Toszkána elképesztő töménységben szolgáltat kulturális és természeti látnivalókat.
Előszezonban fillérekért lehet minőségi szállást kapni Olaszországban, de ez csak részben oldja meg a problémát. Toszkána olyan elképesztő töménységben szolgáltat kulturális és természeti látnivalókat, hogy több év kevés lenne itt, nemhogy a néhány nap. A felszínt azonban megkarcoltuk.
Odajutni
A katalógusok kínálta nyári tengerpartok feletti számolgatás közben jött az ötlet: menjünk előszezonban Olaszországba, azon belül is Toszkánába. Ha a tenger még nem is jó fürdésre, nem fogunk unatkozni.
Így esik a választás Cecina Mare fürdőhelyre, ahol négyszemélyes, komplett, szemre igencsak tetszetős apartmant adnak napi tízezer forintért, ami fejenként kettőezer-ötszázat jelent, ami nagyjából kollégiumi ár.
Lefoglaljuk. Kicsit vacillálunk, hogy Szlovéniának vagy Ausztriának menjünk, végül marad az utóbbi, mert hajnalban semmi kedvünk le- és felhajtókat kergetni a kertek alatt, mint tettük ezt két éve. Aztán lehet, mégis azzal jártunk volna jobban, nemcsak azért mert rövidebb arra, hanem mert az osztrák A2-es autópálya éppen szét van bombázva a Klagenfurt előtti hegyekben.
Az odajutást tovább nehezíti, hogy Kelet-Európa összes kamionja Velence előtt randevúzik, és hogy az utóbbi években kissé elszoktunk a sajátos logikájú olasz útjelző tábláktól, a helységnévtáblák hiányától, aminek következtében itt-ott elcsesszük a sorolást, Firenzében meg dodzsemként kevergünk a kis utcák útvesztőiben. Végül is odaérünk a csizma túlsó felére, de a közel 900 kilométeres út az előzetesen kalkuláltnál két-három órával többre sikerül. A Pó-síkság továbbra is iszonyatosan unalmas.
Cecina Mare
A szállásunk pont úgy néz ki, mint a katalógusban, sőt még annál is jobban. Egyetlen bibi, hogy valami rejtélyes okból nappalinkat csak egy ajtó választja el a szomszédos apartmantól, ami alapjáraton talán még kezelhető lenne, de most nem, ugyanis egy kétgyerekes olasz család mindennapjaiba nyerhetünk betekintést. Ami minden képzeletet felülmúlóan igazolja a filmekből megismert sztereotípiákat. A Volvóval érkező, konszolidált külsővel rendelkező pár a zárt ajtók mögött olyan döbbenetes zajjal és kiabálással éli mindennapjait, hogy másnap reggel rohamléptekkel futunk új apartmanért kuncsorogni. Adnak, de az olaszok kifizettetik a takarítási költséget. A felét lealkudjuk.
Cecina Mare fürdőhely a Cecina nevű, nem is kicsi település tengerparti csatolmánya. Szimpatikus hely, kulturált üzletsorral, kisebb szállodákkal és éttermekkel. A strand homokos, beljebb köves, a víz tisztának látszik, ellentétben például az ötven kilométerrel lejjebb levő, még homokosabb San Vincenzanóval, ahol később megfordulunk.
Láthatóan a Szicíliában már megismert kabinos megoldás dívik, azaz a strand ingyenes, de a helyiek előszeretettel bérelnek egész napra kabint, amelyek a parttól nem messze sorakoznak. Bár előszezonból nehéz megítélni, az infrastruktúra valahova a horvát és az észak-olasz közé esik, mint ahogy a part hangulata is. Nagyjából azt a következtetést vonjuk le, hogy csak akkor van értelme nyáron idejönni, ha valaki a tengert összeköti a kulturális turizmussal, vagy ha sznob.
Április legvégén 25-28 fok van, a parton szép számmal napoznak, a víz még hideg, 16-18 foknál nem lehet több. De ha már ott jár az ember, persze bele kell menni.
Toszkána, a szerencsefia
Jó lenne tudni, hogy a sors - a beépített random funkción kívül - milyen alapon osztogatja kegyeit a világ különböző fertályainak. Mindenesetre ennek a vidéknek bőkezűen – a viharvert és menetrendszerűen feldúlt Kárpát-medencéből nézve sportszerűtlenül - adományozott mindenből: pénzt, kultúrát, éghajlatot, tájat, ételt és italt, aminek egyvelege egy olyan töménységű massza, amit évekig lehetne járni, és még mindig tele lenne fehér foltokkal.
A ciprusoktól, szőlőtől, olajfáktól zöldellő dombok tetején tornyos középkori városok vagy luxusszállóvá alakított kúriák állnak, a kéklő úszómedencék mellett virágok nyílnak, ezeket egészítik ki az épületek, háztetők és növénytartók terrakotta-narancsságra-rózsaszín árnyalatai. A részletek néha átmennek giccsbe, de az összhatás módfelett jellegzetes és harmonikus. Naná, hogy innen indult a reneszánsz és a humanizmus, és hogy Toszkána évszázadokig az európai kultúra köldöke volt. Máig a különböző évszázadok szerves egymásra csúszásából él. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a települések ódon házai között szlalomoznak az autók, vagy hogy az apartmanunk is nemcsak kívülről, de belülről követi a hagyományokat, hanem olyan, máshol nem tapasztalt jelenségben is tetten érhető, hogy a Conad nevű hipermarket roskadozó italos polcain körülbelül 80 százalékot tesznek ki a toszkán borok.
A Cecina Mare-i szállás térképen közelinek tűnik mindehhez, de a gyakorlatban ezt óvatosan kell kezelni: a girbegurba szerpentinek meglehetősen megbontják az autós közlekedés tér-idő kontinuitását. Arra kétségtelenül jó, hogy naponta át kelljen haladnunk Toszkána olyan vidékein, amelyek erősen kívül esnek a turista főcsapásokon.
Firenze
A toszkán főváros hajdan Európa kulturális fővárosa volt, elképesztő töménységű emlékeket hagyva maga után, amelyet igazából csak a tájékozottak és a művészettörténet iránt fogékonyak tudnak értékelni. A hömpölygő tömeg a néhány kiemelt helyszínt járja körül nagy lelkesen.
Arról egyetlen könyv sem szól, hogy a gazdag, körülbelül félmilliós olasz nagyváros láthatóan kemény harcot vív a szociális problémákkal. Mire elérjük a belvárost, körülbelül hat ablaktisztító banda nyomul ránk, akkor is mosva a szélvédőt, ha kiabálva kérjük, ne tegyék. A történelmi belvárosban hihetetlen mennyiségű illegális árus – többségük afrikai bevándorló – bizniszel földre terített képekkel, táskákkal, kínai játékokkal. Érdekes látvány, hogy mikor felbukkannak a rendőrük, összehajtják a motyókkal teli koszos lepedőt, és a hatalmas batyukkal ott ácsorognak a turisták között. Cseppet sem feltűnőek.
Bár idegen rendszámú autót gyakorlatilag nem látunk a belvárosban, a parkolás gyakorlatilag lehetetlen. A parkolóházak abszolút tele, több kört is megteszünk, míg végül is állomás melletti földalatti parkoló 4. szintjén találunk egy helyet. Este 20 eurót fizetünk a távozásnál.
A Uffizi Képtár pénztáránál körülbelül kétszáz méteres sor áll, így könnyen meghozzuk a döntést: majd talán máskor, arról nem is beszélve, hogy egy tömeggel tele kiállítótérnél tízszer többet ér, ha leveszsük a polcról az albumot. Igaz, ezzel nem szokás dicsekedni az ismerősök előtt.
A firenzei székesegyház – a világ harmadik legnagyobb temploma - valóban szép, a mellette levő keresztelőtemplom is. Némi csalódás a város másik szimbóluma, egyben a világ egyik leghíresebb hídja, a Ponte Vecchio. Mivel jórészt be van építve, inkább egy utcán érezzük magunkat, semmint egy hídon. A rajta üzemelő üzletek többsége arany ékszereket árul. Nem veszünk.
A legtöbb nevezetesség - a hajdani gazdagságról, ízlésről és politikai hatalomról mesélő paloták, templomok, szobrok, szökőkutak - egy viszonylag kisebb területen összpontosul, így növelve az amúgy is jelentős kultúr- és művészettörténeti sokkot.
Oázist és nyugalmat jelent a Pitti-palota mögötti Boboli-kert, ami nem annyira tüchtig, mint a bécsi Schönbrunn kastély parkja, de szép nagy, ciprusfás sétányokkal, szobrokkal, rózsakerttel, szökőkúttal, vizesárokkal.
San Gimignano
Ez a közép-toszkánai kisváros felvirágzását a 12-13. században leginkább annak köszönhette, hogy az Észak-Európából a Rómába vezető zarándokút mellett feküdt, napjainkban pedig annak, hogy a turistaipar felfedezte a tornyaiban rejtőző egyediséget.
A meghökkentő középkori felhőkarcolók közül – a legmagasabb 54 méter - 14 maradt épen a hajdani 76-ból. A korai Manhattan-romantikából az sem von le sokat, hogy az építmények afféle magánerődök voltak, illetve az építtető család vagyonát voltak hivatva szimbolizálni.
Mint minden rendes, történelembe fagyott toszkán városban, itt is van városfal, szűk és kanyargós utcák, paloták, fő tér díszkúttal és 700 éves városházával, plusz galériák, éttermek és fizetett parkoló a történelmi városmagon kívül.
A kisváros emlékezetes épülete - mármint a tornyokon kívül – a Collegiata névre hallgató főtemploma. A kívülről – toszkán mértékkel – semmi rendkívülit nem ígérő 12. századi templom belseje tobzódik a freskókban, közülük némelyik már-már a profanitás határát súrolja az emberi testek és a pokol ördögei tevékenységeinek meglepően merész ábrázolásával.
Siena
Mivel a rendelkezésünkre álló idő rohamosan fogyott, választanunk kellett a kötelező gyakorlatok között: Pisa vagy Siena. Az utóbbira esett a választás, mivel Pisát néhány évvel ezelőtt már láttuk, és akkor megállapítottuk, hogy a torony és környéke valóban gusztusos, de a város nagyjából ennyi.
Siena ellenben hátborzongatónak és egyben a toszkánai kirándulás legmaradandóbb élményének bizonyul. És nemcsak azért, mert itt, a dóm mellett esszük életünk legborzasztóbb pizzáit.
A városfalon kívül hagyott autóból (1,5 euró/óra) kiszállva azonnal elhűlünk az utcaképen és heves fényképezésbe kezdünk, és nem értjük, hogy mindez miért nincs rajta a térképünkön. Aztán rájövünk, ez csak a kezdet, a java később jön.
Siena sokáig Firenze nagy riválisa volt, de a pestisjárvány (1348) majd a kétszáz évvel későbbi sikeres firenzei ostrom megakasztotta a város fejlődést, minden maradt a régiben. Sok száz évig. Így aztán még ma is órákat bolyonghatunk a szűk, lépcsős, girbegurba utcákon, meredekfalú paloták és lakóházak árnyékában.
Siena központja a 12. századi, hatalmas méretű Piazza del Campo, bámulatos épületekkel a szélén. A téren rendezik meg minden évben a híres Palio nevezetű lóversenyt, amelyen a zsokék a város 17 kerületének a képviselői. A mindössze 90 másodpercig tartó versenyt hatalmas felhajtás előzi meg, amely jócskán túlmutat a turistalátványosságon: a helyiek ma is roppant komolyan veszik a kerületekhez (contrada) való tartozást. Ott jártunkkor mi is több tizenévest láttunk jönni-menni, zászlót lobogtatni a kerületet jelképező állatszimbólumokkal. Siena azon kivételes helyek közé tartozik, ahol a tömegturizmus egyelőre nem tudta tönkrevágni a sok száz éves hagyományokat, a régi idők szellemei érezhetően ma is ott bóklásznak a vastag téglafalak között.
Sienában van az egyetlen olyan nevezetesség, amit sajnáljuk, hogy kihagytunk: a katedrális. A 100-150 méteres pénztári sor csak nagyon lassan halad, és sajnáltuk az időt. Hibáztunk.
A sienai Doumo a keresztény világ legnagyobb katedrálisának indult, de az építtetőknek nem volt pénzük befejezni a művet. A főhajó tető nélküli falai ma is ott állnak, tetejükre fel lehet menni kilátó gyanánt.
De a gótikus stílusban épült templom befejezett része magában is súlyos látvány, hatalmas homlokzati ablakával, a túlzsúfolt díszítés és a harmónia ritka találkozásával. A nap végén a templom mellett 8 euróért sikerül beszerezni egy albumszerűséget az épületről, és ekkor döbbenünk rá valójában, hogy mi hagytunk ki: szinte keleti burjánzást árasztanak a fekete-fehér oszlopok, az intarziás márványpadló, miközben az egészből szinte tapinthatóan sugárzik valami földöntúli szépség. Legalább egy indokkal több, hogy visszajöjjünk.
124 kép Toszkánáról!