis falvakban is – mondta az egyéként andrásfai származású Kósa Csaba. Az újságíró felelősséggel tartozik az ország, a nemzet, az egész magyarság és az emberiség sorsáért. Mai kollégából hiányolja azt a küldetéstudatot, hitet, amely azokat az újságírókat mozgatta, akik most a díjat kapták.

A díjazottak

Tóth Imrét az ifjabb generáció már inkább fényképészmesterként és több kötet illusztrálójaként ismeri, mintsem fotóriporterként vagy a Vas Népe fotórovatának volt vezetőjeként. A díjat „évtizedeken át folytatott kiemelkedő fotóriporteri és fotóművészeti munkásságáért, a megyét, régiót magas szakmai nívón népszerűsítő kiadványaiért és fényképeiért” kapta Kozma Gábor laudációja szerint.

Kéner Gábor a Magyar Rádió regionális stúdiójának volt munkatársa, a szombathelyi stúdió volt vezetője „a vidéki rádiózás fejlesztésében való kiemelkedő tevékenységéért, konkrétan az Öltöző, a Bekötőút, a Pannon történetek, a Nyakkendő nélkül és a Főtér című műsoráét” kapta az elismerést.

Ne temessük a sajtót!

Halmágyi Miklós, a Vas Népe főszerkesztője is mondott köszöntőt. Ő úgy látja, van remény a jelenlegi tendencia megfordulásra és az európai szakmai szerveztek által minőségi újságírásként emlegetett irány hazai erősödésre is.

Markó Péter, a megyei közgyűlés elnöke viszont a helyi nyilvánosság egyik műhelyéért emelt szót tósztjában: olyan hírek jutottak el hozzá, hogy veszély fenyegeti a Magyar Rádió három vidéki közszolgálati stúdiójának, köztük a szombathelyinek létét. Kérte az újságírókat szolidaritásuk kifejezésére. Méltatta viszont az alkalmat és a helyszínt mint a polgári szalonkultúra felelevenítésére tett kezdeményezést.

Nem csak a díjat, munkakönyvét is megkapta

A pezsgőzés és a svédasztalról való csipegetés után kérdeztük meg Kéner Gábort, milyen érzés olyan díjat kapni, amelyet előtte olyanok kaptak, akik már nincsenek a szakmában: – Én se vagyok – hangzott a lakonikus válasz, néhány napja meg a Magyar Rádiótól a munkakönyvét.

Azt is elmondta, számtalanszor tette fel a kérdést újságíróként ő is, hogy milyen érzés díjat átvenni, de az akkor kicsit sztereotip válaszok lényegét és igazságát csak most élte át, hogy ő is díjazott lett. Igazából nem is érti, miért rá esett a választás. Mindenestre nagy meglepetésként érte Kozma Gábor telefonhívása, jószerével ugyanis csak közvélemény-kutatók és telefonos ügynökök csörrenek rá.

Hatvanötezer példányban

Tóth Imrétől azt kérdeztük, emlékszik-e, milyen érzés volt újságírónak, fotóriporternek lenni. Megtudtuk, rendkívül szerette ezt a munkát, és nagy sikerélmény volt, amikor hatvanötezer példányban látta viszont a fényképet, amit készített, és amelyre több száz visszajelzés érkezett. Ugyanakkor tudatában volt annak is, mekkora felelősség képekkel tudósítani.

Díj a mellőzötteknek

A legelső díjazott, Molnár Miklós nyilatkozta annak idején, hogy ez egy poszthumusz díj, legalább is akkor kapta, amikor épp (nem teljesen önként) távozott a szakmából. Kozma Gábornál azt firtattuk, miért mindig olyan embereket díjaznak (Ómolnár Miklós, Cserjés László és az azóta elhunyt „nagy öreg” Kuntár Lajos), akik már nincsenek a szakmában: – Hát épp ezért, mert már nincsenek. Lassan el is felejtődnek mint az igazi minőségi újságírás gyakorlói. Szakmailag a spiccen voltak, de soha semmilyen elismerésben nem részesültek. Az előző rendszerben ellenzékiek voltak, az újban kiállásuk miatt nem kellettek.

Arra a megjegyzésemre, hogy a minőségi újságírást gyakorlókat akár közvetlen kollégái között is találna, azt válaszolta Kozma Gábor, hogy Gombás Endre javaslatára életpályát díjaznak.