MDF-kampányiroda nyílott a belvárosban

2006.09.01. 16:11

Kampányirodát nyit a szombathelyi Belsikátorban az MDF. Ennek apropóján egy sajtótájékoztató is zajlott, melyen Szabó Gábor elmondta: a város csődben van, egyedüli lehetőség a továbblépésre a külső források megszerzése, amihez komoly előkészítő munka kell. Illetve kellett volna.

Az MDF kampánya fontos állomásának nevezte a szombathelyi Belsikátorban nyíló kampányirodát Gróf István, a párt megyei elnöke a helyszínen tartott pénteki sajtótájékoztatón, hozzátéve, hogy a modern kampányeszközök használata – ilyen az emberek közvetlen megszólítása - immár az MDF számára is kötelező feladat.

Az elnök egyben bejelentette, a párt számára befejeződött a kopogtatócédulák gyűjtése, azokat még péntek délelőtt leadják a választási irodában. A kampány-előkészítő szakaszban az MDF nagy segítségére volt a Magyar Vidék és Polgári Párt illetve az Ifjúsági Demokrata Fórum.

A sajtótájékoztatón szintén részt vevő Szabó Gábor, az MDF-polgármesterjelöltje elmondta, a szombathelyi emberek úgy érzik, a város az elmúlt négy évet az egyhelyben topogás jegyében töltötte, aminek következtében lemaradt a városok közötti versenyben. Legfontosabb az, hogy Szombathely nem kapott társpólusú státuszt, ennek hiányában a város csak aprópénzt kap.

A korábbi polgármester a városvezetés súlyos mulasztásának tartja, hogy nem készültek fel projektekkel a második nemzeti fejlesztési tervre, az uniós milliárdok fogadására. Győr eközben 34 projekttel több százmilliárd forint értékű fejlesztéseket céloz meg.

Szabó Gábor idézett egy Szonda Ipsos-felmérést, mely szerint a szombathelyieket leginkább a - hivatalosnál nagyobb - munkanélküliség és a létbizonytalanság aggasztja. Szerinte mindez összefügg a fejlesztési forrásokkal és azzal, hogy a jelenlegi városvezetésnek nincs elképzelése a gondok orvoslásáról. Úgy gondolja, a várost terhelő hitelek helyett új ipari parkra és új munkahelyteremtő beruházásokra van szükség, és nemcsak az ipar területén. Ilyen lehet például a még korábban elképzelt római wellness-fürdő, ami sok száz munkahelyet teremtene, de ami saját forrásból most megvalósíthatatlan, mivel a város „a szó szoros értelmében csődben van”.

A várost dinamizálni kell, de ezt máshogy nem lehet megoldani, csak külső források segítségével, ezek megszerzéséhez viszont komoly előkészítő munka kell. Ez utóbbi nem történt meg az utóbbi négy esztendőben – mondta a politikus -, ami megvalósult, az a korábbi ciklus előkészítő munkáinak eredménye.

„Nem látom az Ipkovich-projekteket, és a város sem látja” – fejezte be a sajtótájékoztatót Szabó Gábor.
.