ALON-portré: Antal József, informatikus

ALON: Látom, előtted is van egy bögre. Ez minden programozó kötelező felszerelése?

A.J.:Attól függ, ki mit iszik. Én teázom, nekem azért van ilyen. Sok mindent láttam már a kollegáknál a számítógépek környékén, még kisállatokat is.

Úgy tartják, a számítástechnikusok furcsa emberek.

Nem hiszem, szerintem mi vagyunk normálisak, mások néha a furcsák.

Mikor mondtam, hogy jövök hozzád beszélgetni, egyik kollegám azt mondta, kérdezzem meg, mi a fenét csinál egy számítástechnikus – esetedben egy informatikai vezető - egész nap egy cégnél.

A mi napunk nem meghatározott nap, általában nem tudom, mit csinálok másnap mondjuk 9-től 10-ig. Vannak beütemezett feladatok, de bárhol bármi előadódhat, amit meg kell oldani, legyen ez tanácsadás, problémamegoldás vagy éppen valami nagy gubanc. A szombathelyi cégnél jelenleg félezer számítógép fut, így nehéz kiszámolni, hogy mikor mi fog történni, mellette folyamatosan fejlesztünk, új gépek, új projektek jönnek. Szóval elvagyunk.

Mennyit ülsz számítógép előtt egy nap?

Rosszabb esetben 15—16 órát.

Mennyire tolerálja ezt a család? Tapasztalatból tudom, hogy ez neuralgikus pont a szakmában.

A hétvégén igyekszem elszakadni a monitortól, és mivel feleségem is informatikus, az átlagnál jobban tolerálja ezt a problémát. De azért ne felejtsük el, a számítástechnikában az nem működik, hogy megtanulunk valamit, aztán tíz évig abból élünk. A gép előtt töltött idő jó része arra megy el, hogy valamilyen szakmai információt keresünk, de e nélkül nem lehet szinten maradni. Ez napi átlagban számolva másfél-két óra lehet, ráadásul otthon nyugodtabb körülmények között lehet ezt tenni.

Én a nevedet körülbelül tíz éve hallottam először, amikor valamilyen hülye problémám volt a gépemmel, és senki nem tudta megoldani. „Kérdezd meg az Antal Józsit, ő a guru” – mondták. Hogyan lesz valakiből guru?

Nekem az eredeti szakmám távközlés, de már a főiskolán is a számítástechnikai rész érdekelt, fakultációban is ezt vettem fel. Ez az időszak - a nyolcvanas évek eleje – volt Magyarországon a Commodore és a Spectrum gépek kora, később jöttek az IBM-ek. Aztán a nyolcvanas évek végén, a telefonos adatátvitel korában én voltam az országban a második vagy harmadik, aki úgynevezett BBS-t üzemeltetett. Ez egy olyan számítógép volt, amire telefonvonalon lehetett rácsatlakozni, és ott adatokat, programokat csereberélni. Első voltam az országban, aki aztán csatlakozott a nemzetközi FIDO-hálózathoz. Később sok minden jött, és nekem szerencsém volt a kezdetektől részt venni mindebben. Legelső programomat egy olyan gépre írtam, amiben egy kilobájtnyi RAM volt.

Te mindig is ilyen műszaki beállítottságú gyerek voltál?

Egyáltalán nem. A Kanizsaiba jártam, a nyelveket szerettem és először történelem-földrajz szakos tanár akartam lenni. Ma is szeretek ezekben a témákban kutakodni. De miután rádióamatőrként is tevékenykedtem évekig, mégis a távközlésnél, és ezen keresztül a számítástechnikánál kötöttem ki.

Merrefelé megy most a trend?

Most egy processzor lapra több processzort integrálunk, 2006 végére átlépjük az 500 gigás merevlemez-határt. A gépeket egyre összetettebb feladatokra használjuk, és az is trend, hogy az élet egyre több területére lép be a számítástechnika: ma már a legócskább telefonban és a jobb tévékben is processzor van, és láttam már öntanuló porszívót, ami saját maga feltérképezte a lakást.

Mi lesz húsz év múlva?

Nem tudjuk. Több helyen fizikai korlátokat látni, például nem tudunk kisebb chipeket előállítani, mert túlmelegedési problémák vannak. Ugyanakkor a szoftverek egyre intelligensebbek, és számolni lehet az öntanuló rendszerekkel, amiben egykor a magyarok a világ élvonalában voltak, csak aztán a csapat – mellesleg ismertem őket – eltűnt a rendszerváltás süllyesztőjében. Szóval, aki jósol, az is a sötétben tapogatódzik.

Jó nekünk ez a nagy fejlődés?

Egyik oldalról jó, mert megkönnyíti a munkánkat, az otthoni életünket, gyorsabban megkapjuk a szükséges információt. Ugyanakkor az sms vagy az elektronikus levelezés az embereket egymástól távolabbra helyezi. Az lenne jó, hogy a gépek által nyert időt az önmagunkra vagy a közösségükre fordítanánk. De ezt nem érzem. Az embereket elkapja a kíváncsiság, a vágy gépszíja, és nem tudják abbahagyni. Már Magyarországon is vannak számítógép- és internetfüggők.

Magánemberként is használod a gépet?

Igen, használom a nyelvtudásom karbantartására, mindennapi információk beszerzésére, de például játszani nem játszom, maximum pasziánszt, ha nagyon magam alatt vagyok. Viszont ha nyaralni megyek két hétre, egyáltalán nem hiányzik a gép.

Lányod most 13, a fiad 10 éves. Korlátozod őket a számítógép- vagy internet-használatban?

Nem korlátozom, és soha nem korlátoztam őket. Az elejétől próbáltuk őket irányítani. Interneteznek, weblapot szerkesztenek, csetelnek, de nagyon jól elvannak gép nélkül napokig, ha azt kérem tőlük. Nincs ezzel gondunk.

Te azon kívül, hogy itt a cégnél dolgozol, még nagyon sok mindennel foglalkozol.

Azok közé tartozom, aki meghal, ha nem tanul valamit, és még ennyi idősen is – öregen vagy fiatalon? - őrült energiát érzek magamban. Nem tudok leülni és végignézni egy filmet, mert nem köt le, valamit csinálnom kell közben, olvasnom vagy bármit. Már a Windows 3.1 óta kapcsolatban állok a magyar és az amerikai Microsofttal, termékeket tesztelek és magyarítok. Nagy kihívás, hiszen magadra és egy nagyon szűk környezetre vagy hagyatva a munkádban, ráadásul minden mozgásban van, hiszen közben a Microsoft is dolgozik a programokon. A Vistát például már másfél-két éve teszteljük mi, külsősök. Szép rendszer, de a kezelőfelület kicsit idegen, a felhasználóknak meg kell ismét tanulniuk.

Rendőrségi szakértő is vagy.

Igen, de lehet, hogy választanom kell. Egyrészt olyan sok ügy van, hogy már nem bírom, másrészt olyan dolgok vannak mostanában, amiket már nagyon nem szeretek. A szaporodó pedofil ügyeket az én gyomrom már nehéznek találja.

Nemrég mi is számot adtunk egy bank nevében elkövetett internetes adatszerzési kísérletről. A digitális bűnözés létezik, vagy csak a média fújja fel?

Létezik, és az a baj, hogy az emberek nincsenek tisztába a veszélyekkel. Egyrészt hiszékenyek - annak idején még Isaura felszabadítására is adtak pénzt -, másrészt nagyon sokszor az alapvető szaktudás is hiányzik a biztonságukhoz. Ha egy laptoppal kiülünk egy lakótelepi padra, látni lehet a környékbeli otthoni, vezeték nélküli rendszereket, mert nem tartják fontosnak az emberek a biztonságot: a haver eljött és beállított valamit. A digitális bűnözés a jövőben növekedni fog, csakúgy, mint a kéretlen levelek, amelyek mögött hatalmas pénzek mozognak.

Ha már előjöttek ezek a levelek: érthetetlen, hogy ezeket nem lehet megfogni valahogy?

Egyre komplexebb technikákkal dolgoznak, amiket nem lehet megfogni, másrészt olyan országok szervereiről jönnek, ahol nem gond a küldése. Vagy éppen az előbb említett nyitottan hagyott hálózatokat használják erre. Az interneten jelenleg hadviselés folyik, nem véletlen, hogy a titkosszolgálatok is ráálltak a világháló figyelésére.

Te vizsgáztatsz is diákokat. Mi a tapasztalatod az új informatikus generációról?

Mi még nem szakosodtunk annyira, mint a mostaniak. Túl nagy lett a terület, valamit ki kell választani. Az iskola és az élet is nagyon messze van egymástól. Minden cégnek más az informatikai rendszere, és amikor valaki bekerül, nagyon sokat kell még helyben tanulnia. Egy jó iskolának így főleg a stabil alapokat kell leraknia, de azt tapasztalom, hogy vannak olyan iskolák, ahol a diák többet tud a tanárnál. Azzal sem értek egyet, amikor az iskola – esetleg a mögötte álló szponzor miatt – valamely irányba elviszi az oktatást. Ez ráérne a cégeknél a valódi igényekhez igazodva.

Nem gondolkodtál még azon, hogy külföldre mész? Ebből az irodából is mentek már el kollegáid.

És is sokat gondolkodtam rajta, kaptam többször is ajánlatot, egyszer valóban nem sok hiányzott, aztán mégis maradtam. Azt kérdezem magamtól, hogy mennyivel lenne jobb, ha mennék. Én szeretem ezt az országot, ezt a várost. Aki kimegy, az elsősorban a pénzért megy ki, de én a pénznél többre értékelem a kihívást, az pedig még van a mostani munkámban. Emellett a szakmai és anyagi megbecsülést a jelenlegi helyemen is megkapom. Most is járok külföldre, gyakorlom a nyelvet, és akkor még ott van a család, ami szintén nem könnyű dolog. Ha huszonéves lennék, lehet, másként gondolkodnék.

Kovács Kálmán még mint informatikai miniszter tartott sajtótájékoztatót Szombathelyen, amin azt jövendölte, hogy belátható időn belül teljesen megszűnik a papíralapú kultúra, mivel azt teljesen kiszorítja a digitalizáció. Ez bekövetkezhet?

Olvastam egy statisztikát, ami valami olyasmit mondott, hogy egy év alatt száz könyvből öt-hat, húsz-harminc éven belül harminc százalék megsemmisül. Azaz az elmúlt évszázadok alatt ezer könyvből egy maradt fenn. El tudom képzelni, hogy megtörténik a fenti jóslat, a napilapok esetén már most jelentkezik: mert miért vennék meg egy papírt a tegnapi hírekért, amikor már ma elolvashatom őket az interneten? Ugyanakkor vannak olyan területek, ahol még nagyon sokáig megmarad a papír, legalábbis részben. Jönnek például az elektronikus könyvek, én is olvasok már regényeket így. De milyen jó is az, amikor az a papírkönyvvel a kezünkben nyáron a kertben elalszunk, és az orrunkra koppan. Nem ugyanaz az érzés, mintha a gép tenné.