Bécs ezréval újítja fel a kulturális örökségeit

2007.01.31. 08:36

Az osztrák főváros évente mintegy egymilliárd eurót fordít kulturális örökségének megőrzésére. Idén városszerte négyezer templomot, lakóépületet és szobrot újítanak fel.

Már kívül-belül új fényben pompázik a Michaelerkirche, ahol a Képzőművészeti Akadémia mesterei és diákjai nemrégiben végeztek a freskók és az aranydíszítés restaurálásával. Így talán hamarosan megkezdődhet a templom alatt húzódó kriptarendszer, a Michaelergruft koporsóinak és múmiáinak konzerválása is, amelyeket évtizedek óta pusztítanak az ormányosbogarak és a nyirkos levegő.
A Michaelergruft 1630 és 1784 között négyezer halottnak – köztük Mozart szövegírójának, Pietro Metastasionak - adott végső nyughelyet, ma 250 koporsót és 23 mumifikálódott holttestet őriznek itt. A kripta teljes felújításának és új szellőzőrendszerének költségeit hárommillió euróra becsülik, amelyet az egyházközség, a templom baráti köre, Bécs Városa és a Műemlékvédelmi hivatal közösen áll.

Első lépésben az új szellőztetőrendszert alakítják ki, amely folyamatosan 60%-on tartja a kriptában a levegő páratartalmát, így kedvezőtlen életkörülményeket teremt az ormányosbogarak számára. A barokk festményekkel és vanitas-szimbólumokkal díszített koporsókat 2005-ben már emelvényre rakták, hogy alulról is átjárhassa őket a levegő.

A későbbiekben a Temetkezési Múzeum kiállítótermet alakítana ki a kolostor pincéjében, amelyet a kriptával együtt lehetne látogatni. Az ormányosbogarak nemkívánatos tevékenysége nyomán keletkezett fareszeléket kegytárgyként hasznosítanák: díszes tasakokba csomagolva tíz euró adomány ellenében lehetne hozzájutni.

Az idei felújítások nyomán szintén megújul a Michaelerkirchétől egy kőhajításnyira található Kohlmarkt számos épületének homlokzata valamint a magántulajdonban lévő, mégis a kulturális örökség részeként számon tartott Heumühle. A 800 ezer eurós felújítási költségek negyedét a Műemlékvédelmi Hivatal valamint Bécs Óvárosvédelmi Alapja vállalta magára.

Bécs ezréval újítja fel a kulturális örökségeit


Hasznosítási koncepció illetve a szükséges pénz hiányában tovább várat magára a währingi kilátó- és víztorony, a Paulinenwarte valamint a penzingi Forst Villa ugyancsak esedékes felújítása.

Bécsben egyébként a műemlékek állapotának megőrzésére illetve rendbe tételükre fordított összeg körülbelül egytizede származik közpénzekből, a Műemlékvédelmi Hivatal 800-900 ezer euróval járul hozzá a kiadások fedezéséhez.
.