A Fidesz a vagyonhasznosítóról

2007.05.10. 11:51

A párt egy sajtótájékoztatón mondta el véleményét a Hankó Faragó-levélről és a városi cég vezetőinek fizetéséről. Három javaslatuk van.

„Városi politikusok saját maguknak és klientúrájuknak juttatnak közpénzeket” - idézte a csütörtöki sajtótájékoztatón a Lazáry Viktor fideszes önkormányzati képviselő Hankó Faragó Miklós és két szabad demokrata társának véleményét az ominózus levélből, aminek részleteiről az Alon is beszámolt.

Lazáry elmondta: a Fidesz nem kíván foglalkozni az SZDSZ-en belüli hatalmi harccal, azzal, hogy a párt helyi politikusai az ország nyilvánossága előtt „hogyan marakodnak a koncon”, ugyanakkor Szombathely érdekét sérti, ha egyik vezetője negatívszínben tűnik fel az országos médiában: Szabó Gábor és Czeglédy Csaba után most a harmadik alpolgármester, Németh Kálmán hozott szégyent a városra.

Ugyanakkor üdvözlik azt, hogy Hankó Faragó Miklós magáévá tette a Fidesz álláspontját a városi vagyonhasznosító zrt.-vel, illetve az ehhez fűződő „pénzosztás”-sal kapcsolatban.

Sági József és Lazáry Viktor


Sági József szerint a városban közfelháborodást váltott ki a baloldal döntése, amikor zárt ülésen, a nyilvánosság elől elbújva politikusok „hihetetlen mértékű közpénzeket jutattak egymásnak”. „Úgy tűnik, hogy az alpolgármesterek, a bizottsági elnökök keveslik évi több milliós tiszteletdíjukat, és így próbálják havi 200 ezer forinttal megnövelni azt” – mondta a képviselő, hozzátéve, hogy közben az emberek fizetése csökken, iskolákat zárnak be, intézményeket vonnak össze és emberek ezrei kerülnek utcára. „Mind az eljárás, mind a fizetések nagysága számunkra erkölcsileg elfogadhatatlan” – hangzott el.

Mindezek után a képviselő ismertette pártja szombathelyi frakciójának a javaslatát, amelyeket elmondanak a legközelebbi közgyűlésen is.

Az első javaslat szerint csökkenteni kellene a városi vagyonhasznosító cég vezetőjének a fizetését, a jelenlegi másfél millióról 400-500 ezer forintra, arányosítva a többi városi cég vezetőinek fizetéséhez.

A második javaslat szerint a közgyűlés hívja vissza az alpolgármestereket a felügyelő bizottságból, azzal a feltétellel, hogy ők a jövőben ilyen tisztségeket ne vállalhassanak.

A harmadik javaslat szerint a közgyűlés képviselői semmilyen önkormányzati cég felügyelő bizottságban ne kapjanak pénzt, ezt a feladatot társadalmi munkában lássák el.

Korábban:

Súlyos belső harcok a szombathelyi SZDSZ-ben
.