Koltai Róbert egy szimpatikus fazon. Koltai Róbert egy karakter. Így aztán simán megbocsátjuk neki az önismétlést, a félhaknit, még a Big Brother-házat is majdnem.
Péntek este jó páran cidriznek a szombathelyi Belsikátorban, bebocsátásra várva a Művészetek Házába. Ilyenkor derül ki, hogy az épület korlátozottan alkalmas komolyabb színházi produkciók fogadására. Értsd: tipródás a bejáratnál, ruhatár a portán, ohne büfé, amin majd a művész úr is élcelődik egy picit.
Másrészről: a Pincegaléria, ha kicsi is, ám hangulatos, az ilyen régimódi, közönséggel együtt lélegző színpadi előadások esetében egyáltalán nem rossz enteriőr. Sőt.
Koltai Róbert, az ország egyik legnépszerűbb színésze, rendezője, humoristája lendületesen, fiatalosan érkezik, nem látszik rajta, hogy a napokban fogja ünnepelni 60. születésnapját, simán letagadhatna 10 évet. Elegáns, de „koltairobisan” elegáns, fehér ingének gallérja egyik oldalon a zakó alatt, másik oldalon felette.
Önéletrajzzal kezd, részletezi színészi indulását, sikereit, szakmai díjait, hogy eljusson a csattanóig, pályájának tavalyi csúcsáig, mikor is 9 percet sikerült bent tölteni a Big Brother-házban. Ezek szerint ő is érzi, hogy roppant kínos a dolog, valószínűleg bánthatja is, különben mi a fenének kezdené ezzel a műsort, amelyet annyira nem is vesz a közönség.
Aztán következnek sorban a megszokott Koltai-produkciók, afféle besztof Robi. Színházi történetekkel, Illetékes elvtárssal, kapásból németre fordított magyar versekkel, magánéleti kitérőkkel, rögtönzésekkel, egy komoly József Attila-verssel, dalokkal. Sajnálatos módon ez utóbbiak voltak a legkevésbé élvezhetők. Koltainak ugyanis nincs rossz hangja, de jó sem. Ezt a kis hiányosságot könnyen ellensúlyozni lehetett volna azzal az egyszerű trükkel, hogy lejjebb tekerik a művészt, s hangosabbra tekerik a zenei alapokat. Nem tették. Most már mindegy, de olykor kínos volt az összhatás.
S ha már összhatás: Koltai Róbertet nem lehet nem szeretni. Hiába ismerjük a poénokat már évtizedek óta, hiába ül le itt-ott a műsor percekre a félresikerült rögtönzésekkor, hiába mozaikszerű a válogatás, mégis vigyorgunk, mint a fakutya, olykor meg a könnyekig szorul össze szív.
Közben szó esik lokális dolgokról. Jordán Tamás szombathelyi kötődéséről, a Művelődési és Sportház borzalmas akusztikájáról, a leendő szombathelyi színházról. A közönség próbál kihúzni belőle ezt-azt, mit tud ő, a beavatott a helyzetről, de Koltai hárít. Azért elsüt egy szkeptikus félmondatot, hogy később azzal búcsúzzon, jó lenne találkozni a színházavatón: így vagy úgy.
Koltai Róbert sztár, de nagyon emberből gyúrt sztár. Olyan, akivel simán el lehetne beszélgetni egy kisfröccs mellett a tegnapi meccsről, meg ha megkérnénk, biztos segítene felvinni a mosógépet a harmadikra. Emellett persze ragyogó komikus és színész, egyedi karakterrel, mégis sok arccal, aki biztos kézzel képes percenként más-más hangulatba varázsolni a Pincegaléria közönségét két és fél órán keresztül.
Egy élő Koltai-kabaré olyan, mint a Csocsó, az Ámbár tanár úr vagy a Szamba filmek. Messze nem tökéletes, megannyi szépségfolt a részletekben, de az egészet mégis átjárja az a sajátos, élet- és emberszeretetből szőtt nagyon közvetlen humor.
Koltai Róbert meg tudja melengetni a szívet egy reménytelen, hideg decemberi este.