Megyegyűlés: A béke szigete

2006.10.13. 18:31

A a fideszes Kovács Ferenc lett a megyei közgyűlés elnöke, olyannyira, hogy még a szocialisták is megszavazták. Az elnök 600 ezret, az alelnökök 560 ezer forintot keresnek. Az alakuló ülés után úgy tűnik, a megyegyűlés lehet a béke szigete.

A a fideszes Kovács Ferenc lett a megyei közgyűlés elnöke, olyannyira, hogy még a szocialisták is megszavazták. Az elnök 600 ezret, az alelnökök 560 ezer forintot keresnek. Az alakuló ülés után úgy tűnik, a megyegyűlés lehet a béke szigete.

A a fideszes Kovács Ferenc lett a megyei közgyűlés elnöke, olyannyira, hogy még a szocialisták is megszavazták. Az elnök 600 ezret, az alelnökök 560 ezer forintot keresnek. Az alakuló ülés után úgy tűnik, a megyegyűlés lehet a béke szigete.

A megyeháza dísztermének vendégek számára fenntartott sorait teljesen megtöltötték a vendégek, a megye intézményeinek vezetői, a rendőrség, bíróság elöljárói, a hivatalok vezetői, valamint települési és országgyűlési képviselők.

Az alakuló közgyűlés létszáma majdnem teljes volt: a negyvenből 39 képviselő vette át megbízólevelét. A leköszönő elnöktől, Markó Pétertől dr. Dénes Tibor korelnök (Fidesz-KDNP-Nemzeti Fórum), Sárvár polgármestere vette át a vezetést, amíg Kovács Ferencet (Fidesz-KDNP:NF) meg nem választotta elnöknek a közgyűlés.

Megyegyűlés


Kovács Ferencet a 25 fős Fidesz-KDNP-NF jelölte, a szocialista frakció nem állított vetélytársat. Ezt Szücs Gábor frakcióvezető azzal indokolta, hogy tiszteletben tartják a Vas megyei választók akaratát, amely a megye vezetését a jobboldali indulók kezébe tette. A jelölésnél a szocialisták tartózkodtak. A titkos a szavazáson viszont ők is odatették Kovács Ferenc neve mellé az x-et, így két érvénytelen szavazat mellett egyhangú választással lett új elnöke a közgyűlésnek. Az Alon.hu-nak később Szücs Gábor azt nyilatkozta: „Nem akartunk érvénytelen szavazatokat leadni, felelős politikus ilyet nem tesz. Ennyi bizalmat lehet adni a nagyobbik frakció jelöltjének. Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten. Minket normális emberi szóval fogadtak, érdemi partnernek tekintenek. Amíg ez így lesz, addig ez a bizalom meg is marad.”

A Vas megyei közgyűlés pontos összetételéről, névsoráról, szerepéről, a lehetséges konfliktusokról és a várható jövőjéről itt olvashat.
Az új elnök megköszönte a választók és a közgyűlés szavazatait. Elmondta, a kampányban tett ígéretek azok betartására kötelezik a megválasztott képviselőket. A megye vagyonának gyarapítását, az intézmények zavartalan működésének biztosítását, a kisvárosi kórházak megtartását, a falvak csatornázását, az M8 és M9 utak építését látja fontosnak Kovács Ferenc, valamint egy olyan területfejlesztési alap létrehozását, amely biztosítja az uniós támogatásokhoz az önrészt a településeknek és a vállalkozóknak.

Kovács Ferenc Majthényi Lászlót és Marton Ferencet, a két Fidesz-KDNP-Nemzeti Fórum képviselőit jelölte - a működési szabályzat módosításával kettőre gyarapodott - alelnöki posztokra. Őket hasonló arányban szavazták meg. Döntöttek a tisztségviselők illetményéről is: az elnök 600 ezer forintot és 180 ezer forint költségtérítést kap, a két alelnök munkáját 560 ezer forinttal díjazzák, költségtérítésük 112 ezer forint. A tíz bizottság hétre csappan a jövőben.

Már az első közgyűlésen akadt munkája is a közgyűlésnek: hozzájárultak ahhoz, hogy a megyei kórház struktúra-átalakításra pályázzon az Egészségügyi Minisztériumnál.
A közgyűlés végén Szabó Lajos (MSZP) lemondott mandátumáról, így helyébe egy másik szocialista képviselő léphet. (Sági József ugyancsak visszalépett, mert a szombathelyi közgyűlésben is helyet szerzett.)

A közgyűlés zárszavát a megalakult frakciók vezetőitől hallottuk. Pajor András a Fidesz, a KDNP és a Nemzeti Fórum közös frakciójának vezetője együttműködést kért és ajánlott. Szücs Gábor elmondta, a megye fejlődése érdekében konstruktívan szeretnének részt venni a közgyűlés munkájában. Ugyanerről biztosította a megyegyűlést a kéttaggú Vas Megyei Önkormányzatokért Egyesület frakcióvezetője, Patyi Elemér, és a Polgármesterek Vas Megyéért Egyesület képviselőcsoport vezetője, Vargha Gyula.

Korábban: Pénteken megalakul az új megyegyűlés
.