Egy faun és a délutánom - Új szobor a Fő téren

Jól halad a Fő tér felújítása, lassan akár már átkeresztelhetjük Kő térre, mondta egy ismerősöm, és ebben van is valami. A szökőkút is jól mutatja magát, és szerdán helyükre kerültek Blaskó János három évig raktárban porosodó szobrai is. A jövevényeket Szombathely barátságos polgárai érdeklődéssel fogadták, voltak, akik direkt ezért sétáltak, kerekeztek el a belvárosba. A szobor tövében biciklijét támasztó középkorú úr somolyogva barátkozik a látvánnyal, szerinte egyértelmű, hogy mit ábrázol a kompozíció, de látszik rajta, nem fogadja rossz szívvel az alkotást.

Egy konzervatív értelmiségi egyszerűen „dugó szobornak” minősítette a párocskát, és felesége véleményét tolmácsolta, amikor azt mondta: Szombathely az első város, amelynek főterén szobrot állítottak egy szeretkező párnak. Egy tini szerint viszont tök jó. Más szerint: vidékre ez is.

Mi is körbejártuk az objektumot, amelynek pontos elnevezésére eddig nem bukkantunk, még a Fő tér beruházási programjában is csak szoborcsoportként emlegetik az egyébként „profán szentháromság” néven elhíresült alkotást.

Az első, ami feltűnik, hogy ha a Szent Márton utca felől közelítünk, nem látszik belőle semmi. A láncfűrésztől megmenekült tulipánfa szemérmesen eltakarja a sétáló szeme elől a faunt, meg – az állítólag és elvileg, vagy tán a szándék szerint – táncoló párt. Szinte már csak a tövébe érve tűnik fel a két fénylő oszlop, melyek közül az egyik mérete és arányai révén - és különösen az alkotás kétségkívül erotikus kontextusában - elég erőteljesen kelti a fallikus jelkép asszociációját. Igazából nem teljesen értjük, miért kellett ennyire kiemelni az utcaszintből a szobrokat, ma már ez nem nagyon trendi, Szombathelyen sem.

Szorító helyzetnek nevezzük, amikor az egyesülést feszítő helyzetben kezdték, de a nõ átszorítja kedvesét a combjával.
Kulcsoló helyzet jön létre, amikor a nõ a férfi két combja közé veti a combját.
A kancahelyzetben a nő erővel visszafogja a férfi lingáját a jónijában. Ezt csak gyakorlattal lehet elsajátítani. Különösen ismeretes fogás az ándhrabeli nõknél.
Ezek volnának a különbözõ fekvésmódok, amint Bábhravja felsorolja. De Szuvarnanábha szerint még másféle is van, mégpedig:
Emelõ helyzetnek nevezzük, amikor a nõ egyenesen fölemeli mind-két combját.
Tátongó állás, amikor a nõ fölemeli két lábát és a férfi vállára teszi.
Összeszorított helyzetnek hívjuk, amikor a nõ összehúzza a lábát, és a férfi a melle elõtt tartja azokat.
Félig összeszorított helyzet, amikor a nõ kinyújtja a fél lábát.
Bambuszhasogatásnak nevezzük, amikor a nõ fél lábát a férfi vállára teszi, a másikat pedig kinyújtja, majd ezt teszi kedvese vállára, s amazt nyújtja ki.
Szögállás, amikor a nõ a férfi fejére teszi a fél lábát, a másikat pedig kinyújtja. Csak gyakorlatban lehet megtanulni. (Kámaszútra)

Közelebbről nézve a kompozíció valahogy nem akar igazán összeállni. A faun tekintetét nem a párra veti, hanem elnéz a fejük felett, valahová a háztetőre. Ott csak a galambok turbékolnak, a pár alant, szemmel láthatóan semmi közük (pedig dehogynem, legföljebb nem tudatosult bennük) a termékenység római istenéhez. Akinél még időzzünk el egy kicsinykét. Mint ahogy ő maga is kicsinyke, ám egy rém nagy botot, vagy micsodát tart a kezében. Lehet, hogy ezzel kergeti el a farkasokat a Fő térről a nyájak védelmezője, az egyébként erőteljes, nagy nőfaló hírében álló erdei istenség, aki a párocska nagyságához képest puttó méretűre zsugorodott. Lehet, hogy a római nőknek és nimfáknak az apró termet volt a zsánere. (Kis faun nagy bottal jár.) Az ábrázolás egyébként, bár többen mondják, hogy stilizált, egyáltalán nem az: patás láb, kecskefarok, szarvacskák – perfekt.

A párocska annál inkább el van nagyolva. Nem csak méreténél fogva. A maketten még valóban keltették a tánc illúzióját (leginkább az akrobatikus rock and roll-ét), ám ez bronzba öntve nem igazán jön át. Inkább olyan hanyattesés formája van a dolognak. Amiért lehet, hogy a láb alatt lévő korsó okolható. Bár ha korsóból bor folyna a Fő téri sétálók nagy örömére, mindjárt tudnánk hová tenni a statikai bizonytalanságot. (Valójában épp a korsó ad rögzítési pontot a férfialaknak, meg talán még a rómaiságot is ez hivatott reprezentálni.)

Míg a táncoló pár makettlányán még lengett, libegett valami ruha, érzékeltetvén, hogy itt valami pörgés van, a megvalósult szobron csak a férfialak fejéből kilógó valami (copf?) próbálja kelteni a mozgás illúzióját. Fura az is, hogy ha hátulról nézzük a szobrot, akkor csak a hátát látjuk. Ez önmagában nem lenne baj, ha ez mutatna valamit egy háton kívül, mondjuk valami hátulról is élvezhetőt, ami egy körbejárható szobornál nem lenne hátrány – pláne, hogy az ülőalkalmatosságokról épp csak ez látszik – de nem mutat. Ha nem, hát nem.

Szóval ez a tánc túlstilizált, olyannyira, hogy többeknek nem is Terpszikhoré istennő kedvenc időtöltése jut eszébe róla, hanem inkább a Kámaszútra valamelyik rafinált ötlete. Már annak persze, akinek van ilyen jellegű műveltsége. Akinek nincs, az inkább hajlamos azt gondolni, hogy a pasi vagy most húzza ki a vízből a nőt, vagy most hajítja bele.

Ha az utóbbi értelmezésnél maradunk, legalább tudjuk, hogy miért került a szobor épp a szökőkútra, nem pedig egy vidéki kisváros hetvenes évekbeli árnyas parkjába. Egyébként nincs túl sok köze a vízhez. Talán ezzel magyarázható, hogy a szökőkút legalább is arányaiban mintha eltörpülne a szobor és a márvány oszlopok mellett. Ami azért különös, mert a vizes látványosságot direkt a szoborhoz tervezték (Ugyanabban az irodában – Mátis és Mangliár, ahol az egész Fő tér rekonstrukciót.) Persze, majd ha már szökik víz, akkor lehet, hogy más lesz az összhatás, de ne felejtsük el, az év jelentős részében nem szökik.

Az eltörpülés valóban csak arányaiban, méreteiben jellemző, egyébként a medence a maga nemében szép. Nem nagy, viszont sok. A négy fajta (megmunkálású) kő. Azt még nem tudjuk, hogy a Fő térre helyezendő többi díszítő elemen, például a császárkövön visszaköszön-e legalább az egyik, vagy tovább bővül a kőtár. Alapvetően tehát egy szabályos szökőkutat látunk, ami viszont kicsit cukros. Olyan kevéssé 21. századi. Olyan vigyázni kell rá. Hogy a perem egyébként igazán izgalmas, antikolt anyaga hogyan fogja bírni az apróságok futkorászását, meg a ráejtett, mesterséges színezékkel felturbózott fagyikat, meg utóbbiak hogyan mintázzák tovább a jól sikerült mozaikot, majd kiderül.

Ma már ritkán csinálnak ekkora faxnit szökőkútból, van, ahol csak kiengedik a vizet a térre, egy nagy sima felületre, akár át is lehet rajta gyalogolni. (Herend) Máshol ezt megspékelik azzal, hogy a közepén lövell fel egy vízoszlop, aztán kész (Pécs.)

Különösen azért tűnik túlzásnak ez a részben az exluzív megoldás, mert a Szentháromság-szobor felől nézve a faunt tartó oszlop a tekintetet a Fő tér legjellegtelenebb, bugyirózsaszín házának málló vakolatú tűzfalára vezeti, ezt a hatást a vízijáték feltehetően még jobban erősíteni fogja. De ez biztos csak azért van, mert Faunus a lexikon szerint az, aki: „többnyire patás lábú, otromba, durva élveteg fickó, aki a bort se veti meg, fut az asszonyok után, és mindenféle csínytevést követ el.”

A szobor előélete A Fő tér rekonstrukcióról 2001-ben döntött a közgyűlés. A szobor ügye 2002-májusában került a közgyűlés elé. Nagy vihart kavart, mert Sákovics Csaba, az önkormányzat városfejlesztési bizottságának akkori elnöke úgy rendelte meg a művésztől az alkotást, hogy erről nem egyeztetett közgyűléssel. A kulturális bizottság is fel volt háborodva, mert az ő véleményüket sem kérték ki, pedig ez köztéri alkotások esetében kötelező. Többen nem nézték jó szemmel akkor, hogy a Szentháromság szobor tövébe kerül egy ilyen pajzán alkotás. A végleges döntés előtt a FIDESZ több tagja – bár a kezdeményezés tőlük eredt – a közgyűlés színe előtt táncolt vissza a táncos szobortól, ennek ellenére a képviselőtestület 2002 augusztusában a Képző-és Iparművészeti Lektorátus véleménye alapján hozzájárult a közbeszerzési eljárás kiírásához a Fő tér rekonstrukció 1. szakaszára, amely tartalmazta a szökőkút és szobrok kivitelezését is. A szobrok 2003-ban elkészültek. Az új képviselőtestület végül tavaly ősszel fogadta el a beruházási programot és indította el a Fő tér rekonstrukciót, kitartva a még az előző ciklusban elfogadott határozat mellett. (Forrás: Városfejlesztési Bizottság, főépítészi előterjesztés 2003. április, Fő tér beruházás programja 2005. szeptember, közgyűlési sajtótájékoztató, 2002. május 31.)