Vélemény

Ez sarc lesz a végső

2006.07.21. 16:07

Mondjuk cirka húsz éve dolgozom egyfolytában baromként, és mondjuk nagyjából ennyi ideje hallom az éppen aktuális balfácántól, hogy most még egy kicsit rossz lesz, megszorítjuk a töködet, de aztán tuti bekopog a Kánaán. Nem kopog be, barátaim, vagy ha be is kopog, ezek után engem az sem érdekel. Nem én buliztam el a lóvét, balek lennék, ha beszállnék a számlába, ehelyett próbálok fizetés nélkül a vécéablakon meglógni. Dászvidánja.

Valami olyasmit mondott a rádióban minap Gyurcsány, hogyha faszányosan mennek a dolgok, akkor 2009 táján már egész jól stabilizálódik az ország. Ez klassz, Ferenc, igazán klassz, ha minimum három kemény év kell ahhoz, hogy kijavítsák a korábbi kormányzat balfék döntéseit, akkor jó alaposan elszabhatta a korábbi társaság ott a hajóhídon.

Most már csak azt kellene kinyomozni, hogy hogyan került ebek harmincadjára az alapjáraton is permanensen az ebek huszadján tántorgó ország. A nyomozáshoz nem kellene Columbo hadnagy segítségét igényelni, elég lenne Ferencnek benyitni a budapesti párnásajtajú irodák ajtaján, amelyek mögött történetesen ugyanazon fazonok ülnek, mint a Nagy Elcseszés idején, és megkérdezni tőlük, hogy barátaim, mi a fene történt. No meg hogyha a párnásajtósok most annyira tudják a szakmai frankót, akkor korábban miért nem, illetve ha korábban nem tudták, akkor most mitől igen. És ha már annyira belejött a Ferenc a kérdezősködésbe, akkor ezt lendületből magától is megkérdezheti.

És ha véletlenül azt a – nincs kizárva, hogy őszinte – választ kapja, hogy Ferenckém, mindez nem szakma, hanem politika, hatalom, képmutatás és népszippantás, akkor viszont nekünk, öntudatos választóknak és politikafogyasztóknak kellene felmutatnunk a középső ujjunkat az égig, majd bevágni az irodák ajtaját a hosszú folyosókon, lehetőleg úgy, hogy a tok szálkásra törjön és a bent ülő fehéringes rezzenjen már össze emberesen, csak a hecc meg a miheztartás kedvéért.

Ha túltesszük magunkat a Fidel Castro-féle forradalmi hevületen – nem könnyű egyébként -, és próbáljuk reálisabb mederbe terelni a gondolatmenetet, akkor elsőként azt látjuk, hogy bennünket megint áthajítottak a palánkon, mint azt a bizonyos macskát. Azt, hogy az SZDSZ adócsökkentési ígéretekkel kaparta be magát a parlamentbe, majd gond nélkül megszavazta az adónövelést, végül is nem túl meglepő, mert hát az elmélet és a gyakorlat koordinálása soha nem volt erőssége a liberálisoknak, miért pont most lett volna másként, és miért pont most ne tudnák megmagyarázni ezt az apró inkonzekvenciát.

Érdekesebb téma Gyurcsány magánszáma. Nem mindennapi a pali, mert még a Nagy Elcseszés idején, amikor cselekvés helyett énekelt, táncolt és arról beszélt, hogy nem beszélni, hanem cselekedni kell, el tudta hitetni, hogy majd másként mennek a dolgok: reform lesz, és az jó lesz.

Habár a nép zömének a reform nagyjából annyira hiányzott, mint üveges tótnak a hanyatt esés, a másik választási lehetőség még hiteltelenebbnek tűnt, és tűnik ma is, így aztán megint csak Ferenc kezébe adta a kormánykereket, hogy akkor, uzsgyi, tekergesd, jöjjenek azok a reformok. És innentől kedve napról-napra irracionálisabb – vagy éppen hogy túlságosan is racionális irányt – vett a történet.

Az okosak bezárkóztak egy Balaton-parti nyaralóba, ahonnan sokáig semmi nem szivárgott ki, csak a lázas munka képzete, azt sugallva, hogy olyan reformok jönnek, hogy hozzá képest Széchenyi és csapata kisinasok lesznek. Aztán kiderült, egeret szültek a hegyek, abból is olyan formátlan, mutáns típust. Mert hát azért az nem egy nagyformátumú tett, reform meg aztán végképp nem, ha a múltbeli elcseszett és elszalasztott intézkedések terhét adóemelések formájában rázúdítom a lakosságra. Ehhez kár hetekig agyalni, a lakossági sarc újabb elemeit egy szűk délután össze lehet hozni, főleg úgy, hogy a pénzügyminisztérium apparátusának első ligás játékosai vannak ebben a műfajban.

Ami az érem másik, érdemi részét, az elburjánzott állami kiadások csökkentét illeti, ott viszont alig történt valami. Az egészségügy, az oktatás, a közigazgatás terén csak vérszegény, bátortalan, igazságtalan, kiskutya szintű próbálkozások vannak, erősen tragikomikus színezettel. Kérdezzenek meg csak valakit az állami szektorból, hogy hogyan mennek a mostani leépítések, és öt perc alatt olyan hihetetlen történeteket hall, hogy tényleg nem tudja, a könnyek a röhögéstől vagy a sírástól indultak-e meg.

És most ehhez az összebarkácsolt, még az olasz focicsapatnál is sportszerűtlenebb csomaghoz kérik a megértést és támogatást a néptől, ahogy két évtizede mindig.

Azt hiszem, bennem most kattant el a hajszálrugó, engem innentől kezdve nem érdekel a GDP, az államháztartás, a folyó fizetési mérleg, a tb-kassza hiánya, ne nézzenek baleknak, oldják meg ahogy tudják, saját pénzből vagy akárhonnan, én a benyújtott számlát bizony el kívánom bliccelni, sajnálom, de ebben a csehóban nem én fogyasztottam, mi több, az italt és a piát az én spájzomból lopták. Ha kell, kimászok a hátsó udvarra nyíló vécéablakon, aztán mindenkinek csók, van nekem saját bajom is, inkább azt igyekszem sínre tenni, mert azt helyettem úgysem teszi meg senki.

Elvtársak, barátaim! Nagyon nem oké itt valami, ne csináljunk úgy, mintha nem látnánk: húsz éve dolgozunk mint a barom, legalább annyit, mint mondjuk a szomszédban lakó sógorék, sőt sokszor többet. Nagyjából mostanra kellett volna utolérni őket, ehelyett tessék csak megnézni egy fizetési csíkot vagy sétát tenni egy átlagos magyar faluban. Milyen megszorítás? Miről beszélünk egyáltalán? Mi a fene történik itt?

Szóval a magam részéről fizetés nélkül el, majd tessenek szólni, ha ki van fizetve a cehh, a pénzt meg, uraim, ott keressék, ahol van, nem is olyan nehéz megtalálni, ott van önöktől karnyújtásnyira, ha akarják, meglesz az. Mondom.

További cikkek

Vélemény

Szerkesztőségi körkérdés: Szerintetek melyek a legjobb magyar filmek?

Vélemény

Termékpárbaj: HVG kontra Heti Válasz

Ajánló

Ez is érdekes lehet



.