Intermezzo: Már nem vezeti Prugberger az MDF megyei listáját

2006.09.06. 16:20

Csak néhány óráig vezette Prugberger Emil az MDF Vas megyei listáját. Egy mai sajtótájékoztatón Molnár Miklós, a Pro Savaria elnöke bemutatta a sajtónak a doktor lemondó nyilatkozatát. Másról is volt szó.

„Meglepetés 2.” címmel ma rövid sajtótájékoztatót tartott a Pro Savaria egyesület és a Fidesz, előrevetítve, hogy annak témája kapcsolódni fog a tegnapi bejelentéshez, mely szerint az MDF Vas megyei listáját a Pro Savaria frakcióvezetője, Prugberger Emil vezeti.

Molnár Miklós polgármesterjelölt, az egyesület elnöke szerint „ez a történet hónapokra nyúlik vissza, és összefügg az egészségügy és a kórház helyzetével”. Közölte: valóban voltak tárgyalások az egyesület és a MDF között, ám az álláspont mindvégig az volt, hogy akkor lehet megyei együttműködés, ha ez megszületik városi szinten is. Ugyanakkor a tegnapi sajtótájékoztató után olyan megnyilvánulások is voltak, amik egyértelművé tették, hogy jelenleg nem fog megtörténni a visszalépés az MDF részéről.

Marton Zsolt és Molnár Miklós


Ezért az egyesület azzal a kéréssel fordult Prugberger Emil felé, hogy vonja vissza a pártlista első helyének elfogadását, és ő ennek eleget tett, még tegnap megírta a lemondó nyilatkozatot. Molnár Miklós ezt a dokumentumot, ugyanúgy, mint az MDF tudomásul vevő nyilatkozatát, bemutatta a sajtónak.

Mindezek ellenére a Pro Savaria és a Fidesz közös polgármesterjelöltje bízik a városi szintű megállapodásban és egy még szélesebb körű összefogás lehetőségében. A tervek szerint pénteken folytatódnak a tárgyalások az MDF-fel.

A polgármesterjelölt közölte: egyes szervezetek szeretnek beleavatkozni a mások dolgába, mi több, vannak olyan jelek, hogy kriminalizálódik a szombathelyi választási kampány.

Marton Zsolt, a Fidesz frakcióvezetője témát váltva elmondta, hogy a Vas megyei iparkamara, a gyáriparosok szövetsége, a vállalkozók országos szövetsége és a helyi iparszövetség most péntekre szervezett egy beszélgetést a polgármester-jelöltekkel azok választási programjaikról, de el kell halasztani, mert Ipkovich György jelezte, hogy nem tud részt venni a rendezvényen.

Marton Zsolt úgy gondolja, hogy a más irányú elfoglaltság a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) rendkívüli közgyűlését jelenti, mivel Ipkovich György a MOB tagja, és annak egyetlen napirendje a Schmitt Pál feletti bizalmi szavazás. Mindez megmutatja - hangzott el -, hogy a polgármesternek mi a fontos; egy ilyen, a város számára rendkívül fontos tárgyalás elhalasztása rendkívül udvariatlan gesztus.

Molnár Miklós - aki tagja a megyei kereskedelmi és iparkamarának – arra emlékeztetett, hogy Ipkovich György esetében nem ez az első ilyen alkalom, például a megye képviselőinek és a helyi gazdaság szereplőinek múltkori találkozásáról is egy óra elteltével távozott a város első embere.

A polgármester pénteki programja kapcsán az ALON megkereste Pesthy Zsuzsát, a városháza kommunikációs referensét, aki elmondta, hogy a polgármester délelőtt a megyei közgyűlésen, délután pedig valóban a MOB közgyűlésén lesz Budapesten. Ugyanakkor Ipkovich György mindkét programon való részvételtét már jóval azelőtt visszajelezték mind a megyének, mind Budapestre, mielőtt a pénteki beszélgetés szervezői megkeresték volna a most pénteki időponttal.
.