A Polgármesterek Vas Megyéért Egyesület sajtóközleménye

2006.06.30. 19:56

A Polgármesterek Vas Megyéért Egyesület ma délután a következő sajtóközleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz:

Vas megye településeinek polgármesterei közül néhányan úgy döntöttek, hogy erőiket, bizalmi kapcsolati tőkéiket egyesítik, és szervezetten, településeik közös érdekeiért közösen fellépve, önálló társadalmi szervezettel képviseltetik magukat a különböző szakmai egyeztetéseken, szervezetekben, fórumokon és az önkormányzati választásokon.

Ennek érdekében 2006. június 26. napján 19 polgármester megalakította a Polgármesterek Vas Megyéért Egyesületet, szélesítve ezzel a pártoktól független civil szervezetek palettáját.

Az Egyesület tagja lehet bármely volt és jelenlegi vas megyei polgármester, aki az egyesület alapszabályát elfogadja és legalább három egyesületi tag ajánlását bírja.

Az Egyesület tagjai településükért, térségükért és a megyéért elkötelezettek, ezért státuszukból fakadó kötelezettségeiken túlmenően szeretnének tenni azokért.

Az Egyesület tagjai ezért élve ismertségükkel és ismeretségükkel, településpolitikai céljaikat kölcsönösségi és viszonossági alapon, egymással együttműködve is erősíteni kívánják.

Ennek megfelelően az Egyesület céljai megvalósulásának érdekében jelöltjeit indítani kívánja a megyei önkormányzati választásokon.

Az Egyesület céljai, feladatai:

  • a helyi önkormányzati és kistérségi érdekek és jogok kollektív képviselete

  • a tagok által képviselt térségek és települések fejlesztése, ennek érdekében az emberi, gazdasági és természeti erőforrások összefogása, hatékony és összehangolt felhasználása

  • a tagok által képviselt térségek és települések menedzselése, kapcsolattartás hazai és külföldi szervezetekkel

  • a térségfejlesztés érdekében hatékony eszközök, módszerek kidolgozása, bevezetése, idegenforgalmi és turisztikai lehetőségek kimunkálása, az infrastrukturális fejlesztések összehangolása, értékeink jobb hasznosítása

  • együttműködés a települési önkormányzatok által létrehozott országos érdekképviseleti szervekkel

  • a települések kistérségi együttműködéseinek és társulásainak támogatása

  • a többcélú kistérségi társulásokkal való hatékony együttműködés

  • az önkormányzati szövetségek munkájában való részvétel


  • Az Egyesület tagjai bíznak abban, hogy összefogásuk segíti őket feladataik hatékonyabb ellátásában és felgyorsítja településeik fejlődését.
    .