Nem irigylem sem a hoppon maradt vállalkozókat, sem az önkormányzatot a csatornaprojekt hiányzó 400 milliója miatt. De azért véletlenek nincsenek, helyette homály van. Főként a körül, hogy a közpénzekből történő beruházások során mi történik a szerződéseket aláíró Armani öltöny és az árokban csákányozó munkásruha között.
Állítólag cirka 400 millióval maradtak adósak nekik a szennyvízprojekt kapcsán, és mivel jellemzően kisebb cégekről van szó, páran talán le is húzhatják a rolót, ha záros határidőn nem kerül pénz a számlájukra.
Az önkormányzat akkor is teljesen ártatlannak bizonyult, azonban nem kell szakembernek lenni, hogy belássuk, mégsem normális dolog az, ha több száz millió forint csak úgy huss, felszívódik útközben. Valami konzekvenciát mégiscsak le kellene vonni, mert mi lesz, ha netán úgy igazából beindulnak az EU-pénzek. Külön önkormányzati csoportot kell szervezni, akik azt figyelik, hogy éppen mikor melyik építőipari cég készül dühösen kerékpárutat felszedni, homlokzatot leverni, Iseumot újraromosítani, ipari parkot sóval behinteni vagy az arborétumot Napalmmal megszórni?
Aki csak kicsit is ismerős az építőipar berkeiben, az eddig is regimentnyi hajmeresztő történetet hallott az ott alkalmazott elszámolási fegyelemről és gyakorlatról, csakhogy ebből a közszféra jobbára kimaradt. Félő, hogy az EU-pénzek beáramlásával most majd pótolja a lemaradását: lesznek még itt cifra dolgok, akárki meglátja, Brüsszel győz pislogni, megtudja, milyen az a magyar virtus, ha teret engednek neki.
Mivel nem valószínű, hogy a kormánynak és az önkormányzatoknak fehérmágia révén hipp-hipp sikerül megváltoztatni az aktuális társadalmi és gazdasági viszonyokat, az üzleti morált és a mindennapi gyakorlatot, célszerű lenne talán valami racionálisabb úton elindulni.
Mondjuk úgy, hogy a gazdaság kifehérítését ne kizárólag a kényszerpályára állított kisvállalkozók és a riadt szemű alkalmazottak feje feletti ostorpattogtatással képzeljék el, hanem úgy, hogy a közpénzek útját és elosztását az eddigieknél sokkal jobban nyomon lehessen követni. Mert hát az üvegzseb törvény egyelőre annyit ér, mint halottnak a csók. Annyian is hisznek benne.
Szóval ne csak azt lehessen tudni, hogy önkormányzati beruházás kapcsán ki a fővállalkozó, és mennyiért csinálja meg a melót, mert az meglehetősen megfoghatatlan. Azt még csak-csak megsaccolja az ember, hogy a fürdőszoba kifestése mennyibe kerül, de nehezebb helyzetben van, ha az kell megtippelni, mégis mennyiből jöhet ki egy közepes méretű komposztáló. Nem a komposztáló vagy a silózó árát kellene tudnunk, hanem úgy kiírni a közbeszerzést, hogy arra is lehessen rálátásunk, hogy az adott cég hogyan, mennyiért, kivel és mit csinált, egészen az utolsó szögig és banki átutalásig. És ha valakinek ez nem tetszik, mondván üzleti tiktok meg anyám kínja, akkor köszönjük, majd értesítjük, ha legközelebb önökre lesz szükségünk. Nehogy már a vidék fejlessze a Torgyánt, ugye.
És akkor nemcsak azt tudnánk, hogy hol akadt el a szombathelyi 400 millió, de azt is, hogy teszem azt mennyi cég van közbeiktatva az aktuális alapkövet ünnepélyesen letevő öltönyös cégvezető és az árokban csákányozó melós szintek között.
És ha mindezt tudjuk, mert kíváncsiak vagyunk rá, mert történetesen a mi pénzünkből húzzák a nótát a legények, akkor el lehetne tűnődni sok mindenen, mondjuk azon, hogy miért mindig az árokban csákányozóknak nem jut pénz.
Egy ilyen változtatás is megszorítás lenne valakiknek, de kivételesen olyan, aminek valóban a reform nevet lehetne adni. Mert a többi túró.
További cikkek
Vélemény
Szerkesztőségi körkérdés: Szerintetek melyek a legjobb magyar filmek?
Vélemény