Drazsé mester kiiktatása mellett ezen a nyáron egyetlen szombathelyi hír emelkedett igazán országos rangra: valaki sampont öntött a Fő téri szökőkútba. Maradhatnánk akár ennyiben is szimbólumok ügyében.
Vasárnap dél körül családi körben a szombathelyi Fő téren sétáltunk. Szétnézve először azt állapítottuk meg, hogy mégiscsak teljesült a négy évvel ezelőtti választási ígéretek reptérre vonatkozó része, másodszorra pedig azt, hogy egy kreatív agy sampont vagy valami hasonlót öntött a zsírúj szökőkútba, aminek következtében az meglehetősen habos kedvében van.
Majd elmúlik – gondoltuk -, és el is feledtük volna az egészet, ha meglepetésre nem találkozunk a hírrel az egyik kereskedelmi csatorna esti híradójában, kissé frekventáltabban pozícionálva, mint a libanoni-izraeli háború.
Az információnak még koraeste sikerült újabb hídfőállásokat elfoglalnia, többek között az Index is címlapjára tűzte a rádió híradása alapján. Ennek a fele sem tréfa - jött a felvilágosodás -, gyorsan megvettük hát mi is a rádió anyagát, mert tisztán látszott, erről az eseményről csak komoly presztízsveszteség árán lehet nem beszámolni, különösen úgy, hogy időközben a hab mellé a katasztrófavédelem, a mentők és egy szerencsétlen, szellemi fogyatékos lány is keveredett a történetbe.
Az ember még fel sem ocsúdott, és a habokból egy országos jelentőségű hír kerekedett, amellyel talán csak Drazsé mester lekapcsolása konkurálhatott országos szinten, sőt az sem, mert az illető úr tevékenysége csak a városfalon belül kapott jelentős megbecsülést, arról nem is beszélve, hogy egy behabzott szökőkutat jóval könnyebb szellemileg felfogni, mint a Drazsé-jelenséget.
Szóval ismét sikerült egy kérészéletű pillanatra belopni városunkat a nagy országos ügyek világába. Fanyaloghatunk persze, hogy nekünk megint a csak reszlti jutott, de ahogy az ominózus szökőkúthír mutatja, éppen hogy a médiaresztli irányába mozdultak a dolgok, mi több, egyre vészesebb gyorsulással haladnak arrafelé.
És még mielőtt ön ismét felhúzná a szemöldökét az – amúgy valóban - igénytelen médiára, gyorsan tisztázzuk: annak biza oka van, hogy a sajtó úgy csapott le a témára, mint vércse a naposcsibére: kedves polgártársak, a szomorú valóság az, hogy az itt lakók többsége egyszerűen az ilyen témákra gerjed.
Egy átlag szombathelyit bizony csak mérsékelten hozza lázba a város fizetési mérlege, a meg nem valósult a választási ígéretek, a zárt ajtók mögött született közgyűlési mutyizások, vagy az, hogy kik tették taccsra a főiskolát és vele a város jövőjét. Néha persze morgolódik rajta, hogy járdáját utoljára Czinzek elvtárs aszfaltozta le, de a tágabb összefüggésekből ő – köszöni szépen – nem kér, úgyis csibész itt mindenki, mit tehetne a huncut világ ellen, ami már csak ilyen. Megnézi hát a szökőkutat a tévében, vérmérséklete szerint röhög vagy bosszankodik, de legalább képben van eseményileg, ráadásul érti is a dolgot - beleöntötték és most habzik -, és ezzel így van a baleseti, a bűnügyi és a halálozási rovat kapcsán is. A Garfield már határeset.
Az, hogy mindebből országos hír lett, egyben azt is jelenti, az ország médiafogyasztói sem vágynak többre a haboknál. Még az is lehet, igazuk van: valószínűleg jobb szökőkutat nézni, mintsem elmélázni azon, hogy a zavaros úton mérhetetlen vagyonokat felhalmozott egykori KISZ-titkárok elszórják a közös pénzt, majd közlik, hogy most mindenkinek be kellene dobni egy kicsit. És az is valószínű, könnyebb az olyan szalagcímeket értelmezni, mi szerint „Pataki Ági ledermedt, hogy pornó készül az Üvegtigrisből”, mint az a jelenséget, hogy a Fidesz miért nem zavarja már el végre alkalmatlan vezérét, aki miatt még az öt és felesről sem tudnak üres kapuba gólt rúgni, meg hogy egyáltalán: mi történik valójában az országban, amíg ő az Aktívat nézi a tévében.
Bulvárosodás. Ezzel a szóval magyarázza a szakma azt a trendet, mely szerint önök közül egyre többen szeretnének híres embereket, pletykákat, vért, női melleket, receptet és hasonlókat olvasni, nézni, ahelyett hogy szociológiai, kortárs képzőművészeti és kvantummechanikai szakfolyóiratokat járatnának. Az egészséges aránynak – ha van ilyen egyáltalán – valahol a skála közepén kellene tanyáznia, de persze már régen nem ott van, a szombathelyi hab és a pornó Üvegtigris maga alá gyűri nemcsak a kvantummechanikát, hanem a közélet kontrolljához elengedhetetlen híreket és kritikai véleményeket.
A semlegesen hangzó bulvárosodás szó mögött persze mélyebb és sötétebb dolog húzódik: egy társadalom általános szellemi leépülése, ami afféle kapitalista evolúciós kihívásként funkcionál: van, aki kihasználja a ziccert és győztesként meggazdagszik a többség hülyeségéből, akik a szellemi leárnyékoltság kellemes homályában fizetik tudatlanságuk egyre növekvő sápját, és még az is lehet, örömmel. Akkor meg minek aggódunk úgy, nem?