Rendeződőben Szombathely és a megye kapcsolata

2007.01.30. 10:44

A főiskola egyetemmé válásának aktuális állapotáról és a megyével történő egyeztetésekről számolt be Ipkovich György és Czeglédy Csaba.

Két aktuális, a város jövője szempontjából fontos kérdésről számolt be egy kedd délelőtti sajtótájékoztatón Ipkovich György polgármester és Czeglédy Csaba alpolgármester.

Főiskola: mindkét kérő alkalmas

Ipkovich György beszámolt arról, hogy hétfőn megtörtént a szombathelyi főiskola mindkét lehetséges egyetemi partnerének a meghallgatása. A veszprémi és a soproni rektorok meghallgatása után a polgármester úgy gondolja, nyugodtan lehet a holnapi végső döntést várni, mindkét intézmény megfelelő partner, nagyjából azonos előnyökkel és hátrányokkal. Az viszont fontos – hangsúlyozta a város első embere -, hogy a döntést nem szabad halogatni, mint ahogy az is, hogy a döntés nyomán óhatatlanul felmerülő érdekellentétekből származó konfliktusokat kezelni tudják.

Ipkovich György és Czeglédy Csaba


Czeglédy Csaba elmondta, a holnapi döntéssel a folyamat nem áll meg, hiszen további egyeztető tárgyalások várhatók, és a város szeretné, ha a tárgyalódelegációban Ipkovich György is helyet kapna.

Az átalakulás tempója meglehetősen feszes, mivel a felsőoktatási törvény módosítása áprilisban történik, és abban már szerepelni kell az új egyetemnek, ahol 2008-ban indulna el a tanítás.

Rendeződő viszony a megyével

A két politikus beszámolt a megye vezetőivel folytatott kedd reggeli tárgyalásokról is.

Ezek közöl az egyik legfontosabb, hogy megállapodás születtet arról, hogy a megye a várossal történő egyeztetés nélkül nem alakít gazdasági társaságot a Markusovszky kórház működtetésére. (Mint emlékezetes, az ilyen irányú terveket Kovács Ferenc megyei elnök ismertette a legutóbbi közgyűlésen.)

A kórház mellett rendeződni látszik a közös fenntartású intézmények sorsa is. Az előzetes megállapodás szerint a város és a megye 50-50 százalékkal szállna be a költségekbe, az intézmények – amelynek dolgozói két helyről kapnák a fizetést - működését egy operatív testület kísérné figyelemmel, így Szombathelynek is beleszólása és jobb rálátása lenne a történésekre.

A városvezetők bíznak benne, hogy az átalakulás révén hatékonyabb és jobb lesz a közös fenntartású intézmények működése, különös tekintettel a kulturális területen tapasztalható anomáliákra.

„Abba is bele akarunk szólni, hogy induljon-e gombász szakkör az MMIK-ban” – idézte Czeglédy Csaba alpolgármester félig tréfásan, félig komolyan Feiszt György láthatóan klasszikussá érő mondását.
.