Vélemény

Gazdasági krach: Isten hozott újra a málnásban!

2003.12.16. 09:03

A baloldali sumákság és a jobboldali irracionalizmus gyümölcseként politikai elitünk megbízható rendszerességgel vezet minket a gazdasági málnásba. Most megint tejelhetünk a rövidlátás és a görcsös hatalomvágy miatt, de aggodalomra semmi ok, lassan hozzászokunk.

Történt pediglen réges-régen, no nem egy távoli galaxisban, hanem Magyarországon, valamikor a hatvanas évek közepén, hogy az akkor hatalmon levő kommunista párt értelmesebb egyedei felismerték, hogy a szocializmusnak nevezett önkényuralom abban a formájában életképtelen, bizonyos piacgazdasági elemek közbeiktatása nélkül bazi nagy bajok jönnek. Vakarták is a fejüket piszkosul az illetékesek, mi legyen, hogy legyen, konzultáltak a szovjet elvtársakkal, majd ímmel-ámmal nekiláttak toldozni-foltozni a rendszert.

De aztán hamar megijedtek, hogy így meg a féltett politikai hatalmukon esik csorba, ami mégiscsak fontosabb, mint az ország, így inkább feltalálták a baloldalra azóta is jellemző nagy sumákolást. „Válság nincs” – jelentették ki Kádár után szabadon, úton-útfélen, pártkongresszusról-pártkongresszusra, közben nyakló nélkül vették fel a sokmilliárd dolláros külföldi kölcsönöket, gondolván, majd csak visszafizeti valaki, különben is teszünk rá, lényeg, hogy hatalomban maradjuk. Aztán amikor a nyolcvanas éve közepén-végén már a jó istenke pénze sem volt elég finanszírozni az évtizedek folyamán szétrohasztott gazdaságot, ügyesen átadták a süllyedő hajó parancsnokságát. Azért a hajó legértékesebb berendezési tárgyait mentőcsónakokban sutyiban a partra privatizálták. Mellékszál, hogy később elvárták, hogy a nép csodálja őket mindezekért a nagy történelmi tettekért.

A jobboldali Antall-kormány nehéz helyzetből indult hát, de ez nem gátolta meg abban, hogy emlékezetes balfogásaival megalapozza a magyar jobboldali gazdaságpolitika mottóját, az irracionalizmust. Ennek lényege, hogy egy vérbeli jobboldali nem sumákol komcsi módon, ehelyett elvont és zavaros ideológiákban utazik, s ehhez tartja magát a gazdaságpolitikában is. Az Antall-kormány például ahelyett, hogy a gazdasággal foglalkozott volna, ezer más egyébbel tökölt, leginkább kultúrharcot és médiaháborút vívott, utcákat nevezett át, címeren és magyarságtudaton vitatkozott, félig elkészült autópályán ökröt sütött. Ami a reálgazdaságot illeti: a kárpótláson meg a hasonló, úgymond nemzetfelemelő próbálkozásokon azok jártak jól, akiknek nagyon nem kellett volna. A nagy ideológiai felhők között pedig sikerült elszalasztani a magyar középosztály kialakítását. Azóta sincs nálunk ilyen.

Aztán jöttek Horn Gyuláék, akik a kampány során gátlástalanul mindent megígértek (ismerős?), s ott folytatták, ahol 89-ben abbahagyták: Sumákolás. Ment is egy darabig a szőnyeg alá söprés, vállvonogatás, sodródás, „válság nincs” duma, egészen a szakadék széléig. Ekkor azonban nem hagyták el a süllyedő hajót - biztos nem vitték a partra még a szajrét -, hanem előkapták Bokros Lajost, aki ijesztő bajsza és borzasztó kommunikációs képességei ellenére, ki kell mondani, kihúzta az országot a csávából. (Alakja jó példa arra, hogy ha hozzáértő fazonoknak engednek szabad kezet a politikusok, akár gurulhat is az ország biciklije.)

A dolog pikantériája, hogy a számlát megint csak azoknak kellett állniuk, akik addig is csak szívtak az egész rendszerváltozással. De hát ez már csak így meg errefelé, az más kérdés, hogy egy halvány bocsánatot néha elvárnánk. Bokrost persze menesztették később, de az ország egyenesbe került, a szocialisták immár veszélytelenül motyoghattak, tehetetlenkedhetek, csinálhatták a semmit. A közhiedelem máig azt hiszi, hogy a maszop Bokros Lajos meg Tocsik Mária miatt veszítette el az 1998-as szavazást. Pedig nem. Egyszerűen senki nem szeret olyan hajón utazni, amelynek nincsenek úti céljai. Az MSZP-nek igazából soha nem volt.

1998-ban még úgy tűnt, a Fidesz meg tudja törni az átkot. Határozott volt, dinamikus, okos és nyílt. Olyan akkut problémáknak ugrottak neki, mint a gazdasági tályogként funkcionáló Postabank vagy a korrupció másik melegágya, a társadalombiztosítás. Aztán hirtelen unalmassá és kiszámíthatóvá vált a történet. A Fideszt is elérte a jobboldali betegség: a gazdaságpolitikai döntések egyre kevésbé voltak racionálisan védhetők, egyre jobban a valós vagy vélt választói ideológiának – és Orbán Viktor zsarnoki személyiségének - rendelődtek alá. A kormány külföldi tőkét ijesztgetett, kliensrendszer kialakítására szórta a pénzt, megalomán önemlékműket állíttatott, állami kultúrgiccseket finanszírozott - ne feledjük, bár ők sikítva tagadják - még részben Bokros Lajos örökségéből. A Fidesz pocsékul sáfárkodott az akkor topon levő magyar gazdasággal, amelyen mindezek hatására már a választások előtt mutatkoztak a betegség első tünetei, de a felfokozott politikai indulatok idején ezzel már nem törődött senki.

A legújabb kegyelemdöfést – jó szokás szerint és a szokásos módon – a szocialisták adták meg. A kampányban ismét mindenkinek mindent megígértek, pedig a napnál is világosabb volt, hogy ezeket az ígéreteket lehetetlen betartani: magyarul hazugságok. De hát a görcsös hatalomvágy nem foglalkozik ilyen apróságokkal.

Aztán a győzelem után, ahelyett, hogy bevallották volna a turpisságot, s rendet raktak volna szétzilált gazdaság háza táján, ami akkor még különösebb nehézségek nélkül ment volna, a tradicionális sumákolás mellett döntöttek. Sőt, ha lúd, legyen kövér jelszóval tovább költekeztek: klientúrájukkal felduzzasztották az állami szférát, fedezet nélküli béremelést hajtottak végre, miközben nyoma sem volt konzekvens gazdaságpolitikának. Hiába kongatták meg a vészharangot időben a közgazdászok, a kormány válasza ennyi volt: „válság nincs”. Ami még nagyobb baj, gyakorlatilag most is ezt hajtogatják konokul, miután - jellemzően szocialista teszetosza módon - meghúzták a nadrágszíjunkat, adóemelésekkel, lakáskamatokkal, energiaárakkal. A képlet ismerős: Hatalomért remegő derék vezetőink saját önzésükért, rövidlátásukért, ismét nekünk nyújtották be a számlát, s ami még szomorúbb: nincs is más választásunk, fizetnünk kell.

A folytatás sajnos meglehetősen kiszámítható.

További cikkek

Vélemény

Szerkesztőségi körkérdés: Szerintetek melyek a legjobb magyar filmek?

Vélemény

Termékpárbaj: HVG kontra Heti Válasz

Ajánló

Ez is érdekes lehet



.