ALON-teszt: Támadnak az internet tévék

2006.06.22. 00:55

Az Online TV2 programnév ne tévesszen meg senkit. Ebben az esetben nem a hazai kereskedelmi tévéről van szó, hanem egy magyarul is tudó német programról, amely segítségégével interneten tudunk tévézni, rádiózni, videókat nézni, webkamerákat kukkolni és internetes újságokat olvasni. Elvileg a Vas Népét is. Gyakorlatilag még közel sem tökéletes a rendszer, ám az már tisztán látszik, hogy a hagyományos televíziózás ideje meg van számolva.

Annyira azért nem új

Internetes televíziók nem most születtek, már évek óta nyomulnak, de eddig valahogy nem vettük komolyan őket. Ennek például Magyarországon nagyon prózai oka van: minden kormányzati lózung ellenére internet terén súlyos évekkel vagyunk lemaradva attól az Európától, amely súlyos évekkel van lemaradva Ázsiától és Amerikától. Mert azért az internetes televíziózás meglehetősen technológiaigényes műfaj, kizárólag nagysávszéllel működik, és abból sem árt valami komolyabb.

Támadnak az internet tévék


Érdekes kérdés a televíziók hozzáállása is. A nagy csatornáknak hosszú távon csak vesztenivalójuk van ebben a számukra túlságosan is demokratikus műfajban, ugyanakkor ma már az is tisztán látszik, hogy aki kimarad, az lemarad. Az USA-ban már most egyértelműen mérhető, hogy fiatal generáció elfordul a hagyományos televízióktól, helyette internetezik, és jó okunk van feltételezni, hogy pont ez történik majd Magyarországon is. Mennyivel hatékonyabb megnézni a legfrissebb híradót a képernyő sarkában, mint a karosszékből távirányítózni, főleg akkor, ha akkor tehetem, amikor akarom. Így működik már például a BBC internetes híradója (a felső sarokban indul).

Online TV2: Egy a sok közül

A hagyományos televíziók közül egyre több elérhető már élőben az interneten, hazai pályán simán jön például a Magyar Televízió, a Hír Tv vagy az ATV, és gomba módra szaporodnak azok a csatornák, amelyek kizárólag a neten foghatók.

Támadnak az internet tévék


Szóval tévé van bőven a neten, sokkal nehezebb rendet vágni a dzsungelben, azaz hogy mit, hogyan és hol lehet fellelni. Ebből a szempontból kimondottan jól jönnek az olyan programok, mint az Online TV 2, amely összegyűjti és rendszerezi a tévéket, műszakilag is egyszerűbben elérhetővé téve a tartalmat. Ilyen programból persze újabban vannak szép számmal, elég ha felmegyünk a download.com –ra és a keresőbe beütjük az internet television kulcsszavakat.

Amikor tesztelnivaló programot kerestünk, a német fejlesztésű Online TV 2 mellett az szólt, hogy működik magyar nyelven, magyar médiumokat is kínál, és nem utolsósorban van ingyenes verziója.

Izzítsuk be!

Az alig több mint 5 megabájtos program legegyszerűbben a magyar szoftverbázis.hu-ról tölthető le. A telepítés után felajánl egy varázslót, amivel szkineket, felvételi formátumot, forgalom ellenőrzést ajánl fel, kicsit bénán és döcögősen, ráadásul ez az amatőr-illat a használat közben is előbukkan következetesen. Amúgy kihagyhatjuk az egész varázslót, mert utána egyesével úgyis beállíthatunk mindent.

Némi kísérletezés után rájövünk, hogy hogyan is működik, és ekkor felcsillan a szemünk. A program a világ minden tájékáról jelenleg 615 internetes televízióadást, mi több, bónuszként 693 rádiót, 274 webkamerát és 170 egyéb internetes médiumot prezentál.

Támadnak az internet tévék


Azt nem tudjuk, hogyan lehet bekerülni a választékba, mindenesetre a német szál erősen érezhető a kínálaton. Nemcsak azért, mert a német tévéket, rádiókat, webkamerákat külön csoportokba rendezik, de például a magyar újságok közül is leginkább azok vannak a listán, amelyek német tulajdonossal rendelkeznek (Népszabadság, Vas Népe, Zalai Hírlap). Nehezen elképzelhető a véletlen.

Működik, de annyira mégse

Mondjuk teljesen mindegy, hogy milyen magyar újságok vannak a listán, mert a lejátszó ablakában egyet sem sikerült közülük megjelenésre bírnunk. Náluk valamivel nagyobb hatásfokkal, de még így is meglehetősen hézagosan sikerült beizzítani a tévéket, csakúgy, mint a webkamerákat. Ennél lényegesen nagyobb hatásfokkal lehet rászabadulni a webrádiókra.

Támadnak az internet tévék


A program ingyenes verzióban egy reklámablakot kell tolerálnunk a képernyő alatt, amelyeken vonzó hölgyek jelennek meg mondjuk „Erotik Nonstop” vagy „Sexy Singles Warten Hier” feliratok társaságában, amely opció akár még tetszhet is valakinek, az viszont megjósolhatóan mindenki számára bosszantó, hogy a program olykor gondol egyet és lefagy. Ezt csak részben kompenzálja az a néhány olyan kiegészítő funkció, mint a műsorok hanganyagának rögzítése, audió fomátum-konverzió, zenei videók és miegymás.

Szóval német termékhez képest egyelőre szokatlanul csiszolatlan az egész, viszont az irány egyértelműen nyerő. Ha valaki szeretné látni egy csipetnyi jövőt, feltétlenül töltse le. Én megtartom.

Értékelés: 6/10

Online Tv 2

.